2011. november 8., kedd

I am strong enough to stand (??)


sötét szoba, csendes egyedüllét, csak a tévé szól odakint. az ablakból kilátás látszik a hatalmas tujákra, amelyek belenyúlnak az elsötétedő égbe. mályva, fehér, olajzöld csíkos pulcsi, felgumizott haj, hajlott hát és csend. nincs senki sehol. a laptop is csak halkan búg, a nappaliból beszűrődő tévéből pedig egy mély férfihang hallatszik, valami főző műsor.
egyedül szeretnék még maradni sokáig. aztán, ha meguntam, változtatni rajta. félek kicsit.
de miért? ma is egyszerű napom volt - lézengtem a többiek között, a szuperfeleslegességgel. végigunt órák, elkalandozások, túlélés, csillagosötös biosz dolgozat, amit másfél hónapja írtunk, sósnégyes, tea, Szilvia vaníliaillata, a hajam kócos, a szemembe hullik, olyan illata volt, mint tavaly ilyenkor. mindenki nyüzsgött.
angolon magamhoz képest is alulteljesítettem, amortizált lélekkel távoztam, magamra kapva a kabátom, elkopogva a magassarkúmmal, végig a világos, nyitott folyosón, le a hideg kőlépcsőkön a megannyi emberrel körülvett, zsúfolt, sötét alsófolyosóra. megálltam és vártam. nem tudtam, kire vagy mire, csak vártam. figyeltem az embereket és irigyeltem őket. úgy éreztem magam, mint aki kívülről szemléli a világot, akit senki sem vesz észre, csak egy pillantásra. boldog, komor vagy átlag arcok jöttek le a lépcsőn, összezsúfolódtak a folyosón, örültek, hogy mehettek, amerre a szél vitte őket. nem tudom, mit hittem, de szerintem tudat alatt kerestem valakit. bárkit. valaki elvont kis figurát, aki esetleg odatéved hozzám. aki olyan mint én. aki valahogy elsőre megérti a kis, szeszélyes lelkem. akit új ismeretnek mondhatok. aki törődik velem ott egy picit, abban a társadalmi romhalmazban.
nem mintha ilyen rossz lenne a helyzet. tisztában vagyok a pozitív dolgokkal is. de most a negatívak erősebbek - van velem valaki, valakik, mégis magányosnak érzem magam.
boldog is szoktam ám lenni. megbolondulni és nevetni. de ritkábban. akkor érzem magam fontosnak, ha Ő, a majdnem egy évesem ott van velem. ha felvidít, szeret, támogat, jó barátom, és megnevettet a közös szarkazmusunkkal, ha vele beszélgethetek... törődik velem. nélküle csupán egy tévelygő, mindig depresszív, hisztis önmarcangoló senki lennék, aki csak vár a csodára.
pont.

tudjátok, milyen érzés, ha kihasználnak titeket? ha csak akkor kelletek, ha más nincs? ha rátok néznek, aztán eldobnak egy semmilyen tekintettel. kellemes kis pozitív önbizalomromboló. de csak mosolygok rajta. erős kis lelkem van nekem. sok mindent elbírt, elbír, és fog is bírni.

magabiztosság, szerettek, szeretet, törődés. tulajdonképpen ezekre lenne szükségem csak. aztán boldog lennék és elégedett is. 
meg egy nagy tábla csokit is szívesen el tudnék viselni.
majd ha jön a télapó! elkapom, magamhoz veszem a zsákot és megeszem.

a hajamon ki vagyok akadva, szegénykém, nagyon lestrapált állapotban van, pedig már olyan hosszú.
VALAKI valamilyen tippet?

2 megjegyzés:

  1. "egy tévelygő, mindig depresszív, hisztis önmarcangoló senki lennék, aki csak vár a csodára."

    valaki ismerős jellemzése(?)

    VálaszTörlés