2011. október 21., péntek

don't say if you don't want to

ó, igen, ma felrakták felülre azt a drága fogszabályzót - mondhatni, szó szerint. elmeséljem az élményeim? oké. először is, beérkeztünk a zsúfolásig tömött váróterembe, az érdekesen terrakotta színűre meszelt falak és márványpadló kereszteződésébe, találtunk üres helyet, leültünk és vártunk. ideges voltam. hallgathattam a kismillió embert, amint csiripelnek, odakintről fúrás, teherautó tolató sípolása, plusz az a gyomorideg, hogy végül is, hogyan fogok kinézni. türelem rózsát terem - de minek? sorra kerültünk. annak ellenére, hogy sikerült tíz percet késnünk - így is kilenc harminc és negyven között hívtak be. kilencre kellett mennünk.
először egy ragacsos, sárga szart nyomtak a számba - semmiféle perverzségre nem kell gondolni, megértésüket köszönöm :D -, ami alig akart kijönni - itt is -, aztán tudtam, hogy a legrosszabb következik. a nőci igen kedves és laza, hipp-hopp kész volt. én meg a sírás határán álltam. egy idióta vagyok, igen.
a rendelőből kijőve az járt a fejemben, jézusom, jézusom, jézusoom. túlspiláztam, ige'. egyik pillanatban sikerül mosolyognom vele és tetszik, jól érzem magam, és hopp! a következőben meg a külsőmön jár az agyam. rossz, hogy nincs fenn az alsó, az összkép jelentősen a béka segge alá esik szerény véleményem szerint - mások odáig vannak érte, ami kicsit gyanús, de finoman szólva leszarom, mert engem csak a saját véleményem érdekel. mindig is magamnak való voltam, az is leszek.
amúgy semmi bajom vele, azon kívül, hogy 1 - úgy érzem magam, mint egy kicseszett kisbaba, aki nyáladzik - Pitbull vagyok, bazdmeg!! -, nem tudja összerágni a kaját, szépen apróra le kell neki katonázni, hogy meg tudja hamikázni, harapni nem tudok, húzza, a beszédben és a szájtartásban zavaró, nem említve a megaláztatás csúcsát - GYEREK FOGKEFÉVEL kell megmosni. mindig.
de majd megszokom. nem sok fogszabályzóst ismerek, aki panaszkodna. - még.

elnézést kérek ezért az önmagamból kikelésért, de ezek a pillanatnyi impresszióim, (muhinak) és ki kellett egy kissé gunyorosan és örkényesen fejeznem.
szpaszíba.

mindezek mellett jónak mondható volt a napocskám.
 csámborogtunk szolnokon, a pelikánban, ebédeltünk a cantaloopban, ahol teljesen odáig voltam/vagyok/leszek a kilátásért, amit a terasz biztosít, imádtam, hogy láttam a tömbházak, épületek hálóját, a borult égen keresztül a szálló madarakat.. rengetegen voltak, jó volt a hangulat a kis boxban, és a kaja is finom volt, annak ellenére, hogy azon aggodalmaskodtam, tudok-e enni. akkor még nem fájt a rágás.
beújítottam egy sötétkék-terrakotta csíkos, vékony, gombos ujjú felsőt, és egy színben harmonizáló kék kámzsát, amiért odáig vagyok.
azért még barátkoznom kell a helyzettel, de no.
i heart yoghourts.

és akkor most megint elégedett vagyok egy kicsit
értitek ezt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése