2010. augusztus 2., hétfő


jelen pillanatban Annamária szivemmel beszélgetek. már annnnyira hiányzik. ő annyira megért engem, és olyan kis cuki, amennyire senki nem lehet az. szóval egyszerűen imádom.
most éppen ecseteli, mi történt a Balatonon, én pedig szorgosan hallgatom és nevetek rajta. irigylem.
és elhatároztuk, hogy mivel mindkettőnk padtársa másik suliba ment - :( -, egymás mellett fogunk ülni. Gabi néni engem úgyis szeret, szóval bevetem a személyes bájam, és el fogjuk érni, hogy padtársak legyünk.
mik lesznek ott órán. (:
de Szilvia Bobáktól nem vagyok hajlandó megválni. (: ♥

nincs kedvem szinte semmihez, csak aludni egész nap. a jobb vállam furamód fáj, és fogalmam sincs, hogy miért. egyedül vagyok itthon, szokás szerint, és ez jó.
hideg időt akarok, most!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése