2012. február 27., hétfő

Евгений Онегин

nincs időm írni, cicák.
de ez most mindent elárul.

Ki élt s gondolkozott, az embert
Lelkében mélyen megveti;
Ki érezett, azt multja felvert
Kísértete kerülgeti,
Nem rabja többé bűvöletnek:
Bűnbánatnak s emlékezetnek
Kígyója marja szüntelen.
S ez néha nem érdektelen
Fűszert vegyít a párbeszédbe.
Előbb a hang furcsán hatott,
De aztán hozzászoktatott
Jevgenyij gúnyja és epéje,
Megszoktam mérgeit hamar,
S a tréfát, akkor is, ha mar.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése