2011. november 26., szombat

behave yourself

minden olyan fura állapotban uralkodik felettem. összecsaptak a hullámok.
de úgy döntöttem, hogy megemberelem magam és veszek egy mély levegőt. annak ellenére is, hogy fáj a torkom.
meg akarom mindenkinek mutatni, önteltség nélkül, hogy különleges vagyok, szerethető és ... és. kifogytam.
úgy érzem magam, mint egy csontra leeresztett lufi.
körülvesz a félhomály, mellettem rajzok szanaszét, festéklapok, száradó képek, számológép, matekfüzet, használt zsepik. és ennyi. a torkom fájni kezdett, de nem csak ő sajog. azon agyalok, miért szúrok el mindent? miért én vagyok az, akit megtalálnak, akivel baj lehet? és az ebből következő kérdés: miért nem tudom ezeket leszarni? hát mert én ilyen lélek lennék, nem-e?
kicsit elszabadult a gondolathullámom tegnap, hogy mi történhetett volna régebben és hogyan, hogy mit akarok, hogy történjen, de úgy sem fog. végül is, amit nagyon akarunk, talán el is sikerül érnünk.
engem motivál valami ismeretlen, valami érdekes belső erő, ami nem is tudtam, hogy eddig létezett. és ennek a kis gonosz erőnek köszönhetően érzem, hogy el fogom érni a célom. legalábbis.. egyszer.
de mindezek után meg kellett gondolnom magam. igen, amiket leírok, azoknak tömören: semmi értelmük.
nyugtáztam.
CHAOS
visszahoznám azt az estét.

azért megköszönnék egy kis ölelést, szeretgetést. jaj, istenem, annyira... szükségem van rá néha, mint a táplálékra...

és ezért elpusztítok egy fekete-erdő sütit.

2 megjegyzés:

  1. minden nap megölelgetnélek és megszeretgetnélek, ha ott lehetnék! hiszen ami jár, az jár! ♥
    kitartás, fel a fejjel és mutasd meg a nagy világnak, milyen erős is vagy!

    VálaszTörlés
  2. jaj, bárcsak ilyen emberke lennéék. de nem vagyok :(
    köszönöm <3

    VálaszTörlés