2011. március 31., csütörtök

lepkeszárnyú délibáb minden egyes pillanat


ilyen vagyok igazából.
csak egy pillantásra érdemes.

boldogság van, meleg, tavasz meg szerelem!

2011. március 30., szerda

legalább érzem azt, hogy élek.

huzakodott egy kicsit a net, más szóval nem akart működni. nikolett nem volt mérges, dehogy. kiment fürdeni, eláztatta magát a zuhany alatt, most meg vérnarancsos tusfürdő által illatozik. tartok egy kis női estet, női zenékkel megspékelve, péterfy bori, oláh ibolya, egy apró massive attack szeletke, florence and the machine, és társaik. mosolygok, mert eszembe jut az a bűvös november végi este, mikor betértem Ivánomhoz, leültem az ágyára, csodálkozva néztem körül, szilvás nesteát ittunk - azóta az a kedvencem, legyőzhetetlenül tartja az első helyet -, hatalmasat beszélgettünk, péterfy kisasszonyt bömböltettünk. élveztem, nagyon. életünk első közös csókját a bűvös vadászra, délelőttök a kádbára követtük el, hatalmas szívdobbanások közepette. csodás volt. :)
annnnnyira szeretnék elmenni egyszer egy péterfy bori koncertre! adja Isten.


a mai napra nincs meghatározott jelző.
rájöttem arra, hogy változtatnom kell pár dolgon. magamon, a nevetésemen - mert az borzasztó -, és visszatérni a régi, kissé magába zárkózott nikolettbe. talán jobban is tenném.
be akarok bugozódni az ágyamba, a takarómba és aludni egy nagyot. a mai nap során tényleg rengeteg dolgon járt az agyam, lefáradt. túl sok információ. szellőztetni kell. hiányzik is már egy jó nagy séta az erdőben, a rügyező fák közt, egy kis termoszban narancs-fahéjas teával. persze nem egyedül. bárki jöhet velem, várom a jelentkezőket.
hétvégén sütni/főzni szándékozom.
Drágák, van valami ötletek, mit fakítsak?
szeretettel várom a hozzászólásokat. ;)

2011. március 29., kedd

It's ZOMBIE time.

lustának érzem magam.
határozottan furcsa tendenciát mutatok.

"- Tudod mi az a szabad asszociációs írás?

- Nem.
- Azt jelenti, hogy kézbe veszel egy ceruzát, hozzáérinted a papírhoz és elkezdesz írni. Nem nézed meg, és nem gondolod végig, hogy mit írsz, csak hagyod, hogy a kezed vigyen. És egy idő után ha elég sokáig csinálod, olyan gondolatok is felszínre törnek, amelyekről nem is tudtál. Olyasmi, amit valahol hallottál, vagy... vagy egy érzés, amit mélyen elrejtettél. Írtál már ilyet valaha?
- Igen." (Hatodik érzék)

2011. március 28., hétfő

Altes Kamuffel


esküszöm, olyan érzésem van, valami furcsa módon, mintha egy nagyvárosban tengetném a napjaimat, az eső kopogna az ablakon vagy a tetőn, hallanám a járművek zúgását, kinézve az ablakon látnám a sok fényt, ami város esti életének jelenlétére utal. mindig is az volt a legnagyobb vágyam, hogy nagyvárosban lakhassak. talán egyszer megvalósul.
mehetnékem van. nyarat akarok. esti nyarat. éjszakát. amikor sétálok a sötétbarna sarumban, a pirosra lakkozott körmeimmel, a rövid ujjú bőrdzsekimben, az általam szeretett emberekkel körülvéve, céltalanul bolyongva a lámpák narancssárga fényei alatt, amelyek behatolnak a sötétbe, bántva a szemem. elsétálni a vasútig, vagy onnan jönni, eseményeket szövögetni közben, leülni a fűbe egy zacskó csipsszel meg egy üveg vörösborral, beszélgetni, nevetni meg csillagokat nézni. megállíthatatlanul sétálni, bulizni, csak élni. miközben a kezem elveszik egy másik, nagy, meleg, biztonságot nyújtó kézben.
szombaton - inkább átnyúlt az idő vasárnapba - meglátogattam Gergő, elveszett barátomat, és felidéztük a nyári csapatásainkat. (volt valami pozitív emlékem is a nyárban, így visszatekintve.) most meg teljesen elhanyagoljuk egymást - szomorú. kíváncsi leszek erre a nyárra. remélem, boldog leszek. ha nem, mindennapos parti. szurkoljatok!
nem ezt sugallja a blog, de alles ist okay. Ivanoviccsal dúl a szerelem, elég rendes mértékben. egyszerűen imádom a kis ukránt, nem bírok ki nélküle egy napot sem - ez már rengetegszer bebizonyosodott. az iskolai életem egy általános nagy nulla, nem csinálok semmit, csak vegetálok órán, meg néha mondok valami okosat, a társaság viszont abszolúte két-három ember, akivel az időt töltöm. az a szutyok csak idő- meg energiapocsékolás.
hm, megjegyezném zárójelben, hogy nem élek kicsapongó életet, nem lázadok minden ellen élőben, és ekkora flegmatikus, érzelemmentes köcsög sem vagyok. valahogy mindig kihozza belőlem ezt a blogocska. ;)
Úristen!!!
hogy hívogat az ágyam!
megyek is, szegény már sír utánam, hiányzom neki,

2011. március 27., vasárnap

misguided


rég hallgattam.

annyira jólesett ez a kis hétvége. kár, hogy mindjárt elmúlik.
rájöttem, hogy rohadtul utálom a vasárnap 12 és 15 óra közötti állapotot. miért? ha reggel felkelek, elfoglalom magam a reggeli készülődéssel, egy kis takarítással fűszerezem meg, ha pedig készen leszek, rájövök, hogy úristen, most mit kéne csinálni? arra jutok, hogy semmit. aztán roppant magányosnak érzem magam mindaddig, ameddig meg nem látogatjuk a szokott időpontban mamámat, majd Iván megérkezik egy kis esti nikolettezésre. (tartanánk már ott.)
ehhez kapcsolódik, hogy tegnap este rájöttem, hogy káros módon minden új embernek Nikolettként mutatkozom be. érdekes. talán a könnyebb megjegyezhetőség érdekében.? bár az is roppant vicces, hogy bárkit bemutatnak nekem, abban a pillanatban elfelejtem a nevét. kivéve, ha az egyed kitűnik a tömegből, és/vagy találok benne valami érdekeset.
egyébként, visszatérve a tegnapra, elég jó volt. Iván egyik cimborája, a jó öreg Öcsi nem okozott nekem csalódást, bármilyen rövid ideje is ismerem. más szóval élve - halálra nevettem magam rajta megint.
összeszedetlen vagyok. este van. elfáradtam.
teljesen ki vagyok készülve, megállapíthatom, meg vagyok bolondulva, de nagyon. az agyam állandóan pörög, akkor is, ha álmos vagyok, ha akarom, ha nem. a gondolataim csak úgy cikáznak, szövögetik a terveket. aztán, meglátjuk, mi lesz belőlük.

most bedőlök az ágyamba, a blogbejegyzésnek értelme nincs, közlöm :)
csak unaloműzés szintjén ér valamicskét.

2011. március 26., szombat

sooo in love


hm, végre hatalmas boldogság, megint.
nagyon szerelmes vagyok.
elég volt őt tegnap meglátnom, azután a stresszes délelőtt, és előző nap után. meglátott, azonnal a karjaiba zárt, aztán el sem engedett, csókolgatott, szeretgetett, bújt, és dörgölőzött. régen láttam ilyennek. hiányzott is már.
imádom őt. egyszerűen imádom.
ma pedig elbüszkélkedhetek azzal, hogy én főztem. mindent, egyedül. a desszertnek szánt palacsintákból sem rontottam egyet sem el. úszok a boldogságfelhőkben, de fáradt is vagyok. meg sem álltam. most pedig készülgetek az estére, veszek egy felfrissítő zuhanyt, használom a zöldteás samponomat, és meglátjuk, mi lesz az este végkifejlete.

2011. március 24., csütörtök

broken promise


mindjárt belehalok ebbe az egészbe. most mindjárt.
nem kapok levegőt, szúr a fejemben valami, a pulzusom az egekben, szédülök, hányingerem van, mindenem összetört.
nem tudom, mi van körülöttem, mi történik.
nem akarok megint egy olyat átélni, mint augusztusban.

2011. március 23., szerda

Szilvia, egyetlenem, csak veled tudok ily' tökéletesen barokkos, kerek, hosszú, gyönyörűen hangzatos, cifra mondatokban megalkotott intelligens beszélgetést folytatni.
imádlak.

cssscssssbumbummmmmmpufffcsssscsörrzumbumbumbam! kidőlt, félájultan hever.


annyira jól esik egy kiadós bőgés után menni, aludni. nem tart tovább álomba esni, mint pár másodperc. a szemhéjaid elnehezülnek, fáradtak, majd' leszakadnak. rosszul vagy, kicsit szédülsz meg kóvályogsz. mosolyogni nem tudsz, csak nézel. gondolkodsz. a tököd teli van a kibaszott gondolkodással. lenne még dolgod, de minden mást leszarsz. tényleg nem vagy életképes sem. ne szóljon hozzád senki, mert tényleg nem fecsérelsz rá egy szót sem. tényleg te vagy az, aki mindig bőg. és visszagondolva rá, van egyáltalán értelme? nincs. csak ha eszedbe jut, hogy végig arra gondoltál, hogy ő a tiéd, hogy mi lenne veled nélküle, hogy rájöttél, mennyire függsz tőle, mennyire nem tudnád elviselni az életet nélküle, mennyire nem lenne értelme semminek, mennyire mély depresszióba esnél, mennyire hiányozna, belegondolni, hogy elveszítheted azt, aki a másik feled. mennyi mindent, mennyi érzést veszítenék vele.... hiszen tényleg ő a legfontosabb nekem ezen az elcseszett világon.
végül is, jelentéktelen dolog volt. mégis hagyott bennem egy kis nyomot. rengeteg minden adódik túlreagálásokból és elgondolkodásokból.
belegondoltam sok dologba.
de ezen szépen túllépünk. Nikolett változtat egy csöppet pár dolgon. megérné már egy kicsit elgondolkodnom a személyiségemen. csúnya egy szörnyeteg. a zöldszemű fajtából.
már este tíz van. Paul Kalkbrennert hallgatok, és eldöntöttem, hogy még nincs kedvem aludni menni. nincs kedvem úgy igazán semmihez. csak jól esne most egy kiadós vergődős tánc, tuctuc electro zenére, egy jó kis pálinkázás plusz whiskyzés a barátokkal, az a tipikus. ki kell tombolnom magam, levezetni azt a feszültséget, ami felgyülemlett bennem ebben a pár napban. az iskola, az emberek, az időjárás hatása. de persze, van sok olyan egyed, aki tökéletesen jó hatással van a bioritmusomra és az idegrendszeremre is. Ivánom, Gréta, Szilvia, Zoltán, Máté.
nem lesz jó kedvem, azt hiszem, bár tudom, hogy okom nulla rá. vagyis, elenyésző százalékban van jelen, ez így jobb.
az idő telik. az ágy meg hívogat.
na, azt hiszem, beledőlök. és továbbra is sodródom az árral.
még egyszer:
szeretlek, Iván. ♥
és igen, tudom, hogy te is.

szeretleeek.

mosolyognom kell, ha rád gondolok, Kicsi.
te vagy a mindenem már kerek négy hónapja. azt az egy hónapot előtte bele sem számoltam! hopp.
remélem, ez még sokáig így lesz.
minden rendben van, minden szép és jó, süt a nap.

2011. március 21., hétfő

azt' ennyi.


most érkeztem haza Mátétól. megejtettünk egy apró kis szabad égi vizipipázást vele, Zoltánnal és Vivien rövid társaságával. kint ültünk a napon - mert akkor még meleg volt -, egy párnán, meg egy ócska takarón, mentás dohányt szívtunk, mert Nikolett odáig jutott, hogy csak azt szereti. a többi olyan tömény, hogy rossz hatással lesz az idegrendszeremre később, és elszédülök, fejfájással küszködve.
aztán bementünk a házba, fasírtot ettünk kenyérrel és lefolytattunk egy nagy beszélgetést a viszonylag régi időkről.
most pedig kint ülök, a nappaliban, mert a laptopom töltője sajnálatos körülmények között tönkrement, javíthatatlan állapotba került, szóval kell egy újat szereznem. sötét van, félig, én pedig enyhe hasfájással küszködöm. várok Ivánra, azt mondta, jön.
megint elfogott valami fura, nem jó érzés, de ez is csak a pillanatnyi hülye érzelemhullámaimnak tudható be. mindenesetre, elmúlhatna.

2011. március 20., vasárnap

just the ridiculous way of ... anything


nem vagyok jól, nagyon nem. annyira magam alatt vagyok, hogy az valami hihetetlen. sok minden közrejátszik ebben. nem is tudom, legszívesebben mit csinálnék. életem sincs. egyedül vagyok, kicsit összezavarodottan és csak nézek magam elé. egy nagy ölelést akarok, meg sírni egy kicsit. hogy miért? még azt sem tudom.
az viszont biztos, hogy szeretethiányom van. vagyis, legalább is.. azt érzem.
pofozzatok fel.

2011. március 19., szombat

2011. március 18., péntek

rebellious - BUT maybe

terhelnek itt engem ezzel a szutyok iskolával...
mindössze egy kis csokis muffinra, meg egy jó kiadós alvásra lenne szükségem.
aztán majd holnap, hazaértem után ismét átvarázsolódok a kreatív, unott, flegma Nikolettbe.

2011. március 17., csütörtök

i've been locked inside your heart shaped box

a hetes gombot választom, egy kis kilencessel.

Nirvanát hallgatok, rakottkrumplit eszek, erdeigyümölcsös ízesített vizet iszok, megszokott félhomályban ülök, a bal lábam magam alatt. odakint esik az eső, esett egész nap. Zoltánnal a buszon ültünk, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy sötét lett, az a nyári, borús sötét, mégis valamely módon sárgás, az embertömeg a buszon sötétséget alkotott, számomra mégis egészen abszurd módon olyan otthonos lett. sok, ismeretlen, vagy látásból ismerős fazon összetömörülve. felhördülnek, mikor meghallják az ég dörgését, a villámlást. és aztán mindenki azzal lesz elfoglalva, morajlik az egész busz, aztán már csak az eső koppanásait lehetett hallani, esetleg a motor zúgását, mert csend lett.
fáradt vagyok és lusta, tegnap ilyenkor már elvonultam mormotázni, aludtam egészen reggel hatig. a mai gyönyörű napra is csak egy jelző van - egy gúnyos mosoly, olyan, ami inkább a lenéző fajtába tartozik, mint bármi pozitív jelzőre. nincs kedvem semmihez sem. nem vagyok jól akkor, ha emberek közt kell lennem. nem tudom, mióta lettem ilyen antiszociális, de az egyetlen ember, aki mellett jól érzem magam, teljesen felszabadultnak és boldognak, az Iván. meg persze, néhány nagyon közeli barátom. a többiek elhanyagolhatóak, csak ott lézengnek, mint az apró muslicák. kicsit durva hasonlat, de valahogy így érzem.
a vizemet lecseréltem a drága, elmaradhatatlan szilvás NesTeámra, amit kifejezetten imádok.
aztán valahogy úgy döntöttem, nem éri meg itt maradnom. elmerülök inkább az álmok világába, mert ott békén hagynak, nem szólnak bele abba, mit tegyek és hogyan.

2011. március 16., szerda

little lion man

azzal kéne kezdenem, hogy leszarok mindent. de úgy tényleg igazából. a mai napomra ez a tökéletes jelző. nemtörődöm, szokásosan flegma.
egy mézes negrót eszegetek, amit Matthew-tól kaptam. azt az imádnivaló, finom, mézes negrót. csak sajnos bele kell törődnöm abba a ténybe, hogy nem is olyan soká el fog fogyni.
csak akkor oldódtam fel, amikor megláttam Ivánomat kijönni az új házából, a kis feketeségével, és attól a mosolytól, amit akkor jelent meg az arcán, mikor engem meglátott.
nem pazarlom az időt, mennem kell, bele kell vetnem magam az angoltanulásba, ha sikeres lengvidzs igzemet akarok tenni.

2011. március 15., kedd

you came undone




a hajamnak egyértelműen zöldtea illata van, varázslatos. pedig, ha belegondolok, azt a sampont merő véletlenségből kaptam le a polcról. most ittam meg egy bögre, gőzölgő kakaót, miközben a félhomályban, Drága Ivánom paramparam-zenéjét nyomatom, és teljesen odáig vagyok érte. Ő az előbb ment el, egy hatalmas birkózós, nevető-parti után. meg kell jegyeznem, totálisan idióták vagyunk együtt. de tökkéletesen kiegészítjük egymást. megőrülök a hiányától, néha. mosolyognivaló dolog.
Dőltdélután eltöltöttem egy kis időt Zoltán és Máté társaságában, élveztük egy csöppet a tavaszt, a napsütést, a kellemes meleget, a repkedő bogarakat, meg a hangyákat, amik a virágmintás takaró alatt mászkáltak, amin én történetesen törökülésben csücsültem. ki ne hagyjam, hogy mindezt a drága vizipipa társaságában tettük. és mivel az alja már egy jó ideje szanaszét tört, mindig mást használunk tartályként. jelen pillanatban ez nem más, mint egy fütyülős mézes meggy pálinka üvege. ugyan, egyáltalán nem jellemzi ezt a két idiótát. :) ♥
én meg elgondolkodtam azon, hogy holnap megint mehetünk abba a szutyokba. hót kómásan, álmosan, félig halottan, alig összeszedve magunkat, megfosztva a szabadságtól, a délig alvástól, a pihenéstől és a gondtalan napoktól. már előre rohadtul örülök neki. csodálatos, kis tanulós idők lesznek azok.
rosszul vagyok tőle.
találtam egy csodálatos, inspiráló, gyönyörű muzsikát alkotó nőszemélyt, kinek neve: Adele.

2011. március 14., hétfő

the dog days are over


voltam boltban, ami annyit jelent, hogy tettem a smaragdzöld, kopár tájban egy kis sétát. kiléptem, és megcsapott az a kellemes, tavaszi eső-illat, amit annyira imádok. alig tettem meg pár lépést, hallottam egy ismerős zúgást a hátam mögül, és tudtam, hogy a kis Drága utánam eredt a kocsijával. adott nekem egy csókot és kijelentette, hogy ő bizony hazavisz. roppant édes. nagyon szeretem.
szóval mondhatni, szépen indult a reggelem.
észre sem vettem, hogy még csak tizenegy óra van. fázom, összekuporodtam a széken, egész kicsire. letargiában vagyok megint, utálok egyedül lenni. teli van az egész világ emberekkel, nekem pedig egyedül kell lennem. nincs semmi értelme. Ivánt akarom ide magam mellé, azt, hogy bugózódjon be az ágyamba, a plédbe, a sarokba, és mosolyogjon, a kis fekete szemeivel, az Elvis-haja édesen kunkorodjon fel a homlokánál, hogy melengetni tudjon engem a kellemes, mosolygós, komisz pillantásával, azzal, amikor ha ránézek és összetalálkozik a pillantásunk, nevetve megkérdezzem - Mi van, mit mosolyogsz már megint? aztán ő csak lehunyja a szemét és tovább mosolyog, valami titkolt elégedettséggel. olyankor még ölelgetnivalóbbá válik. és meg is kapja azokat az öleléseket.
el vagyok veszve, megbolondulva, mehetnékem van, nem akarok itthon lenni. de ez nálam már roppant megszokott.


Ajánljatok nekem, kérlek, valami édes zenét, lehetőleg ne szomorút, mert BELEHALOK a zenehiányba!

2011. március 13., vasárnap

tizenkét éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott - nem is.


nem vagyok jól. valami idegesít, de fogalmam sincs róla, mi az. talán az unalom. vagy az, hogy ő ott van a szomszédban, én meg ülök itthon. leálltam ezekkel a hosszú bejegyzésalkotásokkal is, az életkedvem valahol elveszett. nem szeretem a nappalokat. unalmasak, eltelnek, valahogy, lassan, csordogálnak és ennyi. aztán este kezdődik az életem. azt hiszem.
ki kéne mozdulni. eltakarodni itthonról. olyan jó idő van! megjött a tavasz, hál' Istennek. el ne menjen. azon kezdtem agyalni reggel, hogy vajon milyen kabátot fogok én hordani ebben az időben. mert a szövetkabátos időszaknak bizony kaput. a kezemen száraz a bőröm, fáj. a körömlakkom lekopott, következtetésképp - lerágtam a körmöm. megint csak nem akartam. újra kell festeni. ennyi. a probléma megoldva.
de mivel kibaszottul kedvtelen vagyok meg a zene se tud nagyon felvidítani, el kéne menni Zoltánhoz, vagy Mátéhoz és vóterpájpolni egy nagyot. ha pedig még ez sem fog menni, akkor komolyan el fogok gondolkodni azon, hogy mi a faszt csináljak?
a cserepes növény, azon felül, amit nőnapra kaptam, még mindig életben van.
csoda.

2011. március 10., csütörtök


én már csak nyarat akarok....
meg egy új nacit, lehetőleg valami világos színűt, meg egy fűzős, esetleg budapest cipőt, virágos inget, baglyos gyűrűt, jó nagy vásárlástúrát...
hoppá.

Now close the door and just stay quiet

na végre,

hm, elmondhatom, hogy minden rendben van Nikolették háza táján. a félhomályban ülök, a megszokott rizslámpám fénye társaságában, körülvesz a meleg és a meghittség. mellettem egy kakaóporral sűrűn megszórt, tejszínhabos, forró kakaó gőzölög - megjegyzésképp azt kéne ide írnom, hogy annak nem kéne itt lennie -, Florence and the Machine csodálatos muzsikája dübörög a laptopom mini hangszóróin keresztül, mellettem az egyik nőnapra kapott cserepes növényem díszeleg, én pedig elmosolyodtam, mert eszembe jutott szegényke sorsa a jövőben - ami annyit tesz, hogy kiszáradás határára kerül majd, aztán ki is fog száradni, végül kidobom. de most úgy döntöttem, nem hagyom meghalni a drágát. próbáljuk ki, képes vagyok-e rá.
aztán, amit aligha felejthetek el - megvan a telefonom! áá, alig örültem, mikor megkaptam, csak majd kiugrottam a bőrömből. már kezdtem azt hinni, hogy vehetek újat, meg persze, azon volt az összes zeném, az emlékeim, a jegyzeteim, az életem apró kis részletei különböző formátumokban. szóval elég nagy veszteség ért volna, ha ő elveszik. de köszönhetően a pozitív felfogásomnak, meg a rengeteg álomnak, amikor a kezemben fogtam, meglett, és most ott pihen a kupis kisszekrényemen.
várom Ivánt, hátha még megérkezik valamelyik pillanatban.
őszintén remélni tudom.

elnézést, de roppantul lelassultam.

2011. március 9., szerda

there's a drumming noise in my head



borzasztó vagyok, megindokoltan, több szempontból is.
az első és legfontosabb - túlzásba vittem ma a csokievést. de nagyon. ezért pár napi megvonás következik, ami abban nyilvánul meg, hogy megbüntetem magam és jelentősen kevesebbszer eszek bármit is.
aztán, ma megállíthatatlanul durcás, hisztis és mindeközben bolond voltam, ez a napi Iván-adagom megvonása miatt történhetett. nem bírom a kis barna nélkül, ez tény. - meg kell jegyeznem, senki nem örült a lelki-állapotomnak.
sikítozni tudnék, rohangálni és mosolyogni közben, örülök drága unokatestvéremnek. ezt ki ne hagyjam. meg is tettem, miközben Mátéval hazafelé sétáltunk, a koromsötétben. sebaj, legalább senki nem látott.
nem mondanék a mai napra egy szót sem. a szemeim fáradtak, elnehezültek a szemhéjaim, az ágyam hívogat, még integet is hozzá, szükségem lenne egy kiadós felfrissítő zuhanyra, hogy találkozhassak végre a narancsos-bambusztejes tusfürdőmmel, és másnapra üde legyek.

2011. március 6., vasárnap


Szerelmes vagyok Ivánba
, annyira, amennyire egy ember szeretni csak képes. Tiszta szívvel, odaadóan, érte bármit megtéve. Ragozhatnám tovább, de ez egyszerűen megfogalmazhatatlan érzés.
Rajtam ragadt az aftershave-e illata, az arcomon illatozik, mosolygok, ha felidézem ezt a hiperaktivitást, amit az előbb elkövetett, csak nevetni tudtam rajta, megállás nélkül.
Egyszerűen imádom. ♥ ő az életem.

As I move my feet towards your body, I can hear this beat, it fills my head up, and gets louder and louder




nem érzem valami jól magam. megint visszamentem a múltba, a fejemben, tetteket és elméleteket gyártottam valaki más szempontjából, aki kedves nekem. és megint csak hülyét csináltam magamból.
nem értem, miért jó ezt csinálnom. mert egyáltalán nem az. csak kínzom vele magam, mert ez számomra a legfájóbb. aztán elhessegetem ezeket a képeket, és úgy érzem magam, mint akit kicsavartak és megtapostak.
egyáltalán nem kellene. annyi rosszat hallottam már arról a személyről.
lényegtelen dolgok ezek. annyian mondták már nekem, hogy rengeteget vagyok képes teljesen értelmetlen dolgokon agyalni, és a múlttal foglalkozni! de törődtem velük? nem - megsúgom.
amúgy pedig kifejezetten boldognak kéne lennem. mindenem megvan, amit akarok. amit akartam. ez mindig is így volt. hálás is vagyok érte, félreértéseket kímélve.
tegnap elhalmoztak illatszerekkel és női dolgokkal. rájöttem, hogy megőrülök az illatszerekért. lehet, a jövőben rászánom magam egy üzlet nyitására.
kaptam édesanyámtól egy régi/új parfümöt - azaz régebben használtam, az októberi-novemberi időszakomban - aminek az illata már borzasztóan hiányzott. teljesen passzol hozzám, olyan, mintha engem varázsoltak volna illatos permetté, és palackoztak volna be. kaptam egy avonos testápolót, a cseresznyés-szerecsendiós változatból, amit szintén roppant módon hiányoltam a készletemből. és ki ne hagyjam, hogy gazdagodtam a legújabb Glamour-ral. csak még arra is lusta voltam, hogy belelapozzak egyáltalán.
életem legfőbb kiegészítőjével is minden rendben van. benne van a nagy költözködésben, egyik utcából átpakolnak két utcával odébb. imádom, ahogy mostanában magyaráz, ahogy elkapja a kisgyerek-hangulat, ahogy nekikezdünk birkózni az ágyamon, megpróbálva megcsikizni egymást. amiből az sül ki, hogy általában én veszítek, és sikoltozom, hogy eresszen el.
egyszerűen imádom a vele eltöltött minden egyes napot, a partizásokat, az összebújós alvásainkat, a nagy beszélgetéseinket, és a bohóckodásainkat, a szeretetet, amit tőle kapok. másszóval, egyszerűen imádok vele lenni. úgy érzem, megtaláltam a másik felem benne, az pedig jó, hogy ő is valahogy így érez, és kibírja mellettem már közel négy hónapja. elég jól megy neki :)
tegnap szerettem volna vele eljátszani azt a régi, mit-szeretek-benned-játékot, de aztán meggondoltam magam. lefárasztottam volna szegény Kócost a szóáradatommal.

szóval semmi okom nincs a szomorúságra. csak a vasárnap délutáni unalmamban valahogy mindig megtalál, aztán lehetek szokott módon nyűgös.
már megint rágom a körmöm.
rettenetes.
szegény ujjaim úgy néznek ki, mint akiket megtépázták.
gusztustalan szokás, de egyfajta kényszer, leszokni pedig képtelen vagyok.

ja, és változatlanul
Tavaszt akarok!

egy kis öröm

tegnap reggel mosolyogva ültem le kedves Oxánához - ezt a nevet adtam a drága laptopomnak, még december elsején -, mert már várt engem, láttam rajta, csak rá kellett nézni. magam alá raktam a bal lábam, ahogy szoktam, szürcsöltem a reggeli tejszínhabos kakaómat, majd megnéztem a kedvenc blogjaimat, és akkor láttam, hogy szám szerint kettőben is meg vagyok említve. és csak mosolyogni tudtam, megállás nélkül.
pont ez a két blog a személyes kedvenc hangulatforrásom, amik elég nagy hatással vannak rám, amiket minden áldott nap megnézek, elolvasok, és feltankolok belőlük érzelmekkel, érzésekkel és elfog az írásvágy általuk.
egyszerűbben - nagyon nagyra értékelem, hogy gondoltatok rám, indián lidérc és suhanc! jól esett, hogy valakinek, mondhatni tetszik, ahogy lefirkantom, ide többé-kevésbé összeszedetlenül a zavaros gondolataimat, az életem apró szeletkéit, az érzelemhullámvölgyeim által befolyásolt bolondságaimat!
és még mindig csak mosolyogni tudok.
azt hiszem, kicsit hosszúra sikeredett a hálálkodás. őszintén bevallom semmit nem tudok erről a díjról - bár sikerült részben valamit leszűrni róla a többiek bejegyzéseiből - tehát fogalmam sincs róla, oda lehet-e ítélni ezt annak, akitől kaptad.
ha nem, akkor számomra elég vicces, mert pont az a két ember szerepelt volna az első két helyen, akiktől kaptam. (:


Feltételek:
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
2, Belinkelni azt a személyt, akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges blog társadnak és ezt tudatni is velük

tehát, íme a lista a részemről,:
  • Judcs és Lorka - http://dave-faith-and-devotion.blogspot.com/
  • surc_ - http://csakegycsak.blogspot.com/

2011. március 4., péntek

I took the stars from our eyes, and then I made a map
And knew that somehow I could find my way back
Then I heard your heart beating, you were in the darkness too
So I stayed in the darkness with you

még mindig szomorú és elkeseredett leszek ettől, de nem érdekel.
egészségtelen dolog.
fájdalmas.

Sorkizárás*folytatni fogom, ígérem.

2011. március 3., csütörtök

Oh well the devil makes us sin, but we like it when we're spinning, in his grin.



bele kell kezdenem a kreatívkodásba, úgy érzem. ez jelen pillanatban kitűzők és fülbevalók készítését jelenti, valamint megtanulni varrni egyéb apró dolgokat csinálni. hogy egy kis egyediséget vigyek a drága mindennapjaimba.
össze kell szednem magam, megújulni, mint mindig, ha tetszik másoknak, ha nem.
azon kívül minden rendben van, minden szempontból. csak egy kis elismerésre, fejlődésre meg kavarodásra vágyom. érdekes, mert én vagyok az az ember, aki az állandóság kellemes varázsában él. ezzel sem fogok foglalkozni, azt hiszem.
még mindig vágyom arra a virágmintás felsőre, hátha előbukkan a képzeletem szüleménye valamelyik turiban, és lecsaphatok rá, hogy eltulajdonítsam, saját célomra.
ja, meg majdnem kihagytam.
*jelentőségteljes torokköszörülés
tavaszt akarok!
így márciusban...

2011. március 2., szerda

délutáni csendespihenő Iván és Nikolett módra, avagy kellemes kis összebújós alukálás, plüssálatok és párnák között a takaró édes társaságában, egymást átölelve, bújva, lábakat összeakasztva.
most meg össze kéne magam szedni és aludni tovább.
mindjárt felborulok.

2011. március 1., kedd

the ideal person to fell in love with.



"Minden este úgy alszok el, hogy bárcsak itt lennél, és ha felébredek, Te jársz az eszemben. És szerintem itt megfejtettem az állandó alvászavar-problémámat."

nem illik ide a szövege. de a dallama annyira eleget tesz a hangulatomnak...

spring desire comes to my mind.


I'm sitting on a rock
at the edge of the world
The red earth and the ocean are below me
Locked in the distance of erosion
put a rock on me to stop me blowing away


hiányolom a blogom régi stílusát. azt a kesze-kusza összevisszaságot, amit megalkottam, azt a szabálytalanságot, a melankólia által sugárzott írói készséget. a semmiféle töltettel nem rendelkező képeket, az egyszerűséget, és a rengeteg régi metaforát.
amúgy meg egész rendben van az új stílusom. sodródom, mint mindig, mint valami bot, amit beledobtak a folyóba, amit visz a víz.
a napok összefolynak. átlagosak, mégis boldogok. nem is tudom, mit akarok még ezeken turbózni. talán egy kis eseménydússágot? kéne már nekem egy kis vásárlás, vagy jóó nagy parti. esetleg egy kis parádé.
de azt hiszem, a legapróbb dolog, amit most akarok, és a szemem előtt lebeg, az egy fehér alapon apró, színes virágokkal tarkított felső. na meg egy új táska, mert a régi kedvencem sajnálatos körülmények között elhalálozott. egy újabb világosbarna csodára vágyom, meg egy világoskék farmerre, ami fura. engem ritkán látsz abban. a tetőpont - egy rózsa kitűző. félreértéseket kímélve, hogy nehogy valaki azt higgye, csatlakozni szeretnék a monokultúra népes tagjaihoz, nem, nem emiatt. egyszerűen csak izgalomra vágyom.
kifejezetten rózsaszínmámorban égek, ez megint csak roppant vicces.

és most eltöltünk egy kis időt a drága, hanyagolt vizipipa társaságában.