2012. január 26., csütörtök

van, aki a testből kipiszkálja a lelket

kis csendes este. ELTE oldalak bújása, körömlakk illata, félhomály, mindennapos apró, pici szenvedés. megszokott már.
ahogy ma kitipegtem (szilviás szavakkal élve) a nappaliba, az a hatalmas meglepetés ért, hogy apa kispált hallgatott. büszke voltam rá, habár neki több oka lehet rá, hogy hallgassa, de mégis!
én pedig mosogatás közben énekeltem a bolond dalszövegeket és játszottam a habokkal.
unalmas volt ma. sem Gréta, sem Szilvia, egyedüli nap volt. reggel már hét óra öt perckor a padomban csücsültem hátul, merő véletlen folytából, előbb mentünk be reggel, még sötétben, busz helyett hátul a kocsiban,  fagyoskodva, hátradőlve, mély levegőt véve, lehunyt szemmel dübörgő zenével, magunkba fordulva. esett a hó egész nap, de el is olvadt, folyamatos utánpótlásban tartva magát. végigücsörögtem egy áttett énekórát, angol esszét írtam, nagyon furcsa módon remegő kézzel, matekon figyeltem, okosodni, tanulni akartam, de szokás szerint nem ment. rajzoltam csigaházakat, firkálgattam, megkaptam az egyes töri dolgozatomat, amit üresen adtam be, aztán végül nem írta be a jegyet.
más szóval - elrepült a nap a semmittevéssel.
az egyetlen reményem a hétvége.
a szobámat pedig istenbizony feldíszítem apró kis árnymadarakkal!


elfogadnék most egy nagy doboz magyaros pizzát, megenném vele, ah.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése