2012. február 17., péntek

ma jó kislány voltam. felébresztett a telefonom rezgése tíz óra húsz perckor. egy darabig hemperegtem, kinyújtóztattam az elsorvadt izmaimat, aztán végiglapoztam a tévé unalmas műsorait, és min akadtam meg? a dora, a felfedezőn. és mi történt? végignéztem.
izgalommal kísértem végig, ahogy dora és a meghatározatlan színű kismajom végigmennek a nehezebbnél nehezebb akadályokon, és csodás angol kiejtéssel oldanak meg minden feladatot.
aztán kimásztam a jó meleg takaró alól, köhögőrohamokkal, mint mindig és addig jutottam, hogy a fürdőszobából kijőve, felöltözve, letelepedtem a kanapéra és irodalmi műsorokat néztem, miközben éreztem, ahogy a kanapé bőr anyaga és a hátam összemelegszik. elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne irodalmárnak lenni - édes kis semmiségekről elmélkedni, idősebb korban falni a könyveket, hátradőlni a hintaszékemben otthon, a kis faházamban, bölcs tudattal.
végül rájöttem, hogy hoppá! az egész egyetemi évem a brit és az amerikai irodalomról fog szólni, szóval még ezt nagyon unni is fogom ám.

azután édes kis magányomban fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal, így hát egy kicsit takarítottam, majd vajas zsömlét és teát majszoltam.
az én hatalmas utálatomra ma egész nap esett a hó, én pedig egész nap egyedül voltam, ami nem valami kellemes. szeretném, hogy szép, tavaszi idő legyen már. hol késik a tavasz? február közepe van, márciusra már itt kellene lennie!


*csináltam vagy húszmillió képecskét, esküszöm, igyekeztem. de mivel a kamerám betegeskedik és én sem vagyok a topon, ezért egy sem lett igazán jó.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése