2012. március 31., szombat

this could be perfect for me


So you're gone and I'm haunted
And I bet you are just....fine
Did I make it that easy to walk
Right in and out of my life?

Goodbye, my almost lover
Goodbye, my hopeless dream
I'm trying not to think about you
Why can't you just let me be?



i will listen to my mind.

lustán pislogok a laptop kellemes monitorja előtt, a hajammal magas copfban, elnyűtt alvós nadrágban és egy kék pólóban. az egyik lábam szokás szerint, magam alatt, a kezemen a picit csillogó, aranyos körömlakkom. ha kinézek az ablakon, didergési roham fog el. rettenetes szél fúj, az ég beborult, eltűnt a szép tavaszi láz.
de mégis, olyan jó hangulata van. őszi emberkeként imádom az ilyen időt, ha idebenn plédbe burkolózhatok, relaxálhatok és pihenhetek.
drága öcsém leégetett tejbegrízét majszolom éppen, rengeteg kakaóporral, ahogy imádom. lassan fogy. ahogy az életkedvem is.
de nikolett továbbra is megtartja magának ezt a régebbi, boldog állapotot. vagyis próbálkozik, erősen.
megerősítem magam és felkészülök a jövő heti dolgozatokra - matek, fizika, történelem. a három kedvencem...
csak erőm nincs ahhoz, hogy nekikezdjek.


tegnap édesapámmal és édesanyámmal megint benéztünk a poseidonba, én pedig elidőztem a cukorfalat hörcsögöknél. és ! hihetetlen. éles hangon, félholddá változott szemekkel néztem őket, a kis szőrgombócokat, akik egymáshoz bújva aludtak, akik wc-papír gurigában szaladgáltak, akik köszöntek nekem az üvegen keresztül, megsimogattam őket és eldöntöttem, hogy nekem kell egy kis törpehörcsög.
olyan erős elhatározás jött bennem létre, hogy eltántoríthatatlan vagyok.
régebben is voltak már picikéink, szóval majdcsak emlékszem a gondozásukra.
Olivér lesz a neve, mert Villalakó lesz.

elvetemült nevetés.

most értem haza.
fura volt.
kissé szomorú.
didergek.
a family guy nyújtja az alapzajt.
zavarodott vagyok.
ásítozom.
már csak az ágyam vár.

2012. március 29., csütörtök


why?

bánatos

ma nem volt jó napom. nagyon nem. olyan elhagyatottnak, szomorúnak, megtörtnek és ... ezt a szót nem mondom ki - nek éreztem magam, hogy ez rányomta a bélyeget mindenre, amit csináltam. egész nap csak bambultam ki a fejemből, rádőltem a padra esetleg, lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem. nem ment most nekem ez a ... létezés dolog. nem tudtam magammal mit kezdeni, émelyegtem és nem kaptam rendesen levegőt, a közérzetem szintje is a béka feneke alatt volt.
úgy éreztem, hogy valami egyszerűen nem klappol most. biosz előtt, a zsizsgő embertömeg közepette Szilvia vállára hajtottam a fejem, míg ő magyarázta nekem azt, hogy a tegnapi idézet, amit kiírtam, baromság. én pedig bőszen tagadtam, mint mindig. aztán kicsordult egy-két könnyem.
végül valahogy megkönnyebbültem.
nem értettem én ezt az érzést. hát nem boldog vagyok? akkor meg miért voltam egész nap.. ilyen semmi? 
persze, tudom én az okot
de ez titok
én annál - erősebb vagyok.


aztán találkoztam vele. feldobta a hangulatom, mindig megnevettet önmagával, azokkal a fura hangokkal, amiket kiad (a medvemorgásaival, a nem!-ével, a dorombolás-szerű hangjaival, a cuki nevetésével), a széles mosolyával, amikor olyan pici lesz a zöld szeme. jó hatással van rám, azt hiszem. mellette olyan bambán, biztonságban érzem magam - sokak szerint ő az én személyi testőröm - , és kicsit elvarázsoltan is.
habár nem szeretem, ha ilyen vagyok.
de őt kezdem nagyon-nagyon is szeretni.
kicsit felnyitotta a szomorú szívem.bebújt, elbandukolt öles léptekkel a szeretem zónába, és halad tovább, most már szépen lassan a következő szintig. a kis medve.
felszabadított engem a szomorúságból és meggyógyította a szívem.
de remélem, hogy nem fogja össze a nagy kezeivel és roppantja szét, darabokra.  
valahogy úgy érzem, nem fogja.

esni fog az eső. borult minden.
ah. ne.

2012. március 28., szerda

A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz.
Szalay Vivien  - Hamis gyönyör.


olvastam, és valahogy megfogott. eddig is így kellett volna cselekednem.
mindez ellenére boldog vagyok. még mindig. egyre jobban.
Feels like shit.

2012. március 27., kedd

MA ...
felavattam az új szerzeményem - a csodás égszínkék-fehér csíkos pólómat. 
bezsebeltem egy rakat dicséretet, meglepő emberektől is.
kifelé bámultam az órákon az ablakon, elgondolkodtam, vágyakoztam, az alvás határán álltam, minden kis zajra felkaptam a fejem.
angolból levágtam egy BORZALMAS feleletet, és mégis ötöst kaptam érte. csodálkoztam, habár, igen, szenvedtem vele legalább két órát.
a délután elejét Grécicával töltöttem a kapitánykertben, tartottunk egy nagyobbacska beszélgetést, fánkot ettünk, baracklevet ittunk, elfújt minket a szél, birtokba vett mindent a borult ég.
aztán megérkeztek a srácok. hatalmasat röhögtünk, bekönnyeztem végül reflexből leütöttem Sipókát, ebből csináltak viccet. szeretem őket ezért.
aztán Buldózerrel voltam, egész délután folyamán - és szokásunkhoz híven őrültek voltunk. 
vettem egy csodaszép körömlakkot, aranyszínben, apró csillámokkal - most az díszeleg a körmömön, ebben gyönyörködöm.
beleburkolóztam az új, kellemes, párducmintás, pihepuha plédembe, és hívogat az ágyam.

AH, szombat,
gyere már!

2012. március 26., hétfő

téged nem

tanulni kéne de.... nincs kedvem. nem tudom rávenni magam. nem megy, nem megy, nem tudom!
sötét, unott estém van. ideragadtam a géphez. csönd van, valamivel fel kell dobnom a hangulatot. egy kis zene, oh.
ma érdekes napom volt, a tegnapi csodáshoz képest. a tegnap! izgalmas, vad, törős-zúzós amerikaifoci meccs, kiabálások, izgulások, lábficamodás, defense-féle ellenfél kartörése, felszereléses ölelések, ugrások, lábelkapások, Gréta és Niki-féle lélekelemzés (!!!), valami újdonság. és hatalmas boldogság.
ma pedig fellátogattunk Szolnokra, a fogszabályzó nénihez, akit most csak rövid ideig élvezhettem, mivel hogy sitysutty készen lett. drága öcsémmel halálra nevettük magunkat a délután majd verekedtünk egy kicsit, hogy ápoljuk a jó viszonyt.
végül, de nem utolsó sorban, csalódtam. igen, csalódtam már megint. de most nem egy férfiban. hanem egy barátban. és valahogy még szarabbul esik, még jobban bánt, annak ellenére is, hogy éreztem.
de, ez azt mutatja, hogy jó úton haladok afelé, hogy elérjem az áhított célom és megkeményedjek belül egy kicsit.

Répával nagyon figyeltünk :)

és igen, ő tesz engem most boldoggá.
szeretem.

2012. március 25., vasárnap

...And it feels like I am just too close to love you
There’s nothing I can really say
I can’t lie no more, I can’t hide no more
Got to be true to myself 

2012. március 22., csütörtök

továbbra is ez a... fura boldogság uralkodik rajtam. minden jó, minden szép. tényleg furcsa. nem is tudom, mikor éreztem magam ennyire magabiztosnak, szépnek és erősnek utoljára. igen, talán ez a legmeghatározóbb érzés - a magabiztosság.
és valahogy szeretem ezt az állapotot.
programok sora áll előttem.
jupi!

2012. március 20., kedd

so much win


boldog vagyok. jól érzem magam. nagyon nagyon jó minden.

ezzel az egy mondattal lehetett ma meghatározni a napomat. 
frissen fürödtem, felélénkítettem egy kicsit magam. a háttérben a bob burgerfalodája szól, a hajam szétjövőfélben lévő kontyban van a fejem tetején, és narancsos tusfürdőtől illatozom (ha érezném.)
tanulni kéne egy kis föcit. átnézni legalább. de semmi kedvem. lefoglal más, amitől széles vigyor kerül az arcomra.
ma kicsit izgága voltam, színesbe öltöztem, mivel megjegyezték többen, hogy állandóan feketét viselek. és én alkalmazkodtam, mint mindig. jó kislány voltam, engedelmeskedtem. elrepült a napocska, habár tartalmasan. és ettől boldog vagyok.
most valami egészen ... megváltozott?
a látásmódom teljesen száznyolcvan fokot fordult.

2012. március 19., hétfő

lack of love

ez jellemez most így erre, a szívem háza táján mindent. lehet, hogy csak ebben a pillanatban, lehet, hogy sokáig, lehet, hogy elmúlik mindjárt, lehet, hogy nem. 
miért kellett nekem felé néznem, rá arra a bejegyzésre, mást látni és egy kicsit elszomorodni?
kicsit. tényleg kicsit.
ezen kívül az utóbbi napjaim meglepően csodálatosak voltak. tényleg. szombaton egész nap mamáméknál voltunk, tárcsázást rendeztünk, ittunk, ettünk, nevettünk, eltereltük a gondolatokat. Zolóval kocsikáztunk, nem bírtam abbahagyni a nevetést és a viháncolást. vasárnap. mit meg nem tettem! ó de még mit nem! leégtem a napon, figyeltem őket, a csattanásokat, a csatakiáltásokat, a rohangálást, két órán keresztül. Grétával és Sipókával még ott maradtunk egy kis időre, Zoló összekaparta magát, aztán megint állatkertbe mentünk. feldobta azt a napot egy sms, mosolyt csalt a lepirult arcomra.
ma pedig lightos nap volt, a többiekkel. mindössze tizenketten voltunk, kis, családias légkörben. az összes óránk elmaradt, első kettő semmi, harmadik laza föci, fizika, elmaradt óra, laza angol, még egy lyuk. a lyukakban ültünk, kint az udvaron, a dombtetőn. mindenki ott volt. napoztunk, hátradőltünk, Robi afrohaját simiztük, tervezgettünk előre, osztálykirándulásra, nevettünk és nagyon jó volt. ilyenkor szeretem őket . nagyon.
végül - egy ismét laza mini oktv, angol. nevetségesen könnyű volt, ezerszer nehezebbre számítottam, viszont az országismereti rész! na, ott wtf is this shit? fejjel nézett mindenki össze. de nem érdekel. muszáj volt nevezni, muszáj volt menni, belefért az időmbe.
szépen süt a nap, a fák rügyeznek, a szél melegen fúj, az idő kellemes, napozós, meleg és madárcsicsergéssel tarkított.
imádom a tavaszt.
most hagyom, hogy ez egy új kezdet legyen. egy nagyon hosszú időszak vége.

2012. március 16., péntek

zoo

ma voltunk Szilvóval, Muhival, Pistuval és Líviával berényben állatkertben.
én egész nap fényképezőgéppel a kezemben lőttem a képeket, meg sem álltam, nevettem, kisgyereknek éreztem magam, igyekeztem kihozni a napból a legjobbat.
hihetetlen jó idő volt, sütött a nap, kabát nélkül is tökéletesen kellemesen éreztem magam, habár egy kicsit egyedül.
de itt van pár kis memory, a jobbak közül. persze, ezek csak töredékek :)


ők voltak a kedvenceink, a pingvinek. velük tettünk egy kisebb sétát, ott totyogtak mellettünk a ketrecek és kifutók között, hatalmas formák ezek a csöppségek. tipegtek, topogtak, a szárnyaikat szépen eltartva egymástól, mintha egyensúlyoztak volna., ugráltak fel, ha buckát láttak. nekem meg egyből eszembe jutottak a Madagaszkár Pingvinjei, mint nagy comedy centralos. tuti tudnak valamit.
az egyik aztán közel merészkedett hozzám és érdekesnek találta a cipőm és a nadrágom. hát..


a kedvenceim, csipogósak :)



 ő nagyon szeretett minket.
mordult már rátok oroszlán?
na, igen, hát majd beszartunk.





ők az egyik kedvenceim, annnnyira jópofik, ahogy felágaskodnak, megnéznek mindent és puffognak. :)


ő itt épp csimpizik, és rágja a kötelet.
olyan kis puhák lehetnek!


a kedvenc képem az összes közül. 


imádom őket, hihetetlen aranyosak :)



Szilvóca paparazzó fotói közül az egyik kedvencem.



aztán beültünk egy kis pizzázásra, a Victorióba, nevettünk, magyaros, bolognais és kukoricás pizzát ettünk, fényképeket csináltunk.

aztán api felkapott, és kocsikáztunk egyet a városban.

jól éreztem magam, egészen estig.
de ez már egy másik téma.
péntek este egyedül. ez eddig ismeretlen fogalom volt számomra.
holnap tárcsázás mamáéknál, egy kis kikapcsolódás, egy kicsit megérdemlem, hogy jól belakjak.

2012. március 14., szerda

így, két pálinka után, üres gyomorra, valahogy érdekesebben látok pár dolgot. Dzsozef is rávilágított egy-két mondatával néhány szempontra, amit eddig nem nagyon vettem észre. most bátor vagyok, nagyon bátor.
megcsapott a meleg, veszek egy mély levegőt, elmegyek fürdeni, lopom a szomszéd wifijét és alszom egy nagyot. vagy szomorkodom előtte. vagy nem érdekel semmi.
jó lenne érezni is ezt, nem csak állítani. de nem lehet.
néha tényleg azt érzem, hogy annyival könnyebb lenne néha minden, ha... nem.

2012. március 13., kedd


Fuck this shit.

abandoned

everything is a piece of shit.
ennyit lehetne mondani a mostani helyzetemre. 
kicsit egyedül érzem magam. kicsit nem. de van benne valami. 
olyan érzésem van, hogy ki tudnék rohanni ebből a világból, jóóó messzire, ahol nem kéne erőlködnöm, nem vennének semmibe, nem néznének le, nem utálnának, nem csesznék el semmit és nyugodt lennék egy kicsit.
nekem nem hiányzik más, csak a nyugalom. egy kis kedvesség, egy csipet jókedv és szeretet mindenki felől.
de most ez nem megy valahogy. nem mindig van az, amit szeretnénk.
mindig arra szoktam ilyenkor gondolni, hogy ha egy darabig nagyon jó minden, már-már gyanúsan úszunk a boldogságban, akkor fel kell arra készülnünk, hogy HOPP! hirtelen valami behatol a megszokott jó kedélyállapotba, és felrúgja a megszokott rendet. átváltozik ez az egész - rosszba. és fáj.
most is fáj.
már azt sem tudom mondani, hogy megszoktam. nem, nem szoktam meg.
most azt érzem, hogy megőrülök. ez most teljesen más.
úgy érzem magam, mint egy ... fel s alá járkáló oroszlán, a ketrece mentén.

utálom ezt a helyzetet, igen.
h-o-p-e-l-e-s-s.

2012. március 11., vasárnap

kacifántosat álmodtam.


belváros: gyűjtögetés, vagy rendezgetés régi holmik vagy emlékek között. idegen város: maradi gondolatok.
hegy: általában kishitűség, bátortalanság, szorongás. levendula: úgynevezett plátói szerelem, vagy gyengéd ragaszkodás; szép álom. Idegen nyelven beszélni, ha azt a nyelvet ismered: nem akarsz pontos felvilágosítást adni; feleslegesen titkolódzol, nem avatod be a környezeted rájuk is tartozó dolgokba, esetleg munkahelyeden olyan sikerre törsz, amit becsülettel másokkal is meg kellene osztanod; privatizálsz. Telefon, amin nem vagy alig hallod, amit mondanak: nem tudsz egy információ birtokába jutni, amire szükséged lenne. Vihar: érzelmek, amelyektől zavarba jössz. medve: jó cimboraság, kedves cinkosság.  vonat: Elkerülhetetlen dolog, stabil elhatározások. Vonaton utazni: kíváncsiság; vonatot lekésni: elszalasztasz egy esélyt, amely eléd tárult, félsz az ismeretlentől. Utca, ha üres: nyomasztó, félelem.


elég fura.

2012. március 10., szombat

inkább a múlt, mint a Vadnyugat

kicsit furán érzem magam. senki sehol. én fáradtan ülök a félhomályban, nosztalgiázom, de már semmihez sincs kedvem. hiányérzetem van, rossz, hogy nem beszélgetünk, hogy egyedül vagyok.
a szobámba árnymadarakat tettem, szépen felragasztottam őket a falra. nekem tetszenek. mások véleménye meg tudjátok... nem igen érdekel. mellettem egy szép kis virág, becsomagolva, az asztalon kellemes zöld harmóniát hoz az estémbe.
rendbe jöttek a dolgok. mondhatni.
az életem most mozgalmas.
de nincs energiám írni. úgy érzem, valami lehúzta a tartalékaimat, várom az ágyamra, hogy bebújhassak a jó meleg paplanok közé, és aludjak egyet. vágytam volna egy jó filmre, valakivel, akivel jól érzem magam, aki megnyugtat, de mindkét része a dolognak nem sikerült.
szóval most a kedvenc Furcsa Amcsik-sorozatomat nézem, és pont az a rész van, amit már egyszer láttam. nagyon ... elvont. de én az ilyenekben lelem örömöm.

tegnap tettem a városban egy nyugtató sétát. nem volt nálam semmi, csak a pénztárcám és a telefonom, mentem előre a sötétben, hallgattam a magassarkúm koppanásait, ütemesen jártam és kiürítettem a fejem. nem fáztam, jól esett. ez kellett nekem. tartottam valahová, erős voltam és magabiztos.

Keine Antwort, wenn ich frag,
ob das wirklich mit uns viel Sinn macht.
Deine Augen sagen Ja,
trotzdem ist mir unser Weg nicht klar.
Jedes Mal, wenn wir uns sehen,
geht's für mich nur bergauf,
weil wir uns dermaßen gut verstehen.
Besser kanns für mich nicht sein,
ohne dich wär meine Welt sehr klein.
Und ich frag mich, ob ich zu viel probier,
und ich frag mich, ob ich zu viel riskier.
Trotzdem sag ich mir, ich muss es probieren,
trotzdem sag ich mir, ich muss es riskiern.
Warum nicht?
Warum nicht? 

nosztalgia.

2012. március 7., szerda

az ordít a fejemben, hogy Istenem, mekkora hülyeséget csináltam.
mennyire fejbe tudnám lőni magam vagy kitörölni az emlékezeteket.
utálom magam.

2012. március 5., hétfő

ha a szív gondolkodik nem nagyon jut idő másra

alter számokat hallgatok, léleksimogató biztatásként. felgyorsultak az események. csak kapkodom a fejem ide-oda, mosolygok is meg nem is. meglepő dolgok vesznek körül. rájövök olyan dolgokra, amiket eddig fel sem fogtam. valahogy aprólékosabban figyelek meg egy-két jelenséget. máshogy értelmezem.

máshogy viszonyulnak hozzám emberek, határozottan megváltozott egy pár szerzet viselkedése felém. az én elképedésemre. mi van? 
ma is csak nevettem ezen. valahogy kicsit másképp próbálnék szemlélni mindent. hiszen megvilágosodtam egy aprót, hogy fuck, I am alone. 
reggel szomorúan néztem Viki nénire, aki szintén elkeseredve, de együtt érezve mosolygott rám. ahogy ott ültem hátul, próbáltam memorizálni ezt az arcot, és mély levegővétellel néztem az elhaladó tájat, a verőfényes reggeli napsütést. az iskola elkeserítő volt, kicsit egyedül, kicsit arra gondolva, hogy van valaki, aki megmosolyogtat. örömforrás. aztán hazafelé megint a nap kiélvezése, zenehallgatás, csendes megfigyelés. hazaérve pedig Máté és Ádi fogadtak, és kihívtak a régi szép idők emlékére. ott volt Ákos is, aki határozottan ismerős viselkedést nyújt, de ignore. mindenesetre rettenetesen aranyosak voltak, és úgy megnevettettek, hogy a hasam fogtam, hajladoztam, és még a kisujjat is viccesnek találtam. 
figyeltem, míg nyúzták egymást, mosolyogtam rajtuk, fociztak, én is betámadtam egyszer-kétszer.
jó délutánom volt a butákkal. Mátééknál megejtettünk egy kis hülye kisgyerekes játékot, amit még most is szeretek, kötekedést, mert nem akartak hazaengedni, bezárták az ajtót és elvették a telefonom. 
bolondok.
végül, a napom megkoronázása a rózsaszín muffin mintás bögrém volt, teli forró kakaóval, emellett egy jóleső beszélgetés, egy másik jóleső beszélgetéssel, megnyugtatással, kis pityergéssel.


így érzem magam.

2012. március 4., vasárnap

mindenre.

oh, it takes time going slowly

próbálom elterelni a gondolataimat valahogy. mindenféle programot szerveznék magamnak, hogy legyűrjem ezt a konstansan előtörő szenvedést, ezt a gyötrő érzést. még soha nem éreztem magam így. próbálom elrejteni a szomorúságomat hamis mosolyokkal és a barátok támogatásával. jól esik, hogy gondolnak rám.
valahogy úgy érzem magam, mint akinek kettészakadt a szíve és a lelke is. ő nem csak egy szeszélyes, tinédzser kis kapcsolat volt nekem. ő igazán sokat jelentett nekem, ő volt a másik felem, a legjobb barátom és a szerelmem.
tegnap este bementem Grétához. a vonatutat szokás szerint végigrettegtem, az ablakra tapadva figyeltem, hol járunk és féltem, mi lesz. irtózom a vonatoktól, nem tehetek róla. aztán, mikor beértem, fél órát vártam Grétára, míg vissza nem ért az edzésből. a hátam mögött idegesítő tizenkét-tizenhárom éves fiúk az általam legjobban utált számot játszották a telefonjukról, kiabáltak és csodálatosan viselkedtek, megerősítve az amúgy is kellemes hangulatom. bunkó emberek találkozója volt mellettem pár méterre, később egy srác majdnem elütött a kocsijával, miközben én egy helyben álltam (nehogymár én menjek arrébb egy kocsi kedvéért), majd jobban megnéztem a rendszámot, láttam, hogy az egyik ismerősöm az, aki mellesleg baszott köszönni. így tehát felfokozott állapotba kerültem, és mindennek örültem.
grétával csöndesen besétáltunk a városba, kisutcákon, sötétben, mindketten elkeseredetten. vettünk egy kis cheetost, energiaitalt, leültünk a piacon egy padra és relaxáltunk. egy darabig figyeltem a csillagokat, de sehogy sem volt jó. nem találtam a helyem.
találkoztunk őrült jelmezes ismerősökkel, ijesztő emberekkel, féltünk, meméket idéztünk, aztán megérkeztünk a jó meleg házba. nemsokára tettünk egy kis relaxáló sétát Grétával és Márkkal, halálra nevettettek, vicces sztorikat meséltek, ama kedélyjavítás szempontjából. végül hazamásztunk, Gréta meglepett minket egy pasta carbonárával. sikeresen belaktunk, a sötét nappaliban, a kanapén ülve, megasztárnézés közben majszoltunk, aztán vígan family guyt néztünk. én a jó meleg ágyban feküdtem, beszélgettem facebookon, a kis okoskán, betakaróztam, mély levegőket vettem, és fura kedélyállapotba kerültem. nem tudom leírni. így fogalmaznám meg azt a szót, hogy kellemes.
ma pedig eltereltem a gondolataimat egy kis főzéssel, takarítással, ahogy hazaértem. sütött a nap, igazi tavaszi idő volt, zsenge kis széllel. csak a rügyező fák hiányoztak és a meleg fuvallatok. este pedig Mátéékkal voltam, vizipipáztunk, a régi szép idők emlékére és hatalmasat beszélgettünk.

most pedig egy tábla fehér csokival csücsülök itt, szomjazom és alvási kényszert érzek.
nem megy nekem az írás most.

2012. március 1., csütörtök

ilyen szomorú, mint amilyen a mai napon, még soha nem voltam. csak mentem, néztem magam elé, vitt a lábam a szolnoki bevásárlóközpontban. nem tudtam örülni semminek. émelyegtem és rosszul voltam, égett a fejem. úgy éreztem magam, mint aki kettészakadt. a sírás két percenként megjelent, valami kis emlék formájában, amiről ő jutott eszembe. és kerestem ezeket a dolgokat. ösztönösen.
kicsit féltem. a lelkem sikoltozott belül, hogy nem vagyok normális. féltette magát, hogy ilyen állapotba került. nem azért, mert egyedül maradt, hanem azért, mert nélküle. hanem azért, mert szereti, de vannak dolgok, amik ugyanolyanok maradnak, hiába is igyekszünk (vagy nem igyekszünk?) változtatni rajta. és akkor azon gondolkodik az agy, hogy ok-e ez vajon egy szakításra? szenvedésre. fájdalomra, könnyekre, rengeteg elsírt zsepire, elszívott doboz cigire, lehúzott alkoholra, a mosolymentes napokra, a zombiként való bolyongásra?
még semmi nem végleges. valahogy úgy érezzük, egymáshoz tartozunk.
mi tudjuk, mi történik velünk. borzasztó ez nekünk.
de ez az életem egyik legborzalmasabb szakasza. legszívesebben kifutnék a világból, de még ahhoz sincs életkedvem.