2010. július 24., szombat



"Néztem, hogyan dolgozik.

Figyeltem minden egyes mozdulatát, minden tánclépést követtem, le sem vettem róla a szemem.

Callum úgy mozgott a színpadon, ahogy halandó ember biztosan nem tudna. Talán kecsesebben is, mint a vérállatok. Ereje még a vámpírokét is megsokszorozta, hatalmas volt, tiszteletet kívánt, és valamiféle nyers állati düh áramlott felőle, habár tudtam, hogy ezt a dühöt milyen tökéletes önkontrollal uralja.

Annak ellenére, hogy a testét szinte mindenhol tetoválások borították, láttam majdnem minden egyes izmát. A lépéseinél meghúzódtak, ingerlően dudorodtak rajta mindenhol, a karján, a mellkasán, a hasán, a combján egyaránt.

Nem viselt csak egy passzos bőrnadrágot, amely tökéletesen a testére tapadt, és úgy látszott, semmiféle ruhaneműt nem viselt alatta.

A bőrnadrágot szegecsek tarkították, végigfutottak a combja menti varrás vonalán; láncokat is erősítettek hozzájuk, amelyek minden lépésnél megcsörrentek.

Borzasztó jó látványt nyújtott. Olyan vad volt, állati, dühös, hogy a körülöttem ülő nők mind visítoztak és a nevét kiabálták, húszasokat lebegtetve hívogatták közelebb, le a színpadról.

Callum-nak a klub többi sztriptíztáncossal ellentétben nem volt szüksége művésznévre. Ő annyiszor változtathatta meg emberi porhüvelyét, akárhányszor csak akarta, de legtöbbször ezt a testét hordta, ezzel vegyült el az emberek között, kisebb-nagyobb sikerekkel.

Saját bevallása szerint szerette ezt a testet. Szeretett kemény punknak mutatkozni, szerette a tetoválásokat és a piercingeket, minden héten készíttetett újakat.

Csodálkoztam, őszintén bevallom. Igen, Libby Graison csodálkozott, ez is a ritka alkalmak közé tartozik, amik velem megtörténhetnek. Nem gondoltam volna, hogy valaha egyszer egy sztriptízbárban fogok ücsörögni és végignézni nem is egy, hanem öt műsort.

Roppant zavarba ejtő. De a munkámért mindenre hajlandónak kéne lennem.

És most Roan-ra kellett várnom. Ő ennyit megért.

Akkor miért ne élvezhettem volna a műsort?

Visszatereltem a figyelmem a színpadra. Callum egy kerek pódiumon állt, ritmusra mozgatta a csípőjét, szinte kígyószerű volt, egybeolvadt a zenével. Két marokkal szorította a nyakára erősített, szegecsekkel kivert örvet, csintalan mosollyal a szája sarkában pillantott fel a közel kétszáz sikoltozó nőre, akik a színpad elé csődültek.

Nem is gondolnák róla, hogy egy igazi angyallal van dolguk. Sőt, ami még izgalmasabbá teszi, egy bukott angyallal.

Nekem soha nem mondta el, hogyan bukott meg Istennel szemben, habár van pár ötletem, mi történhetett.

Egy pillanatra elkalandozott a figyelmem. A színpadot szegélyező vörös függönyök felé tekintettem, észrevettem a sötétben egy szikár árnyalakot.

És végre megtaláltam, amit akartam.

A szívem hevesebben kezdett verni, és tudtam, hogy ezzel elárulom magam, de azért bíztam benne, hogy ebben a durva, kéjvágyban úszó energiákkal teli helyiségben nem fogja észrevenni, hogy megváltozott a ritmusa.

Felém nézett, a tekintete mintha égetett volna.

Habozás nélkül álltam fel, és indultam meg felé."


nem volt kedvem tovább írni, nem tetszik.

csak egyesek kértek manapság ilyesmit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése