2009. július 10., péntek

Escape





amikor még nem volt a szemén a kendő...



~

20.#

Por és... Olyan szag van, mintha port, hamut, és patkányszagot kevertek volna össze.
Undor fog el. Nem tudom, hol vagyok, de az biztos, hogy nem érzem a jobb karom. Sötét van és iszonyatosan büdös.
Valami kemények dőlök, de nem magamtól kerültem ide, az biztos. A csuklómon érzem a kötelet, szoros csomókat.
Ettől jó kedvem lesz. Talán őrült vagyok, de ők is azok. Azt hiszik, hogy nem tudom eloldani. Nem tudom egyszerűen széttépni?
Megmozdítom a lábam. Az is meg van kötözve. Erős a csomó, de nem eléggé - egyszerűen ellentéteset rántok mind a két lábammal, és már érzem a szabadságot, és hallom, hogy valami tompán puffan.
Felülök, megismétlem a mozdulatot a zsibbadt karjaimmal, majd kinyújtóztatom a karjaimat. Megropogtatom a vállam, és fülelek.
Nem hallok semmiféle hangot, csak a legyek zümmögését... valahonnan.
Ahaa, szóval itt van egy olyan hely, ahol ki tudok jutni. Nem is olyan messze.
Végigcsúsztattam a lábam a föld mentén, de nem sokkal később beleütközött valamibe. Feljebb emeltem.
Fal.
Vajon van akkora ez a... lyuk, hogy fel tudok állni benne?
Feltápászkodom, a derekam mintha feljajdulna, belehasít a fájdalom. Érzem, ahogy az összes izmom tiltakozik, a mellkasomon lévő sebek fájnak, a bal karom szinte sajog, a fejem hasogat.
Annyi sebem van, mintha csíkos lennék.
Előrébb haladok, a térdem felsértem. Próbálok tapogatózni, a föld hűvös. Minden tele van lyukakkal, valószínűleg ezek vulkáni kőzetek.
A vámpírok mindig is értettek ahhoz, hogy jó búvóhelyeket keressenek. De én mindig kiszagoltam őket.
Erre most elkapnak. Milyen vicces, foglyul ejtenek egy vérfarkast, aki ha kijut innen, az életére esküdik, hogy mindet lemészárolja!
Megmozdítom a bal kezem, úgy kicsit, harminc centivel odébb. Újabb falba ütközöm. Végigtapogatom - pókhálókat viszek magammal. Hirtelen sarokba érek, a kezem lehanyatlik a testem mellé.
Mi lenne, ha átváltoznék?
Nem, ha olyan kicsi, az sem biztos, hogy elférek.
Feltérdelek, nem foglalkozom a fájdalommal. Lassan talpra ereszkedem, de a fejem behúzom, nem akarom beverni.
Felegyenesedem, kihúzom magam, és felsóhajtok. Oké, elférek. Van hely a fejem felett.
Gyorsan leveszem a pólóm, mikor az anyag hozzáér a cserzett bőrömhöz, feljajdulok a fájdalomban.
Nem egészen a fizikaira gondolok. A lelki sokkal erősebb...
Ráharapok az öklömre, hogy ne kezdjek el ordibálni. Mindet meg akarom ölni, aki az utamba kerül.
A vérengzésre valószínűleg bevadulnak és mindegyik idejön a vérre...
A földre csuklom, újból elönt a fájdalom. Az egész testemet elborítja, minden gyötör, fáj.
Wayne. Wayne, Wayne...
Érzem a könnyeket a szememben, újra előtörnek az érzelmek, és én alig tudom fékezni magam. Remeg az egész testem, ráz a sírás, a fájdalom, minden eszembe jut...
Meghalt.
Lelőtték.
Elkapták...
A TESTVÉREMET!
Eszembe ötlik, amint a sarokba szorult, én túl messze voltam tőle - nem tudtam időben odaérni. Bevetettem magam a mocskos piócák közé, az, amit utoljára láttam, az volt, amint felém repül a golyó, de csak a karom súrolta... Wayne élete, a karomból egy darab.
Meghalt... Láttam a vérét, a kis testét, amint elernyedten a földe csuklik, a halálos sebét, amint ömlik belőle a vér... A vérszopók felcsigázódott arcát, és nem tudtam mást tenni - rávetettem magam az öcsémre, hogy a testemmel védjem a ... holttestét, amint utoljára az nyöszörgi, hogy rohanj innen, Chris...
Reflexből odakapok a jobb kezemhez, a sebem sajog, én pedig nyöszörgök a földön.
Mit mondana most? Mit tenne?
Meghalt...
Megfizetnek...
Felállok, előre haladok, tudom, hogy nem sokáig bírom... Van elég hely.
Nem menekülhetnek.
A pólóm szorosan a lábamra kötözöm, hogy ne essen le, ugyanezt megteszem a nadrágommal.
Lehunyom a szemem, arra koncentrálok, hogy minden jó legyen... Érzem a testemen áthullámló erőt, hagyom, hogy a düh és a gyilkolási vágy átvegye az uralmat...
Fáj mindenem, amint a testrészeim a kétszeresükre nyúlnak, amint a szőr nőni kezd rajtuk. Elönt a forróság, az orrom hegyesre nyúlik, a vége rózsaszín lesz, a farkam, ami a hátamra kunkorodik...
A szaglásom felerősödik, el tudom választani egymástól a hamu, a por, és a rágcsálók szagát, rosszul leszek tőle.
Egy pillanatig meg sem mozdulok, de most szűkösen érzem magam.
A szemem kinyitom és végigfuttatom a helyiségen. Az arcom majdnem a szemközti falhoz nyomódott, az orromon pókhálók voltak. Pontosan elfértem.
A balomon észreveszek egy nagy, fa valamit, arról áramlanak a hangok - két férfihang.
Áháá, erre kell mennem.
Összehúzom magam, a mancsomat ráteszem, és minden erőmmel kifelé nyomom. Nem olyan könnyű, mint amilyennek hittem, de nem adom fel - rúgok egyet rajta, és élvezettel tölt el, hogy kettétörik a fa, és rálátok kedves elfogóim rémült arcára.
Mi van, azt hittétek, nem jutok ki innen?
Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg csapda.
Kiszélesítem a lyukat, bőven kiférek rajta, egy ugrással ott vagyo előttük.
Bye-bye élet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése