2012. április 22., vasárnap

h o p e l e s s

teljesen mindegy már, mikor megyek aludni. megengedhetek magamnak egy kis éjszakázást, már hozzászoktam a leragadó szemekhez. most ezekhez egy kis fájó torok és vegyes érzelmek társulnak. egyszer jók, egyszer kellemetlenek, kifejezetten rosszak. felidéztem pár emléket, amiket már rongyosra lapozgattam a fejemben, emiatt pedig megkoptak. nem emlékszem minden részletükre, de ettől függetlenül szépek, a maguk elvetemült galád, mocskos módján. mert ez csak nekem szép, lehet. ebben a teljes sötétségben élni ilyen szinten, nem hiszem, hogy egészséges. nem is tudom, hogy én meddig fogom bírni, de mivel én is a kevésbé bátor és a becsületét mindennél előbbre tartó ember vagyok, meghátrálok és veszek szépen egy nagy levegőt. elviselek, mondhatni. szeretem, hogy ilyen ez a helyzet, mert talán szépnek nem mondható, de izgalmas és jó. egyben nagyon rossz és kínzó, de mégis túllépek rajta minden egyes alkalommal, mert miért maradnék ott egy helyben, leragadva? egy hét múlva úgyis elmúlik, úgyis vége, aztán ennyi, megy minden tovább. mosolygással és felfrissülten. de tényleg jó. valamiért jó. de hogy miért? mert most már nincs bennem az a gyilkolási vágy, az a világból kifutni-támadó kedv, az a tudat. mert így már kicsit egészségesebb. és mindig tartogat valami egészen meglepőt.
aztán hogy mi sül ki ebből, az kérdéses. 
holnap borzasztó lesz kimászni az ágyból. ma is az volt. vége szakadt egy kellemes álomnak, egy mégis ijesztőnek. de legalább B ma velem volt egy kicsit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése