2010. május 18., kedd


depressziómban bevágtam egy tábla csokit. igen, depressziómban. kabátban ülök a gép előtt, mert fázom, odakint olyan erősen fúj a szél, hogy a csillagos fülbevalóm majdnem elszállt. a hajamról ne is beszéljünk.
komolyan eljutottam arra a szintre, hogy utálok busszal járni haza, mert az a köcsög ott van. mindig elrontja a kedvem, egyszerűen mindig, nem tudok vele mit kezdeni. hiába, én nem vagyok az az ember, aki mit sem törődik azzal, hogy mi van körülötte. engem zavar, hogy ezt csinálja.
miért jó ez neki, miért? Ákos, mondd meg, te értesz hozzá.
szóval már ott járok, hogy nem tudom, mihez kezdjek.
szomorú zenéket hallgatok, és ásványvizet iszom, jézusom, utálom az ásványvizet! mihez fajul a világ...
még mindig taknyos vagyok, egész nap zsebkendőket szorongattam. de ők legalább szeretnek engem. még.
rájöttem, hogy egy köcsög, bunkó vagyok. mostanában nem foglalkozom másokkal, csak magammal, nem érdekelnek mások, csak én.
ezt nagyon utálom.
ezért vagyok mindig egyedül.
a mai napom valami borzasztó volt. ennyi bőven elég rá. a buszon folyamatosan úgy érzem, valaki néz engem, vagyis nagyjából mindenki. ez szomorú. üldözési mániám lenne?
ki tudja.
de legalább az angolom, a függő beszéd jó lett. csillagos ötöst kaptam rá. most már nem köthet belém belháziné. és bevallom, volt bennem egy kis káröröm, hogy most legyőztem azt a bizonyos személyt. legalább én alkalmazom, amit megtanultam, és folyamatosan használom, nem úgy, mint ő, aki csak magolja.
így persze, hogy órákon jobb, mint én. és talán írásban is. de az én jövőm a beszédből fog állni, és én ott megállom a helyem. talán mégis csak az angollal fogok foglalkozni. vagy kimegyek németországba. esetleg párizsba. lehet, hogy végül kikötök a cuki svédeknél. talán. még kialakul.
de most mindent leszarok. azt csinálok, amihez kedvem lesz, és nem fognak érdekelni azok az emberek, akik csak viccből - kurva rossz viccből szóra se méltatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése