2009. október 31., szombat

moonlight

szia mindenki.


úgy döntöttem, írok egy aprót... amennyi kitelik tőlem. össze-vissza van.



Kinn állok a teraszon, kezemben a teámmal a korlátnak dőlve. Mikor házat vettem, az volt a célom, hogy minél magasabban találjak, benn a belvárosban, s legyen terasza. mindegy volt, milyen kicsi, milyen koszos - bármit ki tudok hozni egy házból.
Hideg van, fúj a szél. Vicces, hogy idáig nem hallatszik fel az emberek rikoltozása, nincsenek kellemetlen szomszédaim, mert mindegyik elfoglalt errefelé. Csak egy furcsa öreg néni lakik mellettem, aki egész nap bent ül a házában, és csak néha látogatják meg a gyerekei, akik negyven év k
örüliek. Van egy egész jópofa unokája, akivel beszélgetni szoktam, ha nagyon unatkozom. Mindig bejön hozzám egy teára.
Szerintem a nő sejti, hogy mi vagyok. Soha nem áll velem szóba, csak ha nagyon muszáj.

Ezen ösztönösen elmosolyodom. Amilyen veszélyes lény vagyok én, mennyire kihasználom, hogy mi vagyok...
Hát semennyire, az a helyzet. Inkább csak járok-kelek a városban, vagy kutyát sétáltatok. Senkim nincsen, ezt az öreg néni is tudja.
Olyan egyedül vagyok, mint a hüvelykujjam. Szó szerint.
Chris, Wayne, Jared és apám a többi ujjaim, és most ki tudja, merre vannak.
Csak Jamie van itt nekem, a kutyám, aki most éppen a nappaliban alszik, mert elvittem futni.
Mélyet sóhajtok, átnézek a szomszéd felhőkarcolóra. Égnek a fények, a dolgozók még itt vannak. Majd olyan éjfél körül megy el a főnök, aztán leoltódnak a villanyok.
Az utcán lévő kevéske fa, az épületek fel vannak díszítve a közelgő ünnepek miatt. Megint egyedül fogom ünnepelni. Már három éve.
Ez fájt a legjobban. A szeretet ünnepén én egyedül leszek itthon, és sírni fogok, mint mindig. Hiába vettem meg a legnagyobb ezüstfenyőt, amit találtam, hiába díszítettem fel az egész nappalit, nem éreztem jobban magam. Mindig sírtam, hisz ez volt az én elvesztett életem. Nem vagyok már Chris szeretni való Nii-je, helyette a magányos, fekete Nikole, a hülye német nevével.
Az egyetlen ember, akire számíthatok, az Rob... Azt mondta, hogy a környéken marad, a kedvemért. Pedig nem is véletlen kallódott Chicagóba...
És az is fáj, amit Robbal tettem azért, hogy Chrisszel lehessek, aki meg elhúzott a picsába, és azt sem mondta el, miért.
Eszembe jut az idézete, s bármilyen hosszú is, én tudtam kívülről, hiszen csak ez maradt meg nekem belőle, az emlékekkel együtt...
Búcsú volt, valahányszor a tudtára adtam, hogy milyen fontos nekem, valahányszor tettekkel és szavakkal igazoltam szeretetemet. Az élők az élet minden napján búcsúznak. Szerelemmel, barátsággal, annak a megerősítésével, hogy az emlékek megmaradnak, ha a test elenyészik is.
Hányszor sírtam emiatt. Hányszor gondoltam azokra a percekre, amelyeket együtt töltöttünk, amiket elveszítettem... Szerettem volna megszabadulni az emlékeimtől, szerettem volna kidobni őket a kukába, hogy ne fájjon annyira, mit meg nem adtam volna azért, hogy lerázzam magamról a fájdalmat.
De tudtam, hogy erre nem vagyok képes. Nem is akarom igazán. Én csak vissza akarom kapni Christ, tudni akarom, miért tette, amit tett, miért nem vitt magával? Miért hagyta, hogy ilyen legyek?
Azon kapom magam, hogy megint sírok. Folynak a könnyek az arcomról, lepottyannak a mélybe, hogy valakinek a fejére essenek az utcán, s ő azt higgye, hogy eső, s felnézzen.
Látom a férfi arcát, és tudom, ki az. Még mindig barna haja van, borostája, és olyan pici, mint egy légy.
Nem habozik, és bejön az épületbe, hogy feljöjjön hozzám.
Letörlöm a könnyeimet. Nem akarok sírni többet, nem akarok szomorú és magányos lenni.
Megfogom a nyakláncot, az öklömbe zárom, lehunyom a szemem. elég volt belőle.
Remeg a kezem, ahogy az agyam elküldi neki az információt, hogy tépje ki a nyakamból. A kezem nem képes rá, nem akarja csak úgy letépni azt, ami a szerelméből maradt, ami köti hozzá, ha már nem is az ikre.
Harcolok önmagammal. Próbálom elszakítani a nyakláncot, de nem megy.
Beharapom az alsó ajkam, a kezem lehanyatlik a testem mellé. A számhoz emelem a csészét, és iszom belőle.
Szánalmas vagyok. Én nem tudok megszabadulni a fájdalomtól. Inkább hagyom, hogy maga alá temessen és beborítson.
Jamie ugat, de engem nem érdekel. Rob be tud jönni anélkül is, hogy járnia kéne. Tudja, hová kell jönnie. Ő hozott haza két héttel ezelőtt a parkból, mikor... hát persze, szintén sírtam.
- Nikkie - hallom a hátam mögül a mély, kellemes hangját. - Megfogadtad nekem, hogy nem fogsz többet sírni...
Nem akarok felé fordulni. Nem akarom látni az arcát.
- Az csak hülye mellébeszélés volt. Azért mondtam, hogy megelégedj vele.
Hang nélkül nevet, miközben mellém áll, és a korlátnak támaszkodik.
- Akkor is valahogy sejtettem.
Vállat vonok, és beletörlöm a fehér pulóverbe a könnyeimet.
- Bolond vagyok. Egy magányos, szerencsétlen senki.
Rob felsóhajt, és megcsóválja a fejét.
- Tovább kéne lépned.
Mikor meg akarok szólalni, felemeli a kezét, és csendre int.
- Tudom, hogy azt fogod mondani, hogy nem tudsz. De igenis tudsz. Tudnod kell.
Arra késztet, hogy ránézzek, megfogja az állam és maga felé fordítja.
Az arca a huszonnégy éves önmagát tükrözi, a szemei ködszürkék, haja az ég felé áll, apró, felzselézett tincsekben.
- Legyél idősebb nálam, azzal a tisztességes hat évvel - súgom, ő pedig elmosolyodik.
Az arca átváltozik, előttem egy huszonkilenc éves férfi áll, borostás arccal, erősebb állkapocscsonttal.
- Megfelel? - kérdi halkan, én pedig bólintok. Rosszabb érzékelni az idő múlását, én pedig mazochista vagyok.
Elengedi az arcom, csak néz rám. Elmenekülök a tekintete elől, s kinézek, le a városra. Egy mentő száguld el alattunk, az autók letérnek az út szélére.
Nem tudom, mit tegyek. Én nem tudok felejteni... Akkor még jobban egyedül érezném magam, nem lenne senki, akihez úgy érezném, kötődöm...
- Én csak szeretni akarok valakit... Azt akarom, hogy valaki viszont szeressen, itt legyen velem, és...
Rob átölel. Nem bírok a könnyeimmel - a karjai közé simulok, és csak sírok, sírok és sírok. Olyan jó átölelni valakit, olyan hosszú ölelésmentes idő után.
- A francba, észre sem vetted, hogy én mindig itt voltam? Végig a sarkadban koslattam és vigyáztam arra, mit csinálsz. Szerinted véletlenül bukkantam fel a kávézódban? Nem bírtam tovább rejtőzködni előled, a francba, veled akarok lenni, nem bírom elviselni, hogy minden este sírsz miatta...
Nem engedem el Robot. Ki akarom élvezni ennek az ölelésnek a pillanatát, annak, hogy tudok szeretni valakit.
Rob tétlennek tűnik. Simogatja a hátam, majd beletúr a hajamba.
- Nem fázol? Olyan hideg van...
Megcsóválom a fejem. Ráharapok az ajkamra, hogy leküzdjem a torkomban lévő gombócot. Tudom, hogy nem kell sírnom, de már annyira hozzászoktam... Próbálom abbahagyni, mély levegőket veszek, és elterelem a gondolataimat.
Sikerül lenyugodnom.
Rob még mindig szeret engem...
Ez olyan furcsa...
Elengedem, ő pedig fájdalmas arcot vág, amin nevetnem kell. Jókedvű akarok lenni végre, egyszer.
- Te be akarsz menni? Ne haragudj, hogy előbb nem kérdeztem meg.
Elmosolyodik, és kitárja előttem a terasz ajtaját.
- Csak utánad.
Elszoktam attól, hogy udvariasak legyenek velem.
Mikor belépek a nappaliba, látom, hogy Jamie zavartalanul szundikál tovább a kanapén, összekuporodva, és horkol.
- Jamie azért van nekem, hogy ne érezzem magam olyan magányosnak... - intézem Rob felé. Hátranézek, és látom, hogy ámulva néz körül.
- Gondoltam - mondja, én pedig mosolyogva megyek be a konyhába, hogy adjak neki valami finomat, amit száz százalék, hogy nem fog elutasítani. Jön utánam, s felül a bárszékre, a pulthoz. - Ez olyan konyha, mint ami a bostoni házamban volt... csak olyan krémsárga...
Érzem, hogyan pirulok el.
- Olyat akartam.
Rob olyan szeretetteljesen mosolyog rám, hogy furán kezdem érezni magam. Talán... talán tényleg tovább kéne lépnem, s elfeledni Christian Atkiens-t...
- Figyelj - a hűtőhöz megyek, a pillanatnyi dermedtség után, és kitárom. Érdeklődve pillant ide, és eltátja a száját, mikor kiveszek egy apró üvegcsét, a vörös nedűvel.
- Te jó atya ég! Nikkie!
Tudom, hogy nem botránkozott meg annyira, mint ahogy azt mutatja.
Odaviszem neki az üveget, majd leülök mellé.
- Pont az mondja, aki rászoktatott.
Elmosolyodik, és lepattintja az üveg tetejéről a kupakot.
- Honnan szerezted? Öltél? Kié? Mikori?
Felcsavarom a hajam az ujjamra. Ki tudja miért, de ettől zavarba esem. Mikor vért szerzem, nem vagyok ember, hanem egy vadállat, állati ösztönökkel, és képes vagyok embert gyilkolni...
- Elmentem vámpírbárba, és lecsapoltam egy pasit, aki meg akart fektetni. Körülbelül egy hete.
Rob tűnődve néz rám, félrebillentett fejjel. Nem bírom elviselni a tekintetét, ezért leszegem a fejem.
- Inkább ne nézz így...
- Csak azon gondolkodom, milyen lehetsz közben. Nem tudom elképzelni - a hangja vicces, mintha ezt az egészet képtelenségnek tartaná.
Dühösen nézek fel rá.
- Azt hiszed, hogy nem vagyok képes? Attól még, hogy vegyes vagyok, nekem is van szemfogam és megfelelő eszközeim, ahhoz hogy vért szerezzek!
A számra teszi az ujját.
- Igenis elhiszem. Tudom, hogy van szemfogad, éreztem is, nem emlékszel? - elmosolyodik, és megvillantja az övéit, amelyek megcsillannak az alsó ajkán. Azok hosszabbak, mint az enyémek, két centisek lehetnek.
Mindig is imádtam Rob szemfogait. Imádtam, ha beleharapott a nyakamba, közben pedig átölelt.
És azt, mikor felváltva csináltuk, hát azt a napot hogy tudnám elfelejteni?
- Inkább igyad - bököm az állammal az üvegcséje felé.
Szótlanul beleérinti a fogait, közben engem néz. A pupillája a duplájára tágult, nem
látom tőle a szürke csodát... És valahogy olyan vadító, amit csinál.
Hallom, hogy a lélegzete egyre hevesebb lesz, lehunyja a szemeit, és zihálni kezd. Szaporán kortyol, én pedig érzem, hogy a fogam megnövekszik.
Belemarkolok az asztal szélébe, miközben őt nézem. Ez hiányzott.
Az, hogy Robot látom vért inni, hogy utána úgy megkívánom...
Elszakítja a száját a palacktól, majd rám bámul. Mély levegőket vesz, ahogy próbál megnyugodni. A szája szélén vérfoltok éktelenkednek.
- Tyűű - mondom, mire nevetésben törünk ki.
Olyan jól esik nevetni. Átadni magam a boldogságnak, és csak nevetni, nevetni... Milyen régen nevettem ilyen jót utoljára?
- Ennyire voltam attól, hogy neked essek! - mutat fel egy centi távolságot a mutató- és hüvelykujja között.
- Mikor ittál utoljára? - kérdezem, miközben a könyökömre támaszkodom, és az állam kezdem el támasztani.
Vállat von.
- Úgy egy hete. Túl elfoglalt vagyok - ráteszi a kupakot az üvegcsére, és visszaviszi a hűtőbe. - De te ezek szerint eljársz vámpírbárba.
- Néha szoktam. Mikor nagyon unatkozom esténként.
Figyelem Robot. Úgy mozog, mint egy macska, és mindent annyira megfigyel.
Leül mellém, és engem néz. Viszonzom a pillantását, és mélyen a szemébe nézek.
A hajam bámulja, a kezébe fogja az egyik göndör, fekete tincset, és megkérdi:
- Miért festetted át?
- Hogy kifejezzem vele a magányosságom - vigyorgok rá.
Megforgatja a szemeit.
- Ne csináld ezt... Tényleg nem... érdekel, amit az előbb mondtam?
Tágra nyitom a szemem... tehát jól értettem.
- Szeretlek - mondja olyan őszintén, olyan szenvedélyesen, ami olyan távol áll tőle... - Tudom, hogy te nem, de... attól én még igen. És nem akarom, hogy egyedül legyél többé. Nem akarom, hogy szomorú legyél.
- Nekem ez...
Nem tudom végigmondani. Tudom, hogy mennyire szerelmes voltam valaha Robba...
Leszegi a fejét, és elengedi az arcomat. Mintha a szívembe egy tüzes tőrt döftek volna...
- Nem akarok neked fájdalmat okozni... De hidd el, mindenről ő jut eszembe... Minden apró dologról...
- Tudom, hogy nem tudod elfelejteni... De nem élhetsz így! Nem emésztheted el magadat!
Mélyet sóhajtok.
- Úgy szeretnélek szeretni...

2009. október 28., szerda

noch nicht tot.


heloo


~ omg, valami van az adobe flash pléjörömmel, és nem tudok kyte-playert nézni o.O mi lesz velem a buták nélkül??:O

~ na, van ennél fontosabb dolgom is. most épp kilenc óra huszonnyolc perc van, én meg itt ülök itthon, egyedül. szép.  visszaolvastam a sztorit, és rájöttem, hogy egész jó, de azért az eleje tényleg borzalmas.^^" nagyon borzalmas, ezért fogom újraírni. 

~ és ma odaát. *-* végre már.^^

2009. október 27., kedd

~több vagy, mint madzag végén egy ócska báb.~

Szia mindenki.

~ " jönnek sorba az emberek, mondom jesszusom mindenkit túlöltöztem de akkor bejött Szilvia és Ancsi és mondom huh meg vagyok mentve!":D - igen Szilvi, így volt. :DDD

~ Ich wache auf und liegen mitten auf der Straße,
Alles was ich noch im Kopf hab ist dieses Geräusch.

~ Judit, azért nem írok ide, mert szar. nincs is kedvem. (: de attól még téged is szeretlek (:

~ megvettem ma a fü
zetet. nem volt rá elég pénzem, de aztán hozzám vágtak még egy ezrest, pedig csak kétszáz forint hiányzott belőle. végül is, kék banános, és azt hittem, vastagabb. de sebaj, úgyis elölről kell kezdenem. meg valami formát alkotni neki. például kiírni belőle a szellemet, amit teljesen bele sem írtam, mert mindig elfelejtettem xd de akkor Jarednek nem lesz barátnője. ez van. ^^
~ Linke
,  neked van a legszebb hangod a világon, ugye tudod?


~

2009. október 26., hétfő

better think again.





helloo.(:


~ tegnap rohadt jól éreztem magam. emlékezetes volt^^ tudom, hogy néha elég undok tudok lenni, de én akarom fogni a mikrofont, ha karaoke van, és én is fogom fogni

~ Parádsasvár nagyon jó volt.^^ le sem tudom írni, milyen állatok vagyunk, de az biztos, hogy nagyon. :'DD ennyi ideig összezárva két idióta, az egyik elmebeteg állat (aki én lennék:D) a másik meg még állatabb. ^^
egy kicsit játszok. ha nem bánja senki. :D

~ áá, az utolsó fájt. :'DD


2009. október 22., csütörtök

salalla


Halii.^^


syfgdvhlhlknknnlk <- Gréta volt.: D tfdf hmm... nemistudom..mmondjuuuk.. A F_SZOMBAMÁR INDULJUUUUNK. :DDD

már csak... egy óra kábé. :D akkor másfél. :D
megyünk parááádraa. : D



Na jó, ne pocsékoljuk ilyenre hőn szeretett blogomat

Gréta: a k_urvaszádat nikkie b_zdmeeeg. O:

~ a kép Grétától származik. : D és kifejezi a Törpe iránti rajongásunkat.

2009. október 20., kedd

harder.better.faster.stronger.

Nyaliii


Judit, tudod mi a véleményem a Chris-legyilkolásról? Tizenkét hónap nemszólokhozzád. :DD Dottinak három hete és négy napja van.: DD de azért szeretlek. (:♥♥ I love Chris. ♥ és nem Max. :D

~ Hey love, your face is full of lies
Be careful what you ask
Be cautious how you act
You're tired, tired of the dark
Oh you're covered in dust, yeah
You're covered in dust


~ Grétával állatok vagyunk. Ez egyszerű tény. (: a földön feküdtem röhögésemben röpin. :'DD meg még előtte is, mikor majdnem kinyomtam a szemét. (: imádlak, te hülyee. (: már csak szerda, aztán megyünk és beszabadulunk palacsintavárra. ^-^ ahogy Vivi mondaná (:

~ Te vagy az egyszemélyes hadsereg, aki mindenkit legyőz. - köszii. (= bóknak vettem.

~ Holnap nem kell mennem suliba, mert megyünk sportorvoshoz. Hűde jó. :D Normális emberek most röpködnének örömükben, hogy egy nap iskola nélkül, de itt jön a tipikus Niki, aki azon nyavalyog, hogy lemarad egy kémiáról, egy töriről, mikor új anyagot vesznek, meg egy angol ötösszerzési lehetőségről. ~ Niki, te nem vagy normális.

Van egy olyan érzésem, hogy holnap meg fogok halni. : D

2009. október 19., hétfő

across the line

Hello (:

A mai napon elég nagy felháborodást váltott ki két bizonyos emberből az, hogy abbahagytam ezt az egészet. Én tudtam, hogy így lesz. (:
Ahhoz képest jó napom volt. Az előbb vágtam be egy tál kukoricás csirkemellet, rizzsel, de még mindig éhes vagyok. van itthon torta tegnapról, és most megyek és megrohamozom a hűtőt.;)


~ nikkie, látod, ot
t a pipacs. igazi klubbarcok járnak oda. el kéne menni egyszer kólázni oda. szép is lenne, mi? ~ hú, de meglepett az, aki mondta.

~ itt a legjobb csapattárs. - oké. ez igaz. ;) az is meglepett, hogy ez az egyed képes pozitív érzelmeket táplálni, és nem bunkóskodni. na meg egyáltalán hozzám érni. :'D persze, ez akkor történik, miután behatol az intim szférádba, és úgy magyaráz, aztán te megszólalsz: hé. most, hogy nyertem neked egyet, folytatod tovább a bunkózást, mi? válas
z? bunkóztam én veled valaha is?
vak. ;)

Ki ne hagyjam. Bucus fogta magát, és visszatolta a nagy seggét a kutyaólba. (: Imádom azt a szerencsétlent.





írok egy kicsit.

~
Az ember azt gondolná, hogy beletörődött a gondolatba, hogy egyedül van, hogy nincs senkije. De ez nem így volt. Ő szerezni akart valakit magának, akit szerethet, akinek mindent megadhat, amire szüksége van, és elhalmozhatja saját magával.
Jelen pillanatban erre látott egy alkalmas embert, de irtózott is a gondolattól.
Te jó ég, hogy lehet az, hogy ennyire odáig van egy majdnem vámpírért, egy szörnyetegért, abból a fajtából, aki megölte az öccsét?
Az agya másik része azt súgta neki, hogy ne gondoljon ilyesmire. Nézzen rá. Olyan szeretetreméltó, olyan édes. Ráadásul olyan apró. Lenne kit megvédeni... Lenne kit átölelni azokkal az izmos karjaival, és felmelegíteni.
És ő is ezt érezte. Ha rágondolt a lányra, libabőrös lett. Meg akarta keresni, de nem tudta, hol keresse, mit csináljon.
Hirtelen annyi hasznos tett ötlött eszébe. Minden, amivel megtalálhatja, és ha kell, erőszakkal magához ragadja másoktól, leöldösi az elébe kerülő lényeket.
Megrettent magától, és bámulta az előtte elterülő falat. Most döbbent rá, hogy valójában mennyire egyedül is van, mennyire régen váltott szót emberekkel.
Egy kocsma előtt állt, és teljesen meg volt győződve arról, hogy nem normális. Mit keres ő itt? Ő, Christian Atkiens, aki elítélte eddig az ilyen kocsmákat, az ilyen helyeket, az alkoholt és a vedelést.
De most semmire nem vágyott jobban, mint jól berúgni, átlépni az öntudatlanságba és ki tudja hol kikötni másnap reggel, nem emlékezve semmire, amit aznap éjjel átélt.
Kihúzta magát, és öles léptekkel megindult a belvárosi kocsma felé. Léptei visszahangoztak a az éjjeli Chicago néptelen utcáján, míg ő egyre közelebb került a Vérfarkas nevű kocsma felé. Nem tudta, mire számítson. Még soha nem járt vérfarkastanyán.
Belökte az ajtót, az orrát ellepte a dohos alkoholszag, a cigifüst és sok ember különböző testnedveinek szaga. Undorodott, de nem érdekelte, hová jut.
A pultosnő tekintetét magán érezte, rögtön, mikor belépett a terembe. Egyenesen a pulthoz indult, majd leült a bárszékre.
- Egy üveg Jack Daniels-t kérek.



~ Az arcát a kezembe fogtam.
- Csak hallgasd, Chris, és gondolkodj el!

Who is the man I see
Where I'm supposed to be?
I lost my heart, I buried it too deep
Under the iron sea

Oh, crystal ball, crystal ball
Save us all, tell me life is beautiful
Mirror, mirror on the wall

Lines even more unclear
I'm not sure I'm even here
The more I look the more I think that I'm
Starting to disappear

I don't know where I am
And I don't really care
I look myself in the eye
There's no one there
I fall upon the earth
I call upon the air
But all I get is the same old vacant stare

Oh, crystal ball, crystal ball
Save us all, tell me life is beautiful
Mirror, mirror on the wall
Oh, crystal ball, hear my song
I'm fading out, everything I know is wrong
So put me where I belong


- Én nem vagyok ilyen - suttogta, miközben a szemei megteltek könnyekkel. Mindketten tudtuk, hogy igen.

2009. október 18., vasárnap

End

~ Nem hiszek a hullarabló vámpírokban, a szellemekben és a szörnyekben. És úgy vélem, jó, hogy ilyesmik nem léteznek, mert szerintem az a jóságos Úr sem létezik, aki meg tudna óvni bennünket tőlük.

Stephen King.


Sziasztok, babák!


Gondolom, most meglepődtetek, hogy mi a francot csinálok. Ez van. Úgy döntöttem, hogy EZT abbahagyom. Nem azért, hogy Lorka, Judit meg Dotti ne tudjanak mit olvasni, hogy ha unatkoznak, hanem azért, mert össze-vissza van. Nem így terveztem.
Pénteken voltam anyával papírboltban, és láttam egy olyan jó füzetet, amit meg kell vennem. Ilyen gyümölcsök vannak az elején, mint például kék banán, a lapjai pedig kockás alapon kékek. Ilyenből láttam még rózsaszín barackot, zöld epret, satöbbi. Abba fogom ezt az egészet, normális kerettel újraírni. Úgy, hogy legyen értelme, miért kell Robot utálni. (: Jó vagyok ^^
Lorka, Judit, nem akarok a füzetbe írni. D: Már írtam bele egy-kettő oldalt, de az nagyon rossz lett, és persze Chris gyilkol, szóval... de nem úgy, mint Bordaropogtató Chris, hanem... Hát egy kicsit lájtosabban :D
Szóval most mondom: ez nem azt jelenti, hogy abbahagyom az írást - mert látok még ebben az egészben fantáziát. És nem is akarok Christől megválni -, hanem hogy újrakezdem : D És nem olvashatjátok el addig, amíg be nem fejezem :D Ez azt jelenti, hogy nem tépjük ki a kezemből. ;)

Szeretlek titeket. ♥

na, jo. szerintem ennek a blognak is az lesz a sorsa, mint a réginek. ebbe rövid sztorikat fogok írni, amik persze nem függnek össze. ami jön.



arrest me.