2011. július 4., hétfő

you are my EVERYTHING and even more

megláttam, a nyakába borultam, sokáig öleltem ott a bejárati ajtónál, az utcán elmenő, kevéske emberke szeme láttára. szorítottam magamhoz, átkulcsoltam a nyakát a karjaimmal, lábujjhegyen álltam és beszippantottam a nyaka illatát. piszkos volt, akkor érkezett meg a munkából, a maga kantáros, kék nacijával, amin koszfoltok virítottak, még az arcán is éktelenkedett egy-két foltocska. fáradtan mosolygott rám, de engem abban a pillanatban semmi sem érdekelt, csak az, hogy az illatát lélegezhessem, hogy megpróbáljak eggyé válni vele, hogy elvesszem a karjai között. boldog voltam, határozottan boldog és felszabadult. azt suttogtam neki, hogy rettenetesen hiányzott, ő pedig mosolygott, egy pillanatra hatalmasat szorított rajtam, aztán nevetett, és azt mondta, ugyanígy érez. sokáig álltunk úgy, egymásba kapaszkodva, egymásra koncentrálva, egyszerre lélegezve.
nem is tudom megmondani, mikor éreztem köztünk utoljára ennyire túlcsorduló szerelmet.

aztán megmasszíroztam a fájó kezecskéjét, öleltem, csókoltam, szerettem, ő pedig ugyanezeket átadta nekem, végre, megkaptam, amiért már olyan régóta epekedtem...
egyszerűen szeretem őt. nagyon.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése