2011. október 8., szombat

ülök a szobámban, a megújult csendben, körülöttem egy hatalmas légy röpköd, amit kurvára nem tudok leütni már egész álló napja, de mindig túléli, bármekkorát is csapok rá. hihetetlen. kezd felforrni az agyvizem. nem tudjátok elhinni, mekkora!!
de apa szerencsére megoldotta a problémám - bejött és kiirtotta.

ma felettébb semmilyennek nevezhető napom volt. nevezzük inkább negatívnak. a szobámban gubbasztottam, x faktort néztem vissza, elmerültem a semmiben, lézengtem magamban, és azt vettem észre, hogy az egész eltelt. szomorú voltam, egymillió különféle ok miatt. mostanában ez rengetegszer fordul elő, és egyszerűen nem tudok ellene mit tenni. érzem, ahogy a művészet csöpög ki belőlem... annyira szeretnék megint kicsit olyannak lenni mint régen, ilyen téren. meg akarom fogni azt a kis alkotóképességet, ami bennem maradt, magamhoz szorítani és megint alkalmazni, rendszeresen. újdonságot akarok. elismerést. megbecsülést. ennyi.
tényleg, nem tudom mi van velem mostanában. annyi új ember vesz körül, de a régi, fontosak valahogy.. elhalványultak.

újdonságot akarok, meg régi megszokottságot is egyben.
lehet ez?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése