2010. január 31., vasárnap

₪ ø lll ·o.



magam alá estem. tényleg. és nem tudom, miért.
egész nap burkot olvastam. reggeltől, és semmit sem tanultam.

igen, valahogy így képzeltem el Jaredet. nem annyira, de valahogy így. ez a legalkalmasabb rajz, amit róla találtam.











don't you think for one day that you can kill me?

~


Nehéz volt a mellkasom a zihálástól. Olyan nehéz, amennyire csak lehetett, de igyekeztem kibírni. Miért történik velem mindig olyan, amit nem akarok, olyan, ami fáj, ami kínoz, olyan, amit meg sem érdemeltem?
Lehunytam a szemem, és szorosan úgy tartottam, próbáltam rávenni magam, hogy ne nyissam fel, semmi árán. Azzal csak újabb fájdalmat okoznék magamnak.
A hátam már tiltakozott, túl sokáig gubbasztottam ilyen helyzetben, túl sok volt a fájdalom. És azt is el kellett viselnem, hogy egyedül vagyok. Nincs velem senki.
A csend bántotta a fülem, a torkom és a szám kiszáradt a fölösleges erőlködésben, ahogyan megpróbáltam a falba olvadni.
Cseppet sem volt kényelmes. Már azt sem tudtam, mióta lehettem itt, biztosan régóta.
Megmozdítottam a lábaimat, könnyedén kinyújtóztattam őket, de túlságosan elzsibbadtak ahhoz, hogy mindent érezzek. Apró tüskék szurkálták belülről, sok kicsi tüske, amelyek olyanok voltak, akár a tűk ezer döfése.
Telhetetlenségemben nevetni kezdtem, annyira, hogy a hátam tényleg nem bírta ki sajgás nélkül. Jajveszékelve kiabált azért, hogy feküdjek le, és én úgy is tettem.
Az arcomra tapasztottam a tenyereimet, és átadtam magam az őrült nevetésnek.
Hát mi lett belőled, Libby? Elvesztél a saját világodban, sőt már az is elveszett, behódolásra köteles és megadó... és most nézz magadra.
A legnagyobb ellenállók egyike itt van, vámpírok között és ő maga is annyira retteg tőlük, mint bárki, aki odakint éldegél, és megadja magát nekik. Az, aki eddig legyilkolta őket, és közben még csak meg sem rettent?
Megfeszítettem az állkapcsom. Én behódolni? Én elárulni a barátaimat? Dominicot, Frankie-t, Gerardot, Dottie-t és a többieket, akik olyan ügyesen elbújtak, és annyi vámpírt irtottak ki, amennyit csak lehetett?
Soha. Soha, soha, soha.
Inkább meghalok, mint hogy a titkukat veszélyeztessem azzal, hogy most itt vagyok, a halál közelében, éhesen korgó, vérszomjas torkok közelében, akik bármelyik pillanatban kinyírhatnak, információra szomjaznak, arra, kik a feletteseim...
Eszembe jutott a bátyám, a szívem pedig abban a pillanatban összeszorult, amikor az arca a szemem elé vetült. A szeretett bátyám ki fog hozni innen.
Ebben száz százalékig biztos voltam, valami különös érzés tisztában is volt vele, hogy Noel nem fogja hagyni, hogy megöljenek. Idejön, és akkor...
Ez mosolyt csalt az arcomra. A nagy és erős bátyám szétrúgja a vámpírok sápadt seggét.
Addig nevettem, amíg az utolsó csepp erőm el nem hagyott; tudtam, hogy minden bizonnyal kezdek megőrülni. Mióta nem beszéltem senkivel? Mióta nem találkoztam értelmes lélekkel?
A gondolataimmal játszottam, végigkergettem őket a fejemen, és visszatekintettem az emlékeimre. A hibára gondoltam, ami annyira végzetes volt, ami miatt idekerültem, ebbe a koszos pincébe, fogva tartott lettem és ez ellen semmit nem tudok elkövetni. Csak reménykedni benne, hogy Noel időben ideér, mielőtt még meg nem halok, vagy nem leszek teljesen bolond.
Az a hiba, ami megváltoztatta az egész életemet, így visszatekintve nem is tűnt súlyosnak. Mások simán elsiklottak volna felette, de nem egy ál-szenátor vámpírmester egyik felhatalmazottja, és annak testőrei.
Micsoda hatalmas sokk volt.
És vajon mi lett azzal a fekete hajú, gyönyörű szerzettel, aki megmentette az életem? Aki miatt nem haltam meg ott rögtön?
Mély levegőt vettem és reménykedni kezdtem. Nevetségesen kergettem a reményeket, vágytam arra, hogy kint lehessek, hogy bosszút álljak ezeken a szerencsétleneken, megbosszuljam azokat, amiket elkövettek ellenem.
És persze arra is, hogy kapjak enni valamit... Enni.

Aludtam. Nem tudom, mennyit, talán akár órákig, vagy csak pár percig, de még mindig hihetetlenül fáradtnak éreztem magam. A fejem is sajgott, a testem elgémberedett és fura pózba vetettem magam, mintha lezuhantam volna több méter magasról.
Kiegyenesítettem a tagjaimat a meredtségből és megropogtattam sajgó ízületeimet. Rettenetesen éreztem magam, a gyomrom pedig úgy korgott, mintha a hasamban földrengés kelt volna életre. Ki tudja, mióta nem ettem, de most bármit megadtam volna akár egy aszott zsömléért is, csak hogy legyen a gyomromban valami.
Mikor felültem, akkor vettem észre velem szemben azt a barna, magas és meglehetősen izmos vámpírcsatlóst, aki azon a baljós napon betuszkolt a kocsiba... akinek olyan volt a szeme színe, akár a jégnek.
A falnál ült, felhúzott lábakkal, a semmibe révedve.
Elakadt a lélegzetem és a falhoz passzíroztam magam újból. A félelem megbénította az idegeimet, elfogott a rettegés, remegni kezdtem, és el nem tudtam képzelni, mit keres itt.
De ő nem adta még semmi jelét annak, hogy bántani akarna. Szórakozottan babrálta sötét nadrágján a szálakat, kihúzogatva őket onnan, majd hagyta őket leesni a földre.
Nem mertem megmozdulni. A félelem túlságosan erőt vett rajtam ennek a ... fogalmam sincs minek a látványára. Éreztem magamon a múltkori kemény érintését, a dühbe torzult tekintetét, azt a gyakorlatiasságot, amivel mindezeket művelte.
Tapasztalt gyilkos lehet, és most velem van összezárva egy apró lyukba... Menekülni sem tudnék, ugyan hová? Ha természetfeletti lény, biztos, hogy másodpercek alatt utolér, elkap és nekem annyi...
Nem tudtam, mit tegyek. A gondolataim össze-vissza repkedtek idiótánál idiótább ötleteket tüntetve fel, hogyan élhetném túl ezt a kis találkát.
Az egyik olyan nevetséges ötlet volt, hogy nehezen tudtam megállni, hogy megint erőt ne vegyen rajtam a hisztérikus kacaj. Azt terveztem, hogy leteperem, és bármilyen önvédelmi módon fájdalmat okozom neki.
Mintha megérezné azt, ha oldalba vágnám!
A férfi hirtelen felemelte
rakoncátlan tincsekkel keresztezett arcát, és nagy, sötét szemeivel rám nézett.
Ezen őszintén meglepődtem... A múltkor olyan világos volt és jeges, szinte fáztam, amikor belenéztem, most pedig fekete, akár az éjszaka.
Meghökkentem a felismeréstől, és látszólag ezt ő is észrevette, mivel az ajka félmosolyra húzódott.
Akkor jöttem rá, hogy valószínűleg jót szórakozik azon, hogy meg sem bírok mozdulni az ő okozta félelem miatt. Tetszett neki az, hogy már látványosan reszketek, ő pedig hallhatja, hogy milyen hangosan ver a szívem - akár egy légkalapács.
Egy hosszú pillanaton keresztül egymás szemébe néztünk, én pedig már az utolsó imáimat motyogtam el, felkészülve a halálra, a pokolba, amibe kerülni fogok, esetleg a nagy semmire, a megálló szívemre, a fájdalomra, a kínokra.
Mert biztos, hogy megkínoz. Ilyenek azok, akik vámpírokkal élnek, vagy ők maguk is azok - eljátszadoznak az étellel, amelyek mi vagyunk, miközben ők betegesen szórakoznak, kacagnak...
Ebből a férfiből határtalanul áradt a fenyegetés. Vadság és határozott öntudat, ami annyira ellenállt azoknak a már majdnem angyali szemeknek.
Megfeszítettem az izmaimat. Hirtelen eldöntöttem, hogy nem fogok harc nélkül meghalni. Nem fogom magam könnyen odaadni, nem fogok egy újabb áldozat lenni a minden bizonnyal hosszú listáján.
Velem szemben ült egy vérfarkas. Egy kegyetlen vérfarkas.
Eddig mindig azt gondoltam róluk, hogy a mi oldalunkon állnak, hogy harcolnak velünk a vámpírok, a legnagyobb ellenségeik ellen, és szerettem volna találkozni eggyel - ez volt régen a legnagyobb álmom.
De most csalódtam - a bizonyíték velem szemben ült, olyan pózba gémberedve, akár én, engem bámulva, a vámpírok szolgájaként. És tudtam, hogy ezt önszántából tette - túlságosan magabiztos volt ahhoz, hogy ez ne így legyen.
Elmosolyodott, félrebillentette a fejét és fürkésző pillantással mért végig.
Ökölbe szorítottam a kezem, elfordítottam a fejem, csak hogy ne kelljen a szemeibe néznem, amik elárulták a reményeimet, az utolsó sugarak egyike elé állt be egy test, és mindent elárnyékolt, amit akartam.
Sötétben maradtam.
- Mit akarsz tőlem, Kutya? - sziszegtem a fogaim közül, ő pedig először meg sem tudott szólalni meglepetésében, majd nevetésben tört ki. A hangja mély volt, öblös és ha nem lettünk volna ilyen kiszolgáltatott helyzetben, ennyire egyértelmű szituációban, talán még nyugtatónak is véltem volna.
- Ez egyáltalán nem vicces. Ha vallatni akarsz, akkor most előre szólok, hogy belőlem
soha nem szedtek ki semmit. Inkább ölj meg! - ezúttal ránéztem, és az arcom vicsorgásba torzult.
A férfi kíváncsian méregetett. Még csak fel sem idegesítette magát; gúnyos mosollyal az arcán vetette a fejét a falnak, és a plafonra szegezte a tekintetét.
- Nem gondolod, édesem, hogy akkor több embert hoztam volna magammal? - rám nézett, és felhúzta az egyik szemöldökét. - Valaki megpróbált volna lefogni, valaki megkínozott volna, valaki beszélt volna és persze ezt az egészet rögzíteni kell és meggyőződni róla, hogy nem hazudsz. - Rám kacsintott, én pedig levegőt sem kaptam a megrökönyödéstől... A döbbenettől... A félelemtől.
- Nem, nem azért jöttem. Hoztam neked enni - a fejével közvetlenül mellém bökött, egy tálcára, amin étel volt - étel, a szó legnemesebb értelmében.
Eddig annyira zaklatott voltam, hogy észre sem vettem, még annyi képesség sem maradt bennem a szuperszaglásból, amit magamba szívtam, hogy érzékeljem. Sőt, egyáltalán semmi nem maradt bennem.
De most éreztem, hogy a sejtjeim kezdenek újra életre kelni, szívni a férfi különös energiáját, de előtte ennem kellett, fehérjét és tápanyagokat juttatva magamba, hogy minél több képességet másolhassak le róla, minél erősebben működjön.
Odakaptam a tálhoz, elfelejtve, hol vagyok, kivel, mit csinálok és miért - csak az étel volt a fontos, az üres gyomrom annyira vágyott rá, mint még soha az életben semmire.
Valamiféle főzelék volt - krumpli talán -, pürés nem jóízű, de az kit érdekel? Hozott nekem kenyeret, kis fasírtgombócokat, én pedig csak ettem és ettem.



majd folytatom babák, de most nem érek rá.


Au Revoir.

2010. január 29., péntek

howling wolves

szegény kicsi Peti.

annyira sajnálom. tudom, hogy sajnálni kevés.
Isten nyugosztalja!


nem tudok vidám lenni most.
énekelek és fázom.
majd talán egyszer írok.




I was alone, Falling free,
Trying my best not to forget
What happened to us,
What happened to me,
What happened as I let it slip.

2010. január 28., csütörtök

you should

ó, igen, már csütörtök van és mindjárt hétvége.
ami jobb, nem lesz meccs. mondjuk a fiúkénak nem örülök, de ez van, előfordul. (:

mennem kell edzésre húsz perc múlva. huha. pedig írni akartam.
el ne felejtsem.

máról csak annyit, hogy mentünk pizzázni (: és vicces volt.
Dév Loo apja xD
fáj a hasam.
írni akarok.
és angolversenyen megyei 3. lettem, országos tizennyolc. :D

2010. január 27., szerda

bastard

placebo meds. jelenleg*

ó, most kezdem azzal, hogy felsorolom a problémáimat.
először is, az úgynevezett emm-szindróma, ami már kínoz egy jó ideje.
aztán meg fáj a hasam.
ma hányingerem is volt.
és most meg szédülök.

éhes is vagyok, de azt mindjárt megoldom.
end of the problems.


misguided ghosts*

elhatároztam, hogy ezentúl a pyrot írom, mert ahhoz is vannak ötleteim, és azt sikeresen elkezdtem. majd belejavítgatok. haha, az gépen van meg.

mátéval mentem haza a buszon, de ő verekedett az öccsével, én meg leszartam, mit csinál. nem vittem bérletet :'D és végig azon rettegtem, hogy ellenőr. de nem jött.
szóval blicc.*
dezső meg ott volt. jessz.


angolverseny;) kurvaszar.


azt hiszem, mindjárt abbahagyom és kikapcsolok, hogy simsezzek egy kicsit.


*suliban valaki rágót tett a székemre, ha megtudom, ki volt, meghal.

2010. január 26., kedd

competition two

a gergő azt mondta, hogy édes a képem.
végre mégegy pozitív kritika. eddig van kettő.
komoly teljesítmény.

ki ne hagyjam az angol versenyt, amit ma reggel tudtam meg, hogy meg kell írnom. viszonylag könnyű volt, de volt egy feladat, amit végigtippeltem. : DD előfordul, nem értettem egy kifejezést sem belőle. :'DD
de a laptopos, tee. az valami eszméletlen hülyeség. minek kell olyat belerakni?
kár, hogy nem írtátok meg, nyolcadikenn, kettescsoport, mivel mindenki képes lett volna rá ;)

ma meg persze fanni és muh kitalálták, hogy maradjon el nekünk az angol, mert a hetedikórának kettőkor van vége, és akkor kezdődik a verseny is, szóval szépen ellógtunk. : DD elmentünk a dérynébe judittal, katával meg F-fel és rám akartak tukmálni egy sültkrumpli adagot, de nem fogadtam el, most meg éhes vagyok.

huszonkettedik világcsoda
Muh kiszedte a szemöldökét!

de ezt most kellett. : ) olyan viccesen néz ki, mintha két hernyója lenne. partiszemöldök off.

elfelejtettem, mit akartam. :'D *igengáz*

kérem a szavazatokat a képre. béna/édes/jó. : DD


2010. január 25., hétfő

az, aminek látszik.



o je. képzeljétek, van facebookom ezer éve, és én nem is tudtam róla.
tizenhárman jelöltek ismerősnek.
tökjó nekem.


azon kívül nem jó is.
ez az egész eleve halálra van ítélve, szóval hagyd abba a reménykedést, nikkie.

de tudom, hogy már kemény két éve reménykedem benne.
és nem tudom abbahagyni. néha előjön, néha elbújik.

~
követelem a könyveket. mostazonnal.
és vivien, kíváncsian várom a blogod címét. ;)


tetszik az új képem? mivel drága M kiröhögte a másikat, erre meg C azt mondta, hogy mennyire jó, ezért kiraktam.
M egy seggfej, de egyszerűen....♥♥♥

szóval au revoir.

2010. január 21., csütörtök

page up


jhu. már megint unatkozom és már megint várnom kell arra, hogy menjek edzésre, de most tényleg el is megyek. kell vissza a burok.
addig nem tudom, mit csináljak, haha. az írástól teljesen elment a kedvem, és négyig itt fogok posshadni, szóval el kéne dönteni most...
és mivel most adtam meg annamarinak a blogcímet, azzal az indokkal, hogy már rég olvasta az irományaimat...
írni kéne, igen.
de addig visszaolvasgatok egy kicsit.

~


igen, bebarnult a blogom. milyen vicces, hogy nekem nem is áll jól a barna, de kit zavar?
megettem fél csomag telekrékert és rosszul lettem tőle.
ügyes vagy, niki.*

harmincadika.
gyere espéfiu, kérlekszépen, gyereee.
o igen, egy kis valami.



~ Mellettem baktatott szótlanul, és összehúzta magát. Igen, összehúzta - megfeszítette a vállát, zsebre tette a kezeit és ruganyos léptekkel járt.
Néha oldalra pillantottam, hogy ott van-e, de ott volt mindig. Nem hallom, ahogyan lép, hangtalan, mint egy kutya, és mégis kecses.
Ilyenkor megnyugodtam, mert tudtam, hogy még mindig biztonságban vagyok, mert itt van, és megvéd engem bárminemű ellenségtől, aki a vesztemre akar törni.
Tényleg nyugtató a jelenség, hogy van melletted egy szupererős, félelmetes testőr, aki az élete árán megvéd... meg kell, hogy védjen.
Mélyen beszívtam a levegőt és élveztem a város délutáni csendjét. Az ég szürkésfehér, egy kis kékes árnyalattal, meg néhány szürke rétegfelhővel. Pontosan olyanvolt a színe, mint amilyen Lucas szemének.
A házak lassan elhaladnak mellettünk, összefolyó képet alkotva, jelentéktelen díszként. Mivel az utcákon csak emberek és más humanoidok tartózkodtak, nem voltam olyan feszült, amilyen lenni szoktam.
És istenem! Késő délutáni friss levegő, én pedig kint voltam ki tudja mióta először a naplemente előtt.
Lucasra pillantottam, aki úgy tűnt, elmélyedt a gondolataiban. Maga elé meredt, és a kapucniját mint mindig, most is a fejébe húzta, csak pár rakoncátlan hajtincs kandikált ki a ruhadarab alól.
- Lu... - suttogtam, mire rám nézett, és fura, világos szeme megállapodott az enyémen. Tökéletesen rejtett és letaglózó a pillantása ahhoz, hogy bármit is ki tudjak belőle olvasni. Csak szótlanul meredt rám, várva, hogy folytassam. - Figyelj, nem is tudom elmondani, mennyire köszönöm, hogy kihoztál onnan.
Az ajka halvány félmosolyra húzódott, sötétkék pulóverének kapucnija hátrébb csúszott, és a szél cibálta a haját - úgy nézett ki, akár egy... hős.
- Nincs mit köszönnöd, Libby. Egyáltalán nics. Tudom milyen érzés folyamatosan bezárva lenni. Szükséged volt rá.
Zavartan átfogtam a jobb kezemmel a bal könyökömet és a lépteim automatikusan lelassultak. Könnyedén átkeltünk a külvárosi zebrán - nem járt arra autó, ami akadályozhatott volna minket valamiben.
A hasam teli volt a pizzától, amit vett nekem - és én annyira örültem neki. Ki tudja, mikor ettem utoljára pizzát - olyan finom pizzát? És ő örömmel vett nekem bármit, amit megkívántam.
Lucas fel-feldobálta a kezében tartott üdítősüveget, ami párszor megpördült a levegőben, majd játszi könnyedséggel kapta el.
Jól éreztem magam. Igen, jól éreztem, végre elszabadulhattam, beszippanthattam az egyre frissülő levegőt, élvezhettem, hogy a szél lobogtatja a hajamat, és fázhattam egy kicsit.
- Hová megyünk? - kérdeztem Lucastól, mire megvonta a vállát.
- Nem t'om. Amerre a lábam visz - különösen magasra dobta fel az üveget, majd felugrott érte, és elkapta a levegőben. - Valószínűleg ki a városon kívülre, a folyópartra. Ott, ahol tudok egyet futni, te pedig bármi mást.
- Futhatok veled? - csillant fel a szemem. Milyen régen futottam már, teljes erőmből, mindent beleadva, aztán kifáradtam... és jól esett a pihenés.
Lucas cinkosan elvigyorodott.
- Ha te akarsz egy vérfarkas előtt rohanni, és vállalod, hogy sikoltozol... Sőt, kapálódzol is a kezeiddel, akkor roppant szórakoztató lesz!
Oldalba vágtam.
- Tudod te, hogy értettem. De ha probléma... - belerúgtam egy kavicsba, ami a lábaim előtt hevert, és zsebre tettem a kezeimet fehér pulóverembe.
Lucas nem válaszolt, csak kihúzta magát és a fejébe húzta a kapucnit.
- És mikor érünk oda? Még soha nem jártam ebben a városban.
- Ilyen tempóban fél óra - mondta. - És tudod, mi a jó? - átkarolta a vállam és magához húzott. Kínos volt, hogy a fejem búbja éppen a válláig ér, de kellemes illat áradt felőle - olyan igazi, férfi illat, és egy icipici parfüm. - A Nagykutya megbízik benned annyira, hogy megengedje, hogy kijárj. Mint én. Biztos benne, hogy soha nem árulnám el kétszázötven év szolgálat óta.
Eltátottam a szám. Még soha nem mondta, hány éves igazából.
De a hír is meglepett.
- Úgy érted, akármikor? Amikor csak kedvem tartja?
Lucas bólintott.
- Igen, csak előtte egyeztetned kell vele. Be kell jelentened. És félek, hogy csak társasággal enged el - és szemtelenül rám kacsintott.


edzésreindulásmost.*

2010. január 20., szerda


valaki mondja meg, hogy kell megváltoztatni a jelszót!
én ehhez túlságosan nem értek.
meg fogom enni lorka koronáját.

~

annyira álmos vagyok. úgy érzem magam, mintha lázas lennék, de tudom, hogy nem vagyok az.
nagymértékű önsajnáltatásba fogok menekülni és ilyenkor mindig megindul a nyelvem, olyan szavakat kifejezve, amiket ritkán használok. vagy soha.

van egy nagycsomó időm, amíg grétára kell várnom, és nem tudom, mit csináljak. írhatnék ide. újraírhatnám a hotdogomat.
vagy várnék arra, hogy a gergőnek nevezett egyed írjon nekem valamit, mert az olyan izgalmas, ha ír. és akkor tudom, hogy valaki megnézett. és írt.

de most keresek valami normális képet, amit kirakhatok a fejlécbe.
te jó ég, tulajdonképpen meddig kell grétára várnom?

még csak könyvtárba sem mehetek el, mert szerda van.
~


néha olyan jó szomorúnak lenni, hagyni, hogy gyenge nyomás alakuljon ki benned, hogy meleged legyen. hogy ne nevess, csak sírd ki magad.
én szeretek sírni. imádok.
tudom, hogy ez egy szükséglet, és azt nem lehet szeretni, de olyan jó néha egyedül lenni és csak bőgni és bőgni. azután felszabadult lenni, mert van az az állapot, mikor olyan könnyednek érzed magad, ami közvetlenül utána történik.
és a futás is ilyen. milyen jó utána kifáradni és könnyebben lélegezni.
ezért szeretek futni.

szilvivel ma azt beszéltük, hogy milyenek is vagyunk valójában. olyan jó szilvivel beszélgetni, mert annyira hasonlítunk egymásra. legalábbis szerintem.
és sztoikusak vagyunk.

misery

ó, igen; valahogy sejtettem, hogy ez lesz.
tudom, hogy egy elfuserált idióta vagyok, de nekem is vannak érzéseim.
különösen sok.
és most azt hiszem, hogy ez igazságtalanság.
kezdek rájönni, mennyire jó a zsebkendő.
és a lányvécék.
sírtatok már lányvécében?


bassza meg, mostmár azt csinál, amit akar, én nem szólok többet hozzá. és nem érdekel, hogy még jobban utálni fog, hát tessék.

de apa felvidított.
kénytelen vagyok megenni ezt a száraz kakaóscsigát, és igen, nem jó.

valahová el kell mennem, meg kell szabadulnom mindenkitől. tudom, hogy ezt az egészet a szívemre veszem, de ez azok közé a dolgok közé tartozik, amik fontosak nekem.
és mégis, akármennyire is igyekszem, neki ez nem fontos.
gondolom, hogy nem bír engem. biztosan nem.

kell nekem egy kis levegő. lemegyek az udvarra?
vagy elmenjek vásárolni? vennem kell egy füzetet, amibe írhatok, mert a régi betelt.



akkor ennyi is.


2010. január 18., hétfő

whata shame

és száz!


megértük a századik bejegyzésemet.
juhu.



várom, hogy mehessek végre ki az edzősbuszhoz. és most kivételesen van kedvem futni. egy kicsit.


az angoltanár meg mehet a picsáába. mit szólogat be nekem mindig?
niki a szegény áldozat.
holnap írunk töriből tz-t. és van egy olyan érzésem, hogy menni fog. nem izgulok. meg fogom tanulni rendesen.
görögországból is ötöst írtam. hála az égnek.


vissza akarom kapni a Burkot.
Letti néni háttere volt föciszakkörön Alexander Skarsgard, erre niki:
hhhh! Alexandeeer!
mindenki röhögött rajtam.
Lettinéni meg:
miért Alexander?
mert az a neve. : D
oké, én csak Ericnek ismerem

de o-oo. Lettinéni most tudja, hogy én TrueBlood fan vagyok és ő meg tudja, miről szól.. huha.
el fog ítélni?



Lucasról még kicsit.

a húga ötszáz évvel ezelőtt tragikus körülmények közt vált vámpírrá. kiszipolyoztak belőle mindent, minden érzelmet, maradt a düh és a kíméletlenség.
nem emlékszik semmire, még a bátyjára sem, aki imádta.
és Lu ezt nem tudja elviselni. a húga minden egyes születésnapján leissza magát a sárga földig és utána két napig alszik másnaposan.



milyen csodálatos

2010. január 17., vasárnap

september rain.

igen, elkezdtem a Lorkáról szóló történetet. ő meg gondolom örül neki.


egyes szám harmadik személyben íródik és a figura is nagyon lorkás. van egy Oscar nevű teremtettje, aki mindig vele van. és vörös hajú, zöld szemű.
a bátyja az én Lucasom, és akad benne egy Rascal nevű, álarcos Önelfedő fickó.

milyen érdekes.

és van sook sok ötletem.
de tudod, ahogy ígértem - semmi kompromittáló.
és mivel te vagy a main character, ezért olvashatod. (:



sajnálom, hogy tegnap nem mehettem.

2010. január 15., péntek

merde

jaj hidegvan, pedig be van kapcsolva a fűtés. jaj, hidegvan.



éhes is vagyok. pedig ma mennyit ettem.
és a homlokom agyorra van simogatva.
jaj ez vicces.




olyan hülyén érzem magam.
egész nap hülyén éreztem magam, de ez már mellékes.



rájöttem arra, hogy valójában mennyire elcseszett álomvilág az életem.
nem csinálok mást, csak olvasok és írok meg iskolába járok, aztán megyek haza, olvasok és írok, tanulok és lefekszem aludni, és reménykedem abban, hogy talán egyszer nekem is jó lesz valahogy, úgy, ahogy én azt akarom.

olvasok egy történetet.
azt hittem, hogy a szerzője homoszexuális, erre kiderül, hogy nő.
milyen ügyes vagyok, milyen ügyes.


ez tulajdonképpen a Red együttes Pieces ímű száma, de tökéletesen lefesti Lib és Lucas helyzetét. (:

I'm here again
A thousand miles away from you
A broken mess, just scattered pieces of who I am
I tried so hard
Thought I could do this on my own
I've lost so much along the way

Then I'll see your face
I know I'm finally yours
I find everything I thought I lost before
You call my name
I come to you in pieces
So you can make me whole

I've come undone
But you make sense of who I am
Like puzzle pieces in your eye

Then I'll see your face
I know I'm finally yours
I find everything I thought I lost before
You call my name
I come to you in pieces
So you can make me whole!

I tried so hard! So hard!
I tried so hard!

Then I'll see your face
I know I'm finally yours
I find everything I thought I lost before
You call my name
I come to you in pieces
So you can make me whole
So you can make me whole





*mert még senki sem ismeri. ne képzeld chrisként

Lucas

Olyannyira tipikusan szépfiú, hogy le sem tagadhatja. Nehéz mellette lennem, és fogalmam sincs, miért gondolom ezt.
Nézzünk szembe a tényekkel - ha össze vagy zárva egy valóságos istennel, éjfekete hajjal, amely kócos, vékony szálakban áll azon a csuda édes fején, mintha a szél fútta volna össze, a szeme olyan csodaszép - az írisze inkább fehér, benne apró, kékes árnyalattal a szeme körül -, egy olyannal, akinek az arca elvarázsol - erős pofacsontokkal tagolt, szögletes arc, kiugró, széles járomcsont, mégsem angyalarcú, hanem valami buja vadság áramlik felőle... A testéről akkor még nem is beszéltem.
Éppen elég magas, egy nyolcvan körül lehet, és pontosan annyira izmos, amennyire kell lennie - főleg a karján és a mellkasán, ahogyan azt este látom, ingerlően dagadoznak a muszklik.
Ezért rossz vele lennem.
Tudom, hogy egyáltalán nem tökéletes - nem, nem. Amióta a David által kijelölt testőri pozíciót tölti be mellettem, egy nyugodt napom sincsen.
Mintha eddig lett volna.
Csak Lucas elég önfejű, makacs és bizalmatlan teremtés. Valami furcsa szomorúság és magány árad felőle, amit nem tudok megfejteni. Biztosan történt vele valami, valami, amitől nem tud szabadulni.
Vagy csak az, hogy vérfarkas létére a vámpíroknak a szolgálatába kellett állnia, ahelyett, hogy önfeledten rohangálna éjszakánként az erdőben, meztelen farkasként, suhanva, és olyan nomád és elszigetelt életet élni, amennyire csak lehet.
És persze, neki még velem is kell törődnie. Vigyáznia kell rám, csak mert arra köteles.
Én pedig mennyire élvezem őt piszkálni! Még soha nem gondoltam abba bele, hogy mennyire rosszul esik neki, hogy az az egy valaki, akivel állandóan lennie kell, gunyoros megjegyzéseket tesz neki, ő pedig élesen viszonozza azokat.
Azért van, mert mikor idetoloncoltak, elhatároztam, hogy ha bármi áron túlélem, vagy esetleg a szolgálatukba fogadnak - amire nem is gondoltam -, egyáltalán nem leszek velük kedves. Nem ám! Sőt, idegesíteni fogom mindet, aki az utamba kerül, legyen az élő, holt vagy tudom is én mi.
És erre megkapom ezt a szomorú, lelombozott testőrt, aki figyel rám.
Milyen kellemes társaság.
A fesztelenség. Mellette lenni olyan, mintha odatennének egy Lamborghini mellé egy picike Škodát, hogy igen, ezt nézzed, haver!
Értik már?
Ráadásul mindenki megbámulja. Mindenki ki akar vele kezdeni, ami oké, nekem semmi bajom nincs azzal, hogy Lucasnak szerelmi élete van, de egyrészt tilos neki, mivel a Gazdája megtiltotta, és a másik pedig az, hogy azt hiszik, a társa vagyok, a barátnője. Van, amikor fenyegetőzni kezdenek, és akkor persze Lucas védelmezve engem olyanokat morog rájuk, hogy ha rám morogna egyszer úgy, komolyan mondom, ott helyben összepisilném magam és hanyatt-homlok rohannék el.
Mélyet sóhajtottam, ahogy leszegtem a fejem, és a szatyorra néztem, amit a kezemben tartottam. Benne voltak a ruhák, amelyeket most vettünk, mivel a küldetéseim során nem egy elszakadt, és nem volt mit felvennem. De Sascha kijelentette, hogy a hétvégén ismét be kell szédítenem valakit, és igyekezzek összekapni magam, mert ez az eddigi legfontosabb áldozat.
Milyen ügyesen rendezgeti a dolgait ez a Sascha, azaz az én esetemben a Gazdám.
De mennyire rühelltem ezt a szót, mennyire lefestette pedig a helyzetem.
Lucas hirtelen megmerevedett mellettem, és mivel elég sok időt töltöttem a társaságában, rám ragadt egy kis szuperhallás - a szíve verésének ritmusa dühösen felgyorsult.
A húga jött szembe velünk.


de ez már nem tartozik ide, ugye Lorie?

az új könyvem címe az lesz, hogy Lorka, vagy Lorie, és kompromittáló irományok lesznek benne. igen, azok, csak mert jól esik, hogy írhatok rólad ^^

és most Lorka Lucas húga. ennyi.
L-L, fekete haj, és ennyi. (:




2010. január 12., kedd

irréel

paumée
jujujuj.

bárcsak.

máté egy idiota. vele kellett lennem a buszon, mivel volt olyan aranyos és rám erőltette a társaságát. de legalább röhögtem egy jót.
mert szerinte LEHELES VAGYOOK.
ez egy állat.
és megütöttem. négyszer.


holnap három lyukasom lesz. szép.
az első kettő órában meg a negyedikben.ezért nem fogok ma tanulni egy büdös szót sem.



ma ezt a mondatot kaptam: niki, nincs kisebbségi komplexusod, ha magas emberek között kell állnod, mint például itt van Károly?
nincs bazzeg.


Honnête, peut-être bon?

books, books, books.

most ettem meg egy pogácsát és egy sport turbó kakaósat, és á.
elmentem a könyvtárba, hogy visszavigyem Bones-t. muszáj volt.
azért is megrendelem azt a könyvet bookline-ról és kéész.
megyek, hogy maj huhuu, kihozom a második részét, erre az csak 21-én jelenik meg. mindig velem történnek ilyenek.

lekéstem a busz tis. bementem a kisázsiába, kinéztem magamnak két gatyát, és nem is ártana, mivel van kettő-három gatyám, eh. meg nincs kis pigna füzet ott a bercsényi felé vezető papírboltban - sem nagy - én meg csak olyanba vagyok hajlandó történetet írni. tragédiák.

bécivel, szilvivel meg annamarival osztottuk muhának a divattipeket, és higgye el, egy kis szemöldökkiszedés csodát tenne vele. xD


kell vissza a burok. most.

2010. január 11., hétfő

vehement

Helyezés: 914
juhuu, megvalosult a hotdogálmom.
beestem az ezres alá.
jessz.


~

ma Dotti.

kijelentettük, hogy mi vagyunk a legjobb barátok.
hogy?

Dotti, leszel a jegjobb barátom?
Leszek.
ennyi emberek.

edzés jóvolt. voltunk hatan.meg Dóri.
Gréta meg eltűnt.

írtam bioszból meg irodalomból.
béledényrendszer - kétszakaszos emésztőrendszer, középbél, előbél, középbél emészt és felszív, és elősegíti az anyagszállítást.

megsült a pizzám és azt eszem.
gabinéni mai hihetetlen mondata muhnak - péter, olyan FÉRFIAS szemöldököd van.
dottiszilviniki fetrengenek a röhögéstől.


Bye, ma nincs időm.

2010. január 10., vasárnap

loup-garou


szia mindenkii.

ma misére kellett mennem uh. hát szép, igen tudom. erre bejön Máté, azt hittem, lefordulok a padról. tesómmal röhögtünk.
annyira hideg van ott!


ooké, tegnap néztem meg az Avatart, és ma is az megy. (: akkora jó film, hogy nagyon!!
Tsu'They volt a kedvencem, erre meghal. milyen meglepő, hogy mindig a kedvenceim halnak meg...









egy kis életsemmi.
de néha ez is kell.

új.* de nem az, amire gondoltok.

magnifiques anges.

vous ne le croyez pas.

2010. január 8., péntek

es ist kalt

I wanna touch you, slowly
I'm a lonely girl
Come on you want to
So won't you pay
if you want to go

I'd love to hurt you, easy
I've got you, inside me
What do you care, if you want to
You should pay
if you wanna go



Uh huh her?

vagyok olyan nemnormális, hogy itt ülök egy szál trikóban, és majd lefagyok, de neem, niki lusta felkelni és felvenni a jóó meleg padlófűtést.
keresnem kéne egy pullit.
jó, felvettem egy pulcsit. de mi van az olyan igazi, nagy, fehér, bolyhos pulcsikkal? nincsenek itthon, pedig nekem minden vágyam, hogy felvegyek egyet. ez van.


nektek ki szokott olyanokat írni, hogy "van neked egy uzenet, nyisad ki gyorsan az uzenetet?" mikor először megláttam, röhögtem.

jaés, a legfontosabb, a hotdogos fiú megint írt nekem uhuu ^^ gitározik?:O
jihá.
rájöttem, hogy nekem olyan fiú kell, akinek van valami hobbija. akár intellektuális, akár sport, leszarom, csak legyen valami hobbija, és ne legyen kocka. nagyon kocka.


visszatérve . ma dezsővel mentem egy buszon. jött éppen, én meg nézelődtem, hogy jön-e vivi, és néztem, hogy jéé, ki ez a fiú bézbollsapkában, erre felnéz, és dezső, áá, mondom, erre megkerül. :D és beáll a tábla mögé.
azért sajnálom szegényt. xd mindig milyen vicces lehet már neki, hogy MINDIG mindenki, aki a közelemben van, elvigyorodik, ha megjelenik, és leéget engem.
de azért néz szegény, már lassan másfél éve van ez xd

szóval

DEZSŐŐŐ :D

La nuit du shasseur.

2010. január 7., csütörtök

empire

na, ezen a képen jó a hajam. : D

Sziasztok (:

taliztam mateval. és röhögtem egy jót.  míg vivike eltűnt bótakittivel a buszmegben, én matéval meg ádámmal röhögtem és istenítettek, hogy milyen okos vagyok. hülyék.
meg kaptam ötöst matekból, hát ez valami hihetetlen . 

hotdogon meg van egy pasi, aki tiszta olyan, mint én fiúban, és
KAJAK ugyanolyan zenét hallgat, mint én. 


megint lógtam edzésről, uhu, előfordul. nem tudok hogy hazajönni, szóval nem kell engem lecseszni. Grét, te sem mész, szóval háh, nedumálj nekem.

jáj, mester tamás van a hal a tortánban és anya szerint buzi, szerintem meg arc, és kicsit hasonlít Davidra. de csak egy kicsit. mikor mosolyog, és meghúzódik az állkapcsa, az tiszta David, tiszta David, ááá.
öh, sebaj, szilvivel szeretjük a.... .

idióták vagyunk, igenigen.

~

ma mentem szépen könyvtárba, úgy loholtam, hogy majdnem leszáradt a lábam, és öt perc alatt elvégeztem, elmentem oda, visszajöttem, stb. erre a nő mondja nekem, hogy siessek, mert a vámpíros könyveket nagyon keresik. nézek rá, elkerekedett szemekkel, aztán köszönés nélkül elhúzok. mit dumál ez nekem?


uu. nincs kedvem fizikára tanulni. komolyan, ma arról beszéltünk, hogy olyan hosszú volt ez a fizika, meg uncsi, hogy majdnem bealudtunk. kiszel elkezdi: arra keltem fel, hogy.... xD
deszar.
de komolyan, ez azért van, mert Buzus csak magyaráz, és magyaráz, és senki sem szólhat bele, mindenkinek figyelnie kell, bla bla bla. ráadásul semmit nem lehet csinálni, írni vagy valami, mert kitépi a kezedből.
utálom a fizikáááát!!

2010. január 4., hétfő

full of joy


Hájállee 
eddig nem írtam, mert nem volt itthon net. képzelhetitek, hogy ki voltam akadva, és mekkora elvonási tüneteim voltak. most pedig csak egy rövid időre jövök ide, mert tesom gépezhet, megengedem neki, mert olyan aranyos vagyok.

hát összefoglalva mindent, a szünetem egész jó volt. :D
a szilveszter
annyira jóó volt, imádtam. Looék
nál voltunk - Judcsi, Dotti, Fanni, Evi meg én - és persze Loo. akkora jó volt :D karaokeztunk meg minden, aztán meg Fanni, Loo meg én egész éjjel fent voltunk, néztük a plafont és beszélgettünk.

a karácsony.
háthát. semmi hangulata nem volt, csak egy fasz műfenyő, meg mindenféle családi látogatás, és kártyázás. de kaptam egy nagycsomó mindent. a pénzen vettem ruhákat, kaptam ugye TrueBloodot és persze egy telot, mert Ap volt olyan édi, és önszántából vett nekem ♥ és imádomimádom.
a ma
Doootttiii ♥♥ edzés után csináltunk vagy ötven képet, és csak három lett jó belőle, de megérte. Cé meg BEKAPTA a hajam, én meg visongtam. ezegy állat. :D de semmit nem csináltunk, csak röhögtünk meg fetrengtünk a földön, meg rugdostuk össze-vissza a labdát. megint öt percet futottunk - aztis lealkudtuk tízről. megállás nélkül.
egyre jobban megy, büszke vagyok magamra. és még csak el sem fáradtam.


és pont ma lett netem
, mikor mindenki kérdezi, hogy hol voltam egész szünetben. szép.