2009. július 16., csütörtök

Wrap up in a mystery.
























23.#





Éjjel van, hideg és telihold. Loptam egy kocsit.
Hát nem vicces? Kicsi, fekete és nem feltűnő. Amellett fekszem a földön és nem tudok aludni.
Utálom a teliholdat. Nem tudom, mások miért várják annyira, de én egyenesen utálom. Össze-vissza rendetlenkednek a hormonjaid, a hasad fáj, néha szédülsz, de ők ilyenkor féktelenül buliznak, és vonyítgatnak egymásnak. Olyan érzés, mintha részeg lennél, néha, mint a marihuána.
Régen én is szerettem - mikor még kicsi voltam, de ilyenkor már semmit nem élvezek benne.
Korog a gyomrom. Mióta nem ettem? Két napja biztos nem, de adtak inni.
Miért nem változok át és lopok valami kaját? Annyira vágytam egy sült csirkére, mint még soha semmi másra. A hasam pedig követelőzik.
Mások rég loptak volna valamit enni - úgysem veszik észre az emberek. Semmit nem vesznek észre, ami körülöttük történik.
De az van, hogy mások nem menekülnek egész életükben.
A fa nyomja a kezemet, kezd elzsibbadni. Feljebb ülök, a tarkóm mögött összefonom a karjaimat, mély levegőt veszek.
Hogy miért nem futok el Jaredhez, mikor esélyem van rá? Húzni akarom az időt? Nem tudom. Talán félek vele találkozni. Soha nem fogom magamnak megbocsátani, hogy miattam lett olyan szörnyeteg, mint én. A gyermekes hibáinkból...
Nem tudom, hogyan fogom neki elmondani, hogy Wayne nincs már... Nincs öcsikém...
Elterelem ezeket a gondolatokat, mielőtt túl ideges leszek. Nem akarok átváltozni a mai nap, ez száz százalékig biztos.
Hallom a vonyításokat, a kisfarkasokét, akik még nem urai önmaguknak, és most valószínűleg megint közelebb kerültünk ahhoz, hogy még több vérfarkas kerüljön a társadalomba - világszerte.
Én úgymond három ember... Haláláért vagyok a felelős. Az egyik a bátyám, a másik Noah Johnson, és végül Gerard Wilkins. Azt nem tudom, hány vámpírt öltem meg, de emlékszem, mikor még Jared és én jóban voltunk, megfogadtunk, hogy vámpírokat fogunk ölni. És én a magam módján be is tartottam.
Felsóhajtok. Annyi emlék jut az eszembe. Mikor még a nyugis éveimet töltöttem San Francisco-ban, fociztam, irányítót játszottam, vagy néha rúgót, és bevallom, hiányzik.
A sisakom, a vállvédőm, a meccsek, a pom-pom lányok, amint a nevemet sikítozzák.
Soha nem érdekeltek a lányok. Nem is hiányoztak.
Az öcsémmel kellett lennem, kötelességem volt, hogy megóvjam, még a széltől is.
Ismét ökölbe szorul a kezem, felülök és gyorsan lélegzem. El kell innen mennem. Messzire Arizonából, vissza Bostonba. De nem fogok átváltozni teliholdkor. Nem fogok.
Felpattanok, beülök a kocsiba, összeillesztem a vezetékeket, majd a kocsi beindul és dorombolni kezd.
Jared odáig lenne érte. Imádja a fekete kocsikat. Ugyan meg van még neki a '67-es Impala?
Gázt adok és kifordulok balra. A benzin is oké benne, majdnem fullos.
Végig a tízesen, aztán rá a húszasra. A térképet nem lehet kitörölni a fejemből - ha felébresztenek is, tudom az utat San Franciscoból Bostonba.
Most értem be Willcoxba. Utána lesz Joe kocsmája.
Na, ott néha szégyellem a fajtam. Jobban, mint eddig.
A fajtámbeliek ott aztán igazán kivetkőznek magukból - hordószámra vedelik a sört, és abban lelik örömüket, hogy ártatlan nőkkel szórakoznak.
Lehajtok, végig a Hooker Drive-on. Úgy döntöttem, bemegyek az ügyeletre, hogy kezdjek valamit a kezemmel. Úgy sajog, mintha ezer tűt döftek volna belé, ráadásul ocsmány, és kezd elfertőződni.
Majd azt mondom az orvosnak, hogy farkastámadás - ilyenkor úgyis sokan járnak be az orvosokhoz.
Esetleg hiányzó végtagokkal.
Elérem a nyugati Rex Allen-t, megállok a kórház előtt. Kiszállok az autóból és egyszerűen belerúgok.
Azon nyomban leállt, viszont az oldala behorpadt. Ezen elvigyorodom, és ma éjszaka először érzem a Hold hatását - hihetetlenül viccesnek találom.
Megérintem a homlokom - ideális a testhőmérsékletem. Nyugodt leszek, majd megindulok az épület felé. A puskámat meg a pisztolyomat otthagytam a kocsiban, szóval eléggé nyugtalan vagyok. Ha valaki elveszi, én követem a szagát, és...
Kinyitom magam előtt az üvegajtót, és megpróbálok szenvedő arckifejezést ölteni. Nem érdekes, hogy a sebeim nem mostaniak, kétnaposak, körülbelül. Majd előállok valami jó kis indokkal.
Az ügyeletes nővér, amint meglát, felsikkant. Fogalmam sincs, hogy nézhetek ki, de ezek szerint borzalmasan.
- Úristen, magával meg mi történt? - idejön hozzám, átkarolja a vállam, miközben valamerre tol, be a folyosó felé.
- Farkasok - nyögöm ki, a hangom rekedt és érdes - de ezt nem játszom meg. Talán a sok néma órától lett ilyen.
Úgy látszik, senki nem jött még be ma éjszaka. Ennek örülök.
Felmentünk a liften, majd be egy kis szobába. Kötöző - volt ráírva, én pedig elhúzom a szám. Mennyiszer voltam már kötözőben...
A nő rám parancsol, hogy üljek le egy székre. Ő addig elment, be egy másik ajtón.
Felsóhajtok, majd kinézek a mellettem lévő ablakon... A Holdra.
Egy pillanatra megszédülök, majdnem leesek az asztalról. A nő visszatért, kezében egy nyitott doboz, benne ezerféle kenőcs, tubus, kötszerek.
- Jól érzi magát? - kérdezi, látszólag aggódik.
Megcsóválom a fejem, tényleg nem vagyok jól. Émelygek és fáj a fejem.
- Lehet, hogy rosszat ettem - felnézek a nőre, ő pedig csak bámul engem, valamiféle ámulattal a szemében.
Oh, persze.
Elfordítom a fejem, a szám rángatózik. Természetes adottság, hogy a vérfarkas férfiak többsége hihetetlenül jóképű, a nők pedig gyönyörűek. És ha telihold van, ez még erősebben van jelen.
- Jaj, bocsánat... - a nő - vagy inkább lány - a dobozra mered és elővesz belőle egy zöld színű tubust. Elkezdi vizsgálgatni a sebeimet, majd a karomra néz.
- Mondja, mikor szerezte ezt a... csúnyaságot?
- Két napja. A sivatagban voltam és lemerült a telefonom. Elgyalogoltam ide - elmosolyodom, ez elég hihető mese. Elég izzadt és piszkos is vagyok.
A nővér is elhiszi, elborzadva tekeri le a kupakot.
- Most kifertőtlenítem a sebét. Eléggé csípni fogja, de maga ki fogja bírni. Sokmindent bírhatott ki! - mosolyogni kezd, majd a tubus tetejére tesz egy vattapamacsot, és elfordítja.
- Hát ebben igaza van.
Egy égető, csípő fájdalom hasít a karomba, mire felszisszenek. Nagyon fáj, érzem, hogy a kezemben mozog, körkörös mozdulatokkal, és nagyon-nagyon éget.
Nem tudom, meddig csinálta, de annyira rossz volt, hogy a végén még könnyek is szöktek a szemembe.
- Hát a legfájdalamsabb résszel megvolnánk - a nő elteszi a véres vattát, látom, hogy többet is felhasznált. Lenézek a kezemre, és egy terjedelmes lyuk tátong az alkaromban. Még ömlik belőle a vér, de hála istennek nem másé, hanem az én vérem. A nő hoz nekem egy vizes rongyot, letörli róla a forró vércseppeket.
- Rosszabb, mint aminek gondoltam - nyögöm, mire a nő nevetni kezd.
- Ennél már nem lesz rosszabb.
Nem is mondanám nem vonzó nőnek. Korombeli lehet, egy kicsivel idősebb, hosszú fekete hajú, amit lenge lófarokba fogott, kék szemű, kerek arcú, vékonyka.
- Mi a neve? - kérdezem tőle ... furcsa, mély lejtéssel, amitől a hangom búgóvá változott. Mégis halk, alig hangosabb a suttogásnál. Ha nem lenne telihold, elkezdeném szégyelleni magam, de majd csak utána fog ez bekövetkezni.
- Sophia. És a magáé?
- Sebastian - elmosolyodom, de ismét az ablak felé nézek. Nem árt, hogyha más néven kezd el ismerni.
Bár nem ismerek magamra. Nők. És én?
Milyen jó lenne elmenni innen. Oda, ahol Jared van... Azzal a másik lánnyal... Nem tudom, mi történik velem, de eszméletlen dühös voltam, mikor Jared megcsókolta. Mikor pedig láttam őt a tükörben...
A gyönyörű arcát, a göndör, világosbarna, de inkább barnásvörös hajat, és a zöld szemeit.
Hát az valamilyen hihetetlen furcsa érzés volt.
Sophia elém áll, a kezében egy krémszerű valamit tart.
- Ez is lehet, hogy fájni fog - az ujjára ken egy kicsit, majd a szemöldököm melletti varras résbe masszírozza. Fáj, és büdös is. De hamar kész lesz vele, és egy ragtapaszt ragaszt rá.
- Nem annyira, mint az előző - mondom vállvonogatva. - Jobban fájt, mikor megkaptam.
Sophia megint kacag, majd leül a székre, szembe velem. Egyértelműen látszik rajta, hogy nem vagyok számára közömbös.
- Nincs máshol valamilyen sebe? Mert akkor készen is vagyunk.
Aha...
Most áruljam el neki? majd maguktól begyógyulnak.
- Vagyis, a karja... - ránéz a lyukra, de azonnal vissza a szemembe.
Nem akartok udvariatlan lenni. Elmosolyodom és odatartom a karom.
Azonnal felpattan, én pedig megint hihetetlenül viccesnek gondolom. Alig tudom megállni, hogy el ne nevessem magam, semmi árán nem bántanék meg egy nőt. Még akkor sem, hogyha idegesít.
Egy vattapamacsot tesz a karomra, majd valamilyen sárga port hint rá. Lecsavar egy köteget a kötszerből, majd a karom köré tekeri. Remeg a keze, de sikerül neki egy kicsi csomót kötnie a bebugyolált karom köré, majd elengedi.
Furcsa érzés fog el, ahogy engem néz. Olyan csodálattal, szerelmes tekintettel.
Le is hajtom a fejem, majd feltápászkodom.
- Hát... mindent köszönök, Sophia.
Ő megcsóválja a fejét.
- A tetanuszról elfeledkezett, Sebastian? - rám néz, én pedig legyűrtök egy rémült tekintetet. Mit lehet attól elkapni, ha semmi értelme nincs, amiért megkaphatod?
- Nem kell az nekem - nem érdekel, hogy mit fog érezni; hogy hatásos legyek... rámosolyogom, elég szenvtelen tekintettel.
Sophia fülig pirul, nekem pedig lelkiismeret-furdalásom támad.
- Hát, ahogy akarja...
Felálltam az asztalról, felvettem a bőrdzsekim - amit az egyik vámpírtól szereztem - és egy mindent köszönök, Sophia!-val kimentem a kórházból.


A változatosság kedvéért most nem volt se könnyes, se izzadtságtól elázott a párnám. Most csak egyszerűen nevetni kezdtem, mikor felébredtem, majd magamhoz öleltem a plüssmacim.
Nem tudtam abbahagyni.
A kárörvendés olyan erőben vett hatalmat rajtam, hogy nem fért el, és kibuggyant a torkomon az édes öröm hangja.
Furcsa egy dolog - de büszke voltam magamra. Hogy a tudtán kívül is - vagy esetleg nem-, de engem választott a szexis nővérke helyett.
Azt mondta rám, hogy gyönyörű vagyok.
Még furcsább - én... úgymond valami megfogott Chris egyéniségében. Hogy nem adja fel. Amennyire ismerem, soha nem fog feladni semmit, amit elkezdett. Kitartó és a fájdalomküszöbe is magas... És persze nagyon szereti az... öccsét. Elmereng az életén, és nem szeret az lenni, ami.
Lopott egy kocsit. Egész életében menekült.
A legviccesebb dolog az, hogy engem ez az egész egy cseppet sem zavar. Sőt, Christ már olyan túlontúl titokzatosnak tartom, mintha ő valamiféle napló lenne, teli titkokkal, amit nem olvashatok el.
Nem tudom, hogy néz ki Chris - csak az ismert feltételeket...
Hihetetlenül jóképű? És olyan izmos...
Láttam a kicsi göndör fürtöket az arca mellett, amik olyan aranyosak, hogy legszívesebben elkezdene az ember játszani velük.
És a nővér tekintete - bevallom... féltékeny lettem.
Jared azt mondta, kék szeme van. Kék szemű, fekete hajú. Még egy titokzatos dolog az én elnyomott életemben.
Jared. Oh. Mi legyen vele? Mit tegyek?
Nem játszhatom senki érzéseivel...
De a képzeletem elé Chris elképzelt arca vetült, és én azt suttogtam magam elé, hogy Még Chrisből...






2 megjegyzés: