2009. november 30., hétfő

november 30.

nothing. nothing. nothing.

♪♫


tök jó napom volt. idézőjelben. bővítettem a jövőképemet. 

egy kicsit.
Hülyeség, hogy vágyom a sivatagba? Hogy el akarok menni Arizonába, messzi innen, vissza a régi életembe, amit elhagytam. Szeretnék olyan lenni, mint régen.
A sivatag sok szempontból olyan, mint én. Üres, és semmi különös nincsen benne - egy pontban nyugszik, víz nélküli, nyugodt.
Hiányzik a régi életem, hiányzik az a kalamajkamentes, nyugodt élet, amely olyan átlagos volt. Akkor vágytam az izgalomra, most meg normális akarok lenni.
Mit meg nem adnék érte, ha minden olyan lenne, amilyen volt. Ha minden megfordulna, vissza az ellenkezdőére.
- Libby!
Összerezzentem a mély hangra, amely a csendembe hatolt. Megfordultam, hogy szemügyre vehessem, ki zavart meg.
És akkor a szívem nagyot dobbant. Dominic tartott felém, azzal a rezzenéstelen arcával, a zsebre tett kezeivel, és tudtam, hogy nem is fog egy darabig leszállni rólam. Visszafordultam, és úgy tettem, mint aki nem akar hozzászólni. Pedig fegyelmeznem kellett a számat, hogy ne törjek ki szavakban.
- Hé, azért ennyire ne játszd meg, hogy utálsz - hallottam a hangján, hogy mosolyog, az arcom pedig megrándult. A lábfejemmel körkörös mozdulatokat végeztem el a fán, hogy valamivel lefoglaljam magam. Csak az volt a baj, hogy túl nagy vágyat éreztem az iránt, hogy átöleljem Dominicot és kiöntsem neki a szívem.
Az orrom elöntötte az illata, és elszédültem. A francba, a francba, a francba!
- Libby - a hangjában volt valamiféle magabiztosság, ami idegesített. Az a tipikus Dominic, aki játssza önmagát, és nem olyan, amilyennek kinéz. Teljesen más. Én pedig jobban szeretem azt az énjét, aki érzékeny és szerény.
Jelen pillanatban elég nehéz ezt elképzelni. - Libby, figyelj ide! Beszélni szeretnék veled. Csak egy kicsikét.
Ökölbe szorítottam a kezemet és mélyen kifújtam a levegőt. Nem szóltam hozzá.
- Libby! - hiába vagyok szótlan, nem tudom kihozni a sodrából. A türelme határtalan, volt ideje fejleszteni hétszáz év alatt. - Kérlek! Kérlek!

2009. november 28., szombat

no one deserves it.



Let's have some fun!


people you like
Mély levegővétellel dőlök a korlátnak, ahogyan kinézek a vasútállomás apró teraszáról. Hideg van és fúj a szél, de nem zavar. Nem fázom annyira.
Szorongatom a forró csokis bögrét a kezemben, és gondolkodom. Az emberek össze-vissza járkálnak előttem, mivel most érkezett meg a vonat. Mindenki kapkod - meg akarják szerezni a csomagjaikat, és a személyes tárgyaikat.
Nekem persze könnyű. Nekem csak egy övtáskám van, benne a pénztárcámmal és a mobilommal. Nem kell nekem más.
Arra a fura fiúra gondolok - nem is emlékszem tisztán rá, mit mondott nekem, mi a neve. Talán Caspar, vagy valami ehhez hasonló.
Megerőltetem az agyam és az emlékeim mélyére kutatok. Nagyon ismerős nekem, de nem tudom, honnan. Túl visszafogott, túl érzékeny és zárkózott. Na meg azzal a szőke hajával, és a kék szemével rendkívül kisfiús az arca.
Valahonnan ismerem. Talán abból az elfelejtett szakaszból való, abból a ki tudja mennyi időből, amire nem sikerül visszaemlékeznem.
A barátai nagyon furcsák voltak. Egyrészt az a magas, barna, akit azt hiszem, Dominicnak hívtak. Rettentően kimagaslott a többi fiú közül, és roppant szimpatikus volt, valami megfejthetetlen titokkal. Mellette állt a tömzsi, izmos fiú, Roland, és a gót Giles, a fekete, kisminkelt gyerek, aki kívülállónak tűnt, mintha nem tisztelték volna eléggé. Meg persze a nyurga, rövid, fekete hajú pasi, aki felől áradt az egészséges magabiztosság, a bőrdzsekijéből a tiszta, finom természet illata, és annyira szemtelenül jóképű volt... Azt tudom, hogy a neve Noel, nem lett volna könnyű elfelejteni.
Elég furán viselkedtek, de megszoktam, hogy mindenki ilyen velem. Mintha lenéznének azért, amilyen vagyok.
Sóhajtok. Magányos vagyok - igen. Meg kell hagyni, bármit megadnék egy kis szeretetért. ~


enough.

hopeless and taken


áh.


a tegnapom egy szar volt. elkezdtem bőgni az életemen. nem mintha olyan rossz lenne. de tegnap nagyon is annak tűnt. és elegem volt mindenből.
szóval. semmi lényege nem volt. csak kiakadtam egy kicsit. néha kell azt is tenni.
Lor, Judcsi örülhettek,
mert teleírtam a füzetet. nem valami jó - és kész. full szar kedvem volt. és most sincs különb.

anya már megint transformers 2-t néz. tiszta fan lett. én meg nem tudom, mit csináljak. hotdogolni fogok. vagy zenét keresek.



/what is real? or what is not?/

we are the ones



imádom ezt a számot. ♥♥♥

számomra olyan nyugtató.

2009. november 25., szerda

hedgehog.


te csak egy sün maradsz.

2009. november 24., kedd

alles ist... egal

muszáj.
bocsi csak elkapott az érzékenység.



ez én vagyok. aki érti, érti, aki nem, nem. ezt nem akartam, hogy Gréta lejátssza lyukasban. Dotti. szerintem... nem csak én vagyok ez.

döntsd el te.


Ich seh in dir die Traurigkeit gewinnt
Dein Lächeln lügt mir etwas vor
Ich ahne nur den Grund der dich verletzt
Du bist den Tränen ziemlich nah
Ich bin kein Gott und kann dein Innerstes nicht seh'n
Was du jetzt tust, kann ich nicht verstehen
Du spielst den starken Mann für jeden den du liebst
So viel, wofür du dich aufgibst

Du schweigst,
Wenn jeder andre schreit
Du lachst,
Obwohl dein Schmerz verbleibt
Du singst dein eig'nes Trauerlied
Denn Trauer ist das, was du liebst

Hast du denn nichts, was dir den Schleier nimmt?
Und dir dein Lächeln wieder bringt?
Das Dunkle hat dein Herz schon ganz verhüllt
Damals wars doch noch so hell
Weißt du nicht mehr wie's war,
Als du die Welt betratst?
Du hast geschrien und du hast gelacht
Bist aufgestanden
Hast gekämpft nicht nachgedacht
Deine Tränen gaben dir die Kraft

Du schweigst,
Wenn jeder andre schreit
Du lachst,
Obwohl dein Schmerz verbleibt
Du singst dein eig'nes Trauerlied
Denn Trauer ist das, was du liebst

Der Weg geht immer weiter
Wird härter, niemals leichter
Pass auf, dass du dich nicht verlierst
Dein Wille wird dich führen
Die Welt wird dir gehören
Pass auf, dass du sie nicht verlierst

Ich seh in dir die Traurigkeit gewinnt
Dein Lächeln lügt mir etwas vor

Du schweigst,
Wenn jeder andre schreit
Du lachst,
Obwohl dein Schmerz verbleibt
Du singst dein eig'nes Trauerlied
Denn Trauer ist das, was du liebst

Ich seh in dir die Traurigkeit gewinnt
Dein Lächeln lügt mir etwas vor

2009. november 22., vasárnap

tantrum


utáljuk együtt nikit és grétát avagy a két hülye kétszínű kurvát, aki mindenkit elítél, és minden őszinte szóért ők a hibásak, mert az igazat ugyebár könnyű hallani, és a mindenkidepis-klubba ugyebár niki bele sem tartozik (:
ki lép be?

mit tudtok ti rólam? arról, hogy én mit érzek?
semmit
én egy rosszindulatú köcsög vagyok, ennyi (: dotti, te meg mondj rólam, amit akarsz. én csak nem akarom, hogy leégesd magad a fiúk előtt. bár minek is szólok én bele?

judit, te is hibáztass engem ^^


tudjátok. ez most elég gyerekes.


a mai nap inkább vegyes, mint jó vagy rossz.
dráma.
veszekedés.
rohadt izgalom.
elpirulás ezerrel.
nevetés.
fiúk.
mosolygó balkezes atisok - akikre pistit akarok mondani. akik mondják niki nevét, mikor elkérik a labdát.
nagyarc balázsok.
a legaranyosabb pasi, akit valaha láttam, aki nagyon hasonlít SP-re. ne úgy képzeld el. mert magasabb, és annyira annyira annyira helyes, hogy. nagyon. (: szétolvadtam, mikor mosolygott. és ráadásul bőrdzsekis rocksztájl.

niki belefér egy vödörbe. - szótlan és túl édes ahhoz, hogy igaz legyen.
egyesek elhagyják a kulcsot, ezért kiszorulunk háromnegyed órára.

2009. november 20., péntek

meinschen.


auuu. nem hiszem el, hogy mindenhol karácsonyi zene megy a tévében, a hotdog profilokon hópihés képek, a fizikakönyvben karácsonyfás kép.  szép. pedig éppen csak november húsz van.
annyira fájt ma a hasam. nem is bírtam megmozdulni, erre tesiznem kellett. tökjó. editnéni bekaphatja.


hétvégén megyek Grétához, mert labdaszedés lesz, és megbeszéltük. hát vicces lesz, mert gyuszi is ott lesz, és ott fog ő is aludni. attól félek, hogy egy bunkoparaszt lesz, mézes utódja, de nagyon remélem, hogy nem.
meg akarom ismerni. még nem is láttam.



~jáhá, már csak pár nap van máté szülinapjáig, és vivivel szerdán megyünk neki tangát venni. leopárdmintás lesz, és női . Gréta meg elkezdi: na igen, de honnan fogjátok tudni, hogy felvette?
jókérdés. majd lehúzzuk a gatyáját.

2009. november 14., szombat

szeged

shit.

ma jöttem rá teljesen, hogy egy rosszindulatú, egoista köcsög vagyok.



egyébként a mai nap annyira fasza volt *-* Gréta. Dottii ♥♥♥♥♥♥ úgy imádlak titeket. (:
annyira hülyék vagyunk, hogy jobban már nem is lehetnénk.
- bazdmeg, valaki fingott :o érzitek?
röhögünk.
dotti meg befújt, hogy ne legyen olyan büdös. mondom:
- nee, berobbanuunk.
annyira röhögtünk, hogy pisilnünk kellett xD ki ne hagyjuk, hogy közben egymáson fetrengtünk, és belement a spréé a szánkba, és édes volt.
Gréta írja sms-re, hogy milyen kínos lehet már neki, hogy itt röhögünk rajta.
visítottatok már a röhögéstől, és éreztétek már, hogy rögtön pisilni kell, vagy nem érzed a hasad?
aztán persze az idióta hármas elkezdi találgatni, hogy ki lehetett az. egy személyre tippeltünk, aki meg sem mukkant egész úton.  szegénynek mit kellett elviselnie. :'DDD

és ki lehet akkora idióta, hogy a fingmulekula képletén gondolkodik? Szemánné büszke lenne ránk.
Dotti, el kell küldened a zombis képeket. és a mekflörri árát iis :'D szeretlek ♥
Gréta. állat vagy. de attól még úgyszeretleek :DD ♥

addigis röhögjetek valamin. ^^





2009. november 13., péntek

no more panik.

ezen kell bőgnöm. csodálatos, hogy ilyen szintre jutottam.
de ez olyan rossz. mert én nem is tudom, hogy mondjam ezt, hogy ne hangozzon hülyén.
én szerettem őket.

azért köszönöm, hogy voltatok.
na, jó, nem bírom ezt, úgy nézek ki, mint egy óvodás, akinek elvették a mackóját.
mi lesz velem JAN nélkül? hallok még róluk?
krokodilkönnyek.
egyik jan, másik linke, és timo - elkezd bőgni - david.... franki juri...

oké, én nem bírom továább ezt.
elterelem a figyelmem egy kis... true blooddal.
fasza kis nap.

english version:

It's tough for us to write these lines.

As yet it's been a long struggle, an exhausting way, and a part of the band doesn't have the energy to walk this way anymore.

It hurts but we have to understand and accept.

Due to this, we're forced to announce the band PANIK will not go on in this constellation, and the tour in December will be the last tour in Germany.

As someone on the outside you don't really know nor learn much about the music business.

You hear a song and if you like it, you get it, no matter legally or illegally, and that pretty much wraps it up in the most cases. We are living in a world, where you can get music for free, but we can´t live without at least minimum of money.

What's behind each and every song is unknown to the most.

A production, a management, a record label, a publisher and many, many more people and things.

If one of these pillars breaks away, it's tough for the band to fully focus on the music.

It's just too much politics; sometimes it's a never-ending fight to do what you actually want.

Just music. For this album release we fought and set all the stuff we didnt want aside.

We didnt "prostitute" ourselves. Unfortunately it's inevitable with our attitude and approach that a few of those supporting pillars break away.

All we can say is that not many bands went through the stuff we had to.

Loads of people kept telling us that we are pretty much like a magnet, attracting the shadowsides of this business.

We'd like to thank all the people who accompanied us in the last couple of years and stood in our rows loyal to the core.

It was a great and unbelievable time with you. You're great. And we think you might feel a little as we do.

An era comes to an end and this era was that unique due to you folks.

Thanks....

2009. november 12., csütörtök

zöld kiskacsa

nyáhááh


azért ez a címe, mert gréta aztmondta, hogy ez legyen.  most éppen tizenötóra van. és mikor jöttünk haza, taliztunk vivikéékkel, hát ezaz. és mondta, hogy talált egy oldalt, amin fent van a true blood első és második évad is, szóval majd holnap átmegyek hozzá és megnézzüük.  hadd olvadozzak egy kicsit ericen.  akinek bah, ott még hosszú szőke haja volt
ma rajzórán néztünk valami nagyonnagyonnagyonnagyon gáz filmet, ami drakuláról szólt XD ráizgult a csávóra bazdmeg, majdnem megkurtaa xd  de kajak ottnyögött, meg minden. és egérfüle volt, meg hat centis körmei, nagy kopasz feje, és görbe háta, meg a szemfoga helyett egérfoga volt, és azon itta a vért. én meg elneveztem Dévkulának.
aztán irodalmon meg majdnem meghaltam, mert lorkával összefirkáltuk az európa-naptárat. mindent átrajzoltunk dévre. a
z a sas volt a legjobb.

niki a szarkupac, meg gréta, aki odaszart. :D

gréta a szőke kurva. de csak jóindulattal :D meg niki a vörös ribanc, aki kékszemű és szeplős.




2009. november 11., szerda

sell me down the river

Hey, ma van apa szülinapja.  vicces, már kemény negyven éves. és anya éppen valahol a teszkóban járkál, hogy tortát vegyen neki, negyvenes gyertyát, meg üdvözlőlapot. én mondtam neki persze. múltkor is én mondtam apának, hogy vegyen anyának tortát.
és persze anya arra is meg van kérve, hogy vegyen nekem hajgumit, mert egysincsen. és két copfot akarok csinálni

~


nyihá.
a mai nap háát. vicces volt. :D szilvikémmel halálra röhögtük magunkat, és rájött, hogy én vagyok az utódja (: és miért? mert túlzásba viszem a precízkedést. (:
meg volt ilyen lakatlanszigetes-izé *megint*, és eldöntöttük, hogy dénest meg fogjuk enni
:'DD


~

anya jöhetne már. most olyan igazán fényképezős kedvemben vagyok. mindenkinek olyan jó haja van, csak nekem nem. és egy darabig nem is lesz, hála belházinének, és nyáh.

ma gabinéni said. : ne csodálkozzunk meg, ha pár év múlva tóth nikolett feliratú könyvet fogunk látni a könyvesboltban. én meg fogom venni.

köszi, gabinéni.
és az egész osztály előtt olvasni. fuu.

~Ennyi mára.

2009. november 9., hétfő

ouch, i have lost myself - again.

sziasztok, babák. ^^


anyánál ülök, bake rollst eszek, és itt ül mellettem nándi, mert ímélezik :DDD szóval vicces.:D
fél órája jöttem meg edzésről, kettőkor kezdődött, szóval olyan háromnegyed óráig tartott. olyan minierősítéshez hasonlított, de tökre bírható volt, annyira azért nem fáradtam el. és rájöttem, hogy réka jó edző, és nem is szigorú. jah, és az a vicces, hogy a kondiban voltunk, és réka lecseszte daniellát. annyit hallottam, mikor bejöttem és réka morgott daniellának, hogy - ... gondolkozz el ezen, mert ha legközelebb előfordul, akkor felőlem mehetsz is el innen. - és miért? mert dancsi mindig fél órát késik, mert pasizik  - oks, ez dottinak szól. :D
jahés tökjól esett az edzés, olyan volt, mint a röpi és a jóga keveréke. gyúrtunk.


úúúúúúúúúúúgy várom a holnapot :D meg akarom kapni a matekdogát, és a true bloodot. *-* kata, ha végre megcsinálod normálisan, annyira fogok örülni *-* 


~

már otthon vagyok. azon gondolkodtam, hogy írok ide egy kis texasi dolgot chris atkiens-szel, de nincsen időm rá. majd legközelebb. (:
már csak törire kell tanulni, de azt se muszáj. és lorka, ez pontosjé.  jegyezzed.

ma lesz a benkő feleséget keres szar.  akkora gusztustalanság, de ezért nézzük 






ja. mégvalami.
mert nem értik.



Wayne-ről.

Chris és jared öccse, Chris szemefénye, Jared pedig eltávolodott tőle, mikor még kisebb volt. tizennégy éves sincsen.
fekete, göndör hajú, kékszemű. egyszer megjelent chrisnél, mert lecsukták az apját - chris azt mondja, hogy 'elhúzott' - így chris bármi áron vigyáz rá - de üldözik Ők. wayne ragaszkodik hozzá, hogy vele menjen, chrisnek pedig nincs más választása - magával viszi, hisz nem hagyhatja magára.
de aztán wayne-t megölik  - chris pedig magába roskad.
eddig oké.
csak azt nem tudják, hogy Wayney szellem lesz, hiszen nem fejezte be a dolgait a Földön. elintézetlen ügye maradt. ott tengeti mindennapjait unalmasan, nyűglődve az arizonai sivatagban, valahol bent, messzi két sziklafal között, a sírdombján ülve, hiszen nem mehet el. de aztán chris elhatározza, hogy meglátogatja a sírját, és viszi a csajt is, aki indigó, blablabla - nem ragozom, miaz, elég annyi, hogy 'le tudja másolni mások képességeit' - és látja wayne szellemét. - jared lát szellemeket. - aztán elhatározzák, hogy igenis visszahozzák wayne-t, és ebben rob segít nekik, aki ismeri azt a vámpírt, aki képes visszahozni a szellemeket, azokat, akik még nem tűntek el a világból teljesen. ehhez egy rokon vére kell, valami hülye ima, és a sírbolt. akkor a szellem visszatér a testébe, úgy néz ki, mint halála előtt, de nem képes tovább változni, és élete immár örökké szól.
és a bonyodalom az, hogy..................
nem mondom meg.^^
de élni fog. mert ugye ki kell javítani a baklövést.


2009. november 8., vasárnap

never




~

- én nem akarok a kőszívű, hideg vámpír lenni. én meguntam. nincs már értelme. nem akarom, hogy miattam legyél lehangolt és szomorú.
- még soha nem szomorkodtam miattad... annyira nem.
elmosolyodik.
- én viszont igen.
- te?
- igen. mindig azon gondolkodtam, okoztam-e valaha fájdalmat neked. ha pedig igen, hogyan gondolsz most rám. tudom, hogy azt hitted, nincsenek érzéseim.
- mindig azt mondtad, kegyetlen vagy.
- tudom, hogy az vagyok. az a mulatságos, hogy meg akarlak óvni mindentől, ami veszélyt jelenthet számodra. az életem árán is. érted te ezt?
- nem! - nevetem el magam - annyira hihetetlen vagy, Dante!









Alex. - tessék, ő az én Dantém.



ajj, olyan karácsonyi hangulatom van, pedig még csak november eleje van.
elhatároztam, hogy idén én fogom feldíszíteni a házat. és az lesz, amit én akarok.

2009. november 7., szombat

red, red fire, is all you see

hé.
 egyébként tegnap menők voltunk. :D mentem vivihez, erre előtte beugrottam a boltba, hogy elpusztíthatót vegyek, erre nem volt olyan csipsz, amit akartam. wundersőn. vettem kukit meg csítoszt. aztán befaltuk, mindet.
megnéztük a péntek tizenhármat. hááááát :DDDD tudjátok, hogy vagyok én a horrorral, szóval a felét végigsikoltoztam, és vivi meg röhögött rajtam. egyébként nem is volt olyan d
urva, mint amire számítottam. D:
voltak benne gáz elemek, amiket kitárgyaltunk, hogy hogy nem hal meg a csaj pölö, ha átmegy a fején egy rohadt motorcsónak?? meg hogy semmi baja nem lett a pasinak, mikor a hátába repült egy balta XD de nyugi, ezek meghaltak utána Jason miatt, aki tök szimpii. 
elképzeltem, hogy lorka végigröhögte volna az egész filmet. meg vivi szerint elmehet egy gyenge pornónak. tényleg vannak benne olyan pillanatok 
Jared maradt a legvégére. :D hát szerintem szexisten volt *-* :D csak az a baj, hogy NEM BALÁZS volt a hangja és nem is volt véres az arca annyit... de jobban nézett ki, mint az Odaátban szokott, kivéve, amikor meztelen felsőtesttel van x3

nahmindegy, ennek lesz második része:D 100% a végéről:D

aztán megnéztünk gy pompomlányos filmet. vicces, horror után.:D

dotti, beleszerelmesedtem abba a képbe, ami ott van a teveclubos naplódban .:DDD az olyan jóó *-* :D és olvass burkot, mert jó ;) az eleje után minden izgis... első olvasásra.D: harmadikra van egy rész, amit
rohadtul utálok. Lorka, amikor mindenki fejéhez azt vágja, hogy monsterek.






ez annyira jó munka *-*




még lehet, hogy jövök (:

2009. november 3., kedd

say what you believe

hé, te.



ma olyan vicces napom volt.
Gréta. - aranyos!! aki egy forgórúgással arcba teperi grétcit. eszünk csipszet. verekedünk. állatvagy.(:
Klaudia cével. - ez hülyeee. de ugy szeretem, és olyan cuki, hogy az viices már.
Dotte. - mostmár Tyukodi teréznek hívják.
Lorka - aki ideadta az eclipse-t, ennek köszönhetően minimum tíz kilo lett a táskám. :DD
Judcseeh. - chrises részt akarok!!

BB.

2009. november 2., hétfő

robbie

hey,



és persze pacseeh megdöntötte a kétezer-kilenc évi rekordját. ^^ 112 őő egy órán. :D

apa a liverpool-fulham meccs ismétlését nézi, mondom .haha, én tudom a végeredményt, mit tippelsz? mondja döntetlent. :D
  bocs, apa. nem annyi lesz.

de akkor írok ide.  tizenöt óra egy van. bocs, kettő .


ennek a címe

I don't blame you. Never.

Próbálok koncentrálni, hisz tudom, hogy minden megvan, de mégsem hiszem el. Még egyszer, utoljára megnézem, rajtam van-e a cipő, és látom, hogy igen. A doboz a kezemben, a házat bezártam, a kulcs itt van a zsebemben, gondosan ráhúzva a fekete kabát cipzárja.
Mély levegőt veszek, ahogy lehunyom a szemem, és erősen koncentrálok. Nekem kell koncentrálnom, hiszen csak fél vagyok. Másnak csak a személy arcára kell gondolnia, bele kell vinnie a dologb
a egy kis akaraterőt, és ott is van.
De nekem koncentrálnom kell, nagyon erősen, és nem szabad, hogy valami kizökkentsen, vagy... el sem tudom képzelni, milyen következményekkel járhat ilyen dolog.
Elképzelem Rob chicagói házát, ami kint van a város határán, egy kis eldugott helyen, ahová gyalog biztos nem jutnék el. Elképzelem az apró házat, ami a bostoni ház nappalijával egyenlő méretű lehet, az azt körülvevő kovácsoltvas kerítést, a díszeit, minden részletpontossággal. A kanyarulatokat, a formákat.
A ház előtti kis utat, amit kövekkel raktak ki, de ezt most befedi a hideg hó úgy, ahogy a ház előtt álló két, nagy fát is, amelyek olyan kísértetszerűek.
A ház szürke, a kéménye füstöl, az ablakain behúzták a függönyt, de átszűrődik rajta a benti fény. A szemem elé vetül az ajtó, ami előtt diszkrét lábtörlő van, az antik ajtón egy kopogtató, aranyból, hat kis négyszög veszi körül, mindegyiknek arany szegélye van, ami meg a mahagóni ajtóhoz.
A tető fekete, beárnyékolja a szürke ház verandáit, a cserepek hatalmasak, és u alakúak, hosszúkás kanyarulattal simulnak egymásra, majd elérik az ereszt, melynek végén szintén kovácsoltvas kanyarodik, a csatorna felé tornyosul és csinos csiga-alakot mutat be.

Elképzelem a járdát, amint ott állok a ház előtt, a postaláda mellett, ami teli van újságokkal, melyek befagytak, és rájuk esett a hó. A hideg szél fújja a hajamat, az arcom kipirul a hidegben, a szám cserepesre fagy, de jól érzem magam.
Nem merek megmozdulni, erősen tartom a képet az agyamban, és nem merek másra gondolni. De akkor hirtelen megcsap a fagyos, karácsonyi szél, és én dideregni kezdek. Azonnal felnyílik a szemem, és legszívesebben örömtáncot lejtenék, hogy sikerült idejönnöm, sikerült alkalmaznom az elnyomott vámpírképességemet.
Pont úgy néz ki a hely, ahogy elképzeltem. Csak egy aprót sötétebb van, és nem látszanak a csillagok az égen.
Elfog a libabőr, de amilyen gyorsan csak tudok, megindulok a ház felé, hogy ne kelljen kint fagyoskodnom.
Erősen megütöm az arany fogantyút, és várok. Türelmetlenül a hátam mögé teszem az apró csomagot, hogy ne lássa meg, ha ajtót nyit.
Pont abban a pillanatban ajtó kinyílik, Rob pedig ásítva áll ott, elnyűtt melegítőalsóban, szürke pólóban és kócos hajjal.
Elnevetem magam, mikor meglátom.
- Jó reggelt, álomszuszék! - mosolygom rá, és nagyon jól kezdem érezni magam.
Mikor meglát, mintha felélénkülne.
- Szia, Nikkie! Őszintén szólva, nem számítottam rád... - mondja, és félszegen elmosolyodik.
Megbotránkozva nézek rá, majd átölelem.
- Szerinted nem jövök el hozzád... ma?
Nem válaszol, csak behúz a házba, és berúgja az ajtót.
Még soha nem jártam itt, de csak az egy célom lebeg a szemem előtt - odaadni neki az ajándékot.
- Persze, hogy eljössz... - elenged, majd letesz a földre és rám mosolyog. Tudja, hogy mit akarok, de vár.
Nem így terveztem ezt, de semmi gond.
Előhúzom a kis dobozt a hátam mögül.
- Boldog szülinapot, Robbie!
Nem is tudom, jól láttam-e, amit láttam - ki tudja? -, de mintha könnyek szöktek volna a szemébe. Pislant egyet-kettőt, én pedig nagyon boldognak érzem magam, hogy örömet okoztam neki.
- Tudod, az eltelt kétszázhatvanhét évemben még senki nem vett nekem ajándékot. Előtte kaptam, minden évben... és szinte el is felejtettem, milyen érzés.
Hirtelen nagyon elérzékenyülök. Ismét kedvem támad őt átölelni, és meg is teszem - átfonom a karjaim a nyaka körül, és mélyen beszippantom az illatát.
- Kétszázkilencven éves vagyok... - mondja alig hallhatóan, és tudom, hogy sír... csak olyan nehéz ezt elképzelni.
Még soha nem láttam Robot sírni.
- Naa, kicsi Bakocska, ne sírj! Hát ennyire meghat?
Bólint, és elcipel a nappalijába, leültet a kanapéra, és szorosan magához ölel.
- Tudod, hogy horoszkópilag a legjobb páros vagyunk?
Elneveti magát, majd egy aprót távolabb hajol tőlem.
- Köszönöm! Tényleg, soha senki nem gondolt rám.
- Az a helyzet... - suttogom, és elég kínosan kezdem érezni magam -, hogy szerettem volna olyan igazi szülinaposat, de tudom, hogy nem érzed a torta ízét.
Ismét nevetni kezd - ami olyan jól esik, mintha simogatná a lelkemet, hogy képes vagyok jót tenni egy icipici dobozzal, és egy mondattal.
- Rendes tőled - nevet, és ismét magához ölel. - Az is jó, hogy gondoltál rá, hogy mondtad. Tudod, soha nem mondta nekem senki.
Hagyom, hogy csend legyen, pár kellemes pillanatra. Hallgatom a szíve furcsa dobogásait, a három-négy másodperces szünetekkel, a szívdobbanásai között, amitől mindig úgy megnyugszom.
- Aludtál? - kérdem halkan.
- Igen. Tegnap... kifáradtam.
- Mit csináltál?
- Feladatom volt - súgja, színtelen hangon, attól pedig tudom, hogy nem szabad rákérdeznem, mi volt az. Így csak bólintok egyet.
- Nem is érdekel, mi volt az? - kérdi kuncogva. Felhúzom a szemöldököm, ahogy belenézek a szürke félholdba.
- Azt hittem... Astrear...
- Bevetted! - nevetett, mire eléggé megsértődöm.
- Hát... Csak tiszteletben akartam tartani...
A számra teszi az ujját, majd megszólal:
- Kerestem neked ajándékot.
Elkerekedik a szemem a meglepetéstől.
- Ajándékot?
- Igen. Meg is vettem.
- Hány milliószor mondtam el, hogy ne vegyél nekem semmit, Robert William Mixson? - morgom, ő pedig csak nevet rajtam.
- Mondtam már, hogy ha van pénzem, hadd költsem már arra, akire csak akarom! És én rád akarom költeni.
Mélyet sóhajtok. Hát, ha ezt akarja, akkor nem nyitok róla vitát.
- Légyszi, csak akkor bontsd ki a csomagot, mikor elmentem.
- Miért? - vonja fel a szemöldökét, és el is indul a csomag felé.
Még időben kapom el a csuklóját.
- Azért, mert én megkértelek rá, Rob.
Elvigyorodik.
- Te is rám hagytad, én is rád hagyom... őő... Rossz vendéglátó vagyok, mint tudod, teljesen felesleges itthon emberi ételt tartanom, csak vérem van... És nem akarom belőled most előhozni az állatot - a most szónál a mosolya még szélesebb lett -, szóval nem tudlak mivel megkínálni.
Legyintek.
- Nincsen szükségem semmire. Ettem, mielőtt eljöttem.
- Hogy jöttél el? Nem láttam kocsit... - és amikor felfogja, hogyan is csinálhattam, olyan széles lesz a vigyora, mint amilyet akkor láttam rajta utoljára, mikor megtanította, hogy kell csinálni. És sikerült.
Leül mellém és hitetlenkedik.
- Ide levitáltál?
Bólintok, és megint elfog a büszkeség érzete.
- Sikerült. Mindent úgy képzeltem el, mint tegnapelőtt, és... itt voltam.
- Gratulálok! - mosolygott. - Erre innunk kell! - feláll, és megindul a konyhája felé, átvágtatva a sötét nappalin.
- Hülye vérmániás! - ordítom utána, és hallom, hogyan nevet.
Míg elmegy, szétnézek a házában. A nappalija nem túl nagy, de éppen elég. A falak világoszöldek, egy kis kékes árnyalattal festették rá fűrészporos tapétára. Mindössze egy kis szerkényt tartalmaz, egy bőrkanapét, két bőrfotellel, és egy síkképernyős lcd-tévét. Innen nyílik több ajtó, és egy lépcső vezet fel az emeletre, ami most sötétségbe burkolózik. Rob felkapcsolja a villanyt, látom, hiszen csak egy kis betonpult választja el a nappalitól a lyukszerű konyhát, amelyet lefedtek tölgyfával, gondoltam azért, mert étkezőasztalként szolgált volna.
A konyhából csak egy barna csempével fedett falat látok, és egy hűtőt, amit beépítettek a tölgyfa szekrénybe, amire igazán nincs is szükség. Rob hirtelen felemel egy nagyobb palackot, és felém mutatja.
- Nii, van itthon vörösborom. Kérsz?
Bólintok.
A Nii névre összeszorul a gyomrom és Chris jut eszembe... hiszen én voltam az ő Nii-je.
- Jut eszembe - mondom -, hogy kerül ide vörösbor?
Figyelem, amint Rob elővesz a fenti polcról két poharat, majd egy egyszerű mozdulattal kitépi a dugót a palackból.
- Egyszer kaptam, valamilyen kitűnő munkáért Astreartól. Vérrel dúsított, már kóstoltam egyszer - kacsint rám.
Megforgatom a szemem. Azt eddig is tudtam, hogy Rob vérmániás, az átlagosnál több vért iszik, de azt nem, hogy ennyire.
- Én... nem vagyok olyan vérpárti - vonom meg a vállam, mikor leül mellém.
Felhorkant.
- Én mutattam meg, milyen inni. Én vérmániás vagyok, tőlem tanultad, szóval te is az vagy.
- De én fél vagyok... - nézek rá kétségbeesetten, mikor elveszem tőle a pohár vérbort.
Nem akarok vérmániás lenni...
- Az itt nem számít - von vállat, majd meghúzza a poharat. - Innod kéne belőle, finom.
Babrálni kezdek a nadrágommal, ő pedig észreveszi, hogy valami nem oké.
- Nii?
- Ez elég hülyén fog hangozni... de egyszer tényleg vérmániásnak éreztem magam... Mikor Chris engedte, hogy... megharapjam.
Rob elhallgatott. Meséltem már neki erről az emlékről, és tudom, hogy nagyon rosszul esik neki... de nem tudom magamban tartani.
- Végül is... - köhint egyet. - Azt tartják a félvérek, hogy a vérfakasvér isteni. Jobb bárminél.
A borra meredek. Valamilyen furcsa csillogás rejtőzik benne, sűrűbb és vérszínű, olyan, mintha örökké kavarogna, csak úgy magától. De elveszem onnan a tekintetem, mielőtt még lenne esélyem elszédülni.
- Nem akarom elrontani az estét - nézek Robra. - Nem akarom, hogy a mai napon szomorú legyél.
- Lekéstél róla - mosolyodik el keserűen. - Ma már voltam... szomorú.
- Miattam? - érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
- Nem! - csóválja meg a fejét hevesen. - Belegondoltam a nyomorult életembe. Tudod - szórakozottan megpörgeti a bort a poharában -, még soha, semmilyen ember iránt nem éreztem fizikai vagy lelki vonzódást. Na jó, a fizikairól ne beszéljünk, mert ez nem igaz... - cinkosan elmosolyodik, és tudom, hogy a vámpírbárokra gondol... Valahogy mégis rosszul esik... Pedig nem kéne. - Inkább azt mondom, hogy olyan heves fizikait, olyan erős lelki vonzalmat, sőt szerelmet... nem éreztem még semmilyen ember iránt, úgy, mint irántad. Erre te szerelmes vagy Chrisbe... Mindig azt veszítem el, aki kell nekem.
- Rob... Tudod, hogy van ez... megbeszéltük... - reményteljesen nézek rá. Nem akarom ezt hallani.
- Igen - leteszi a poharat. - De akkor sem jó ez így.
Közelebb hajol hozzám, és szomorúan néz rám, olyan szomorúan, hogy a lelkem mélyéig mar a tekintetével.
- Én itt vagyok neked... Mindig is itt voltam. Nikkie.
Lehunyom a szemem. Betapasztom a fülem.
- Francba, francba, utálom, mikor ezt csinálod! - kínomban nevetni támad kedvem, de egyben sírni is akarok.
Nem mond semmit, s felnyitom a szemem, hogy megnézzem, milyen az arca.
De akkor már ott volt a szája az enyémnél, és egy másodpercen belül meg is csókolt.
Olyan gyengéden, olyan édesen... A lehelete olyan volt, mint a vér illata, és az agyam kikapcsolt.
Visszacsókoltam, és átadtam magam Rob vezető ajkainak. Mennyire hiányzott....








tizenhét óra, tizennyolc perc.

2009. november 1., vasárnap

cemetery


csokipanda. hogy mit keresek itt? egyszerűen ideültem, mert anyáék megint nézik a Transformers II-t. jaajhát én is láttam, imádom. ráadásul benne van drága Balázsom szinkronizálni. mikor meghallottam a hangját, visongtam, persze.
Loo, gondolom, már elolvastad az Eclispe-t, szóval nyugodtan kölcsönadhatod, oksii?:D én nem fogok rá hatezer forintot költeni, te meg bekaphatod az utalványoddal, mert nekem még a True Blood sincs meg. Egyébként leszek olyan rendes, és veszek neked egy új tollat, jó?
És Dotti írt a füzetbe:D tudom, hogy Dévt rajzolta bele, meg írt egy sztorit Maxról, mert megkértem rá. azaz nyavalyogtam, de mindegy.

 visszaolvastam azt a hülye sztorit, és rájöttem, hogy akkora shiit. :D (itthoni füzetes) és hát elkeserítően hülyén érzem magam, de segáz. :D ráadásul bele sem kezdtem az új füzetbe.

ja, jó hír, tönkrement a fényképezőgépem, szóval van mit kérni karácsonyra. :D de akkor legyen nekem multifunkcionális, mert, ha nem, akkor fú. :D


nah unatkozom, és nem tudok mit írni, megyek szavazgatni hotdograa. :D



Pacsii. (H)



jegyezzed nii.


Augustana - Boston

megkell hallgatni.