2010. augusztus 18., szerda



imádom a slipknot-ot.

mostanában túl lusta vagyok ahhoz, hogy idetoljam a képem és blogot írjak. nincs kedvem írni.
állandóan a fiukkal lógok. szinte minden egyes nap. a nyár velük igazán jó. és most, hogy belegondolok, egy rakás fos lesz visszamenni a suliba. hiányozni fog a nyár. hiányozni, hogy állandóan szórakozhatok, hogy szabad lehetek, azt csinálhatok, amit akarok, hogy éjfél után járunk haza. ehelyett tanulhatok, nem lesz időm semmire.
csak néhány barát miatt lesz jó.

most itt ülök a gép előtt, és nem tudom, Ákos eljön-e vagy sem. még nincs fent msn-en, de mondta, hogy ma is átjön. szóval nem tudom.
még lenne egy pár, nagyon apró dolgom, de meglepő, hogy már szinte mindennel kész voltam reggel kilencre.
még mindig a pizsamafelsőm van rajtam, a világ legminimálisabb hosszúságú rövidnacija, és pink, bolyhos, nagyonpuha lábszármelegítő. az utóbbi kell, csak hogy ne fázzon a lábam. akartam kakaót is csinálni, erre romlott a tej, gratulálok magamnak. tapsvihar.
egy kakaóscsigára vágyom, tejjel.

most pedig nem érdekel semmi ;)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése