2011. június 23., csütörtök

amikor majd eljönnek a régen várt csodák - ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám


mostanában nagyon furcsákat álmodom, amiknek határozott közük van a jövőhöz. hihetetlen belegondolni, hogy minden kis álom, minden kis foszlány valamely módon valóra vált. megtörtént. szó volt róla.
ma nem álmodtam jót.
mindig felriadtam, hol az álmok miatt, hol pedig a házunk előtt elszáguldó autók okozta ricsaj miatt, amit hangosabbá tett a nyitott ablak.

vannak olyan pillanatok, amik a jövőre utalnak - ma délután meghallottam egy régebbi dalt, ami mindig könnyeket csalt a szemembe, mégis mindig ott volt, mikor szomorú voltam. és este megint ezt kellett hallanom. már akkor éreztem, hogy valami nem lesz jó.
nem olyan régen Ivánnál nézegettem a szóbeli tételeket, néhányon pedig egy kissé megragadt a szemem - hát nem pont azt a hármat húzta?
és még sorolhatnám, de abbahagyom, mielőtt hülyének néznek.

nem akarok ma csinálni az égvilágon semmit, csak itthon lenni, gubbasztani a szobában és filmeket nézni, vagy nekiállni takarítani. az angoltól meg már herótom van.

boldog hét hónapot, Drága.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése