2012. április 18., szerda

just cause I said it, doesn't mean that I meant it

most valahogy... nem jó semmi sem. egész álló nap szomorkodtam, valami furcsa érzés járt át mindenhol - hogy valami rossz fog történni, valami nagyon nem lesz jó.
durcás vagyok és csak panaszkodni tudnék. néha rám jön az ilyen, persze. egészségtelen rossz hangulat, szomorkodás és nyomott, kedvtelen arc. de nem ragadós. elmegy, talán. talán nem. de túlélem, igyekszem lelkiekben felpumpálni magam, nyugtató terápiát kellene kieszelnem. például csodálatos Adele dalokat hallgatni,  a not-hipster kategóriából, hátradőlni a széken és venni egy mély levegőt. ő furamód számomra a legszebb nő, akit valaha láttam. a példaképem.
reggel a sötétben magától kinyílt a szemem, nyöszörögtem kicsit, és magamra húztam a takarót, alatta a pihe-puha plédemmel. akkor hirtelen rájöttem, mi vár rám a mai napon és elkezdődött minden. felültem, gyanakodva, mennyi lehet az idő, kimásztam az ágyból, elcsodálkoztam, hogy sikerült magamtól felkelnem öt óra ötvennyolckor.
aztán lehangolódtam. összekapartam magam lassan a fürdőszobában. szkeptikusan mentem be a friss hideg víztől felélénkülve, ahol csak az volt a célom, hogy legalább ma szép legyek és üde. szerettem volna, igen, ha mosolygó tekinteteket kapok, sorra és sorra. és mikor már valamennyire csinosnak éreztem magam, cicás szemekkel, blézerrel, nagy sállal, kiléptem a házból és egy pillanatra meg is torpantam. egy jelenség láttára remegni kezdett a lábam, megfeszültem. az fordult meg a fejemben hogy hátat fordítok mindenkinek, bemegyek a házba és ott is leszek a szobámban egész nap. végül is, akkor ez kecsegtetőnek tűnt, és kétszer is meggondoltam, egy ezredmásodperc alatt. aztán nagylevegő, esernyő a fej felett és nyíláramlattal előre! 
a buszon egyedül ültem, a hangulatom a rosszról borzasztóra változott, megsemmisülten dőltem a koszos ablaknak, a büdös, döcögő buszon, és hallgattam egy kis Pingvint, aláfestőként, nameg lelki felkészítőként arra, ami várt rám. irodalom vizsga, ó, piece of cake- lehetne mondani. de hát kissé izgatott lettem, na. aztán megettem egy sós négyest, kis teával és 10 órára kész lettem mindennel. aztán csak bámultam magam elé; néztem a többieket, ahogy szenvednek, összenéztem Grétával, Katával, Szilviával, Flórával, a szokásosokkal. és ők is készen voltak. maradt egy! óránk még, hogy befejezzük, és mi kivittük, letettük az asztalra, a felügyelőtanárhoz, és kiballagtunk az üresen kongó folyosóra. ettünk egy kis csokikát, beszélgettünk emberkékkel aztán megindultunk G kisasszonyhoz, megsétáltattuk az átváltozott Sütit, aki irtó cuki lett. majd hatalmas örömmel visszamentünk hatodik órára, ahol olyan aktivitást mutattam, hogy lecsuklott a fejem és majdnem elbóbiskoltam.
és a nap csúcspontja, a lelkem legalja az a húsz perc, amíg vele voltam. szigorúan néztem rá a kis haja miatt, de azért megfogtam a kezét, hozzádöntöttem a fejem a vállához és szippantottam be az illatát. aztán ahogy ott ültem mellette azon a kis padocskán, és néztem rá, valahogy elszomorodtam. talán mert igazam lesz abban, amit gondolok? hogy megváltoztatom? ki tudja. talán mert nem látom sem ma, sem holnap? pénteken is csak pár rövid órára, szombatról és vasárnapról meg ne is beszéljünk?
na igen.

elrepült az idő.
szagolgatom a kabátom ujját, amit befújtam a puma-parfümével. így legalább velem van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése