2012. július 28., szombat

Buldózer mánia

tegnap B-vel úgy viselkedtünk, mintha megittunk volna ketten egy üveg vodkát. úgy is éreztem magam. ő pedig úgy is nézett ki. a szemei bevéreztek és fura, áldott kifejezés ült az arcán. össze-vissza röhögcséltünk, hülyeségeket beszéltünk, birkóztunk és nevettünk a semmin. aztán megmondtam neki, hogy kurvára szeretem. és hogy ugyanily mértékben jó vele lenni. 
mikor már elillant ez a fajta hangulatunk, a szokásos lehetetlen pózunkban, összegubancolódva elhelyezkedtünk az ágyán, megpihentünk egy hatalmas párnán, félig összenyomva egymást; azon gondolkodtunk, hogy el kéne menni a városba a nemrégiben beígért éjszakai sétánkra. és mi történt? oly mértékben elálmosodtunk, hogy odaragadtunk az ágyhoz.
reggel magától kipattant a szemem az ébresztőóra előtt öt perccel. ő motyogott valamit dörmögő hangon, és három másodpercen belül kinyomta a right on time-ot. én persze ha felkelek, azonnal kikelek az ágyból, szóval próbáltam győzködni, hogy el fog késni a munkából, és hasonló finomságok, míg ő fél órán keresztül újra meg újra kinyomta a szundit, mormogott, és rámparancsolt, hogy pihenjél. végül sikerült felkelnie fél órával későbbi extra alvás után, öröm volt nézni, ahogy feltápászkodik.
minden kis csöpp, apró dolgot imádok benne.
például azt is, hogy csak neki támadhat az a briliáns ötlete, hogy míg én az ágyban fekszem, behozza nekem az egyik kiskutyát a szobába. 

elolvastam az Adrian Mole-t, már megint. imádtam. és üres lett utána az életem. utálok könyveket befejezni.
és hát mi történik, ha nikolett rákeres valamire a neten? üvegcsörömpölés, how i met your mother-módra, és összetörik az illúzió, amit a fejemben alkottam a szereplőkről. bár nyolcvanas évek, mit vártam.

most könyveket keresek. bármilyen jöhet. de tényleg. vevő vagyok mindenre, míg várom B-t. a félnyolcas busszal érkezik. én meg megtámadom.

2012. július 27., péntek

i can feel it

nagyon elégedett vagyok a mai napocskával. ha osztályozni lehetne, szigorúan véve egy ötös alát kapna. (csak azért, mert keveset enyelegtünk B-vel, muhaha, de ez elviselhető.) reggel jó kedvvel ébredtem, nyöszörögtem egyet az ágyikó kellemes melegében és puhaságában, néztem egy kicsit, hogy a sötétítő függönyön keresztül átsüt a... semmi, mivel elborult volt az ég, ami már alapjában véve boldogságot okozott a lelkemnek. imádom a borult időt, és a szürke eget, a fujó szelet, na meg a kellemesen hideg időt. meglátogattam mamámat, csevegtünk egyet, aztán utána alapjában véve boldog voltam és kiegyensúlyozott.
néha napján úgy érzem, hogy minden jó és minden összejött. nem érdekelt, hogy nincs munkám, nem foglalkoztam semmiféle negatívummal. azt kell mondjam, minden évben jól telik el a július huszonhatodikám.
mosogattam, énekeltem, fontos emberekkel beszéltem telefonon, a másik nagymamámék meglátogattak minket, kozák sapkát ettem, kipréseltem néhány fújásnyit a kedvenc parfümömből, amit imádnak a férfiak (köszönöm, drága Szilvia!), buszoztam, lobogott a hajam a szélben, bömböltettem a zenét a fülemben, álmodoztam, kellemes sétát tettem, találkoztam a fél ismeretségi körömmel, kitkatet ettem, makacskodtam, kisbabakutyákat dögönyöztem, boldog voltam, Matykót ölelgettem, pizzák tömkelegét ettük, idétlen horgászfilmet néztünk, borzasztó zenével, Bvel sétáltunk egy nagyot a sötét, esti városban, újgazdagosat játszottunk, aztán megálltunk a jókai utca sarkán, megfogta az állam és úgy megcsókolt, hogy beleremegtem. (azelőtt persze elecseteltem neki néhány problémámat a mostanában tanúsított elkényeztetett viselkedése miatt.) hazafelé a buszon pedig Kiszellel jöttem, halálra nevettem magam rajta, éreztem rajta a pálinka szagát, egy csöppet, hallgattam a non-stop beszédét, és jól éreztem magam.
most pedig bevonultam az öcsém szobájába, és becsuktam az ajtót, mert félek a sötéttől. elintéztem az ebay rendelésem és a kívánságlistám, aztán hétfőn rendelünk!
és elolvastam egy régi beszélgetést. 
hiányzik kicsit az a komoly énem.

2012. július 22., vasárnap

én annyira szeretem Buldózert, hogy az valami hihetetlen.

2012. július 21., szombat

fuck you!
annyi mindenki veheti magára.

2012. július 20., péntek

i can feel the love, can you feel it too?


ez a drágaság járt a fejemben, egy hete csütörtökön, felfokozott állapotban, a lépcsőn ülve.

dzsízösz, undorító, mennyire egyedül vagyok. de tényleg. péntek este, és én itthon sínylődöm, ördögi gondolatokkal tarkított kis agyacskával, hamisan álmodozom (mert azt lehet) és szép hitekbe ringatom magam. csak egy kicsit. mert megérdemlem. mert tényleg egyedül vagyok.
nem is tudom, hogy mikor voltam ennyire elcseszett hangulati állapotban. utálok ilyen messzi lakni is a többiektől. mert akkor csak fognám magam, felkerekednék és elmennék a picsába. annyival egyszerűbb lenne...
aztán addig is kellemes beszélgetést folytatok Muhival, arckönyv-cseten.


tudjátok, milyen odáig lenni valakiért? meglátni őt, elmosolyodni, valami furcsa és egyben izgatott érzéssel feltöltődni? meghallani a hangját, megkapni a pillantását, a mosolyát, látni a reakcióit, beszélni vele, figyelni rá, érezni, hogy ő figyel titeket? mert minden érdekel benne titeket. amikor érzitek a karjait a testetek körül, érzitek az illatát, halljátok a légzését, átölelitek, ő is átölel titeket, boldogok vagytok és megszűnik a világ, nem gondoltok semmire, csak vagytok, te meg ő, bármi is történik? amikor hallgatjátok a suttogását, megkapjátok a bókjait, amikor vele együtt nevettek, eluralkodik rajtatok az önfeledt boldogság? ha egy képről, egy szóról, egy dalról, egy helyről, egy tárgyról, egy illatról ő jut eszetekbe? 


hát ha nem tudjátok. hatalmas érzésről maradtatok le.


tegnap nagy vihar volt. nagyon nagy. amikor kinn voltunk Bvel a csöppségeknél, hatalmas szél kerekedett, levert mindent az asztalról, rángatta a fákat, aztán nekikezdett szakadni. így hát rám nézett, összevont szemöldökkel, hogy bizony nem megyek sehová, hanem ottmaradok vele. 
és jól is tettem, mert meghaltam volna, szerencsésségemhez híven. majdnem betörte a szél a redőnyt, de mi csodásan társasjátékoztunk, ahol majdnem nyertem, majd kellemeset aludtunk, szokás szerint, na meg, mint mindig, azon nevettem, ahogy álmában mindenféle hülyeséget beszél.



mivel a kisbabák nem túlságosan szeretnek fotózkodni (buzgálkodnak, és nem tudnak egy helyben maradni fél másodpercnél tovább), és mivel telefonnal nyomulok, ezért nem tükrözik a képek a cukiságuk valósságát, de majd! legközelebb.
a képeken az látható, ahogy megtámadták a lábamat.

2012. július 18., szerda

most olyan... elvarázsolt hangulat uralkodik rajtam. szép, csendes. hátradőlök az irodaszékben, ami már átvette a testem melegét, keresztbe vetem a lábam és hallgatom, ahogy a gonosz papagáj visong. ezen felül meg kicsit dühös vagyok. ez egyfajta... lázadás, amikor nem az van, amit én akarok. hogy most nélkülöznöm kell, egészen holnapig, aztán megint eltelik egy kis nap, és látom B-t szombaton, egy héten mindössze kétszer. és jövőhéten ugyanez. hogy már tényleg ne érezzek egy kis pleasure-t a nyáron. munka nulla, épphogy lecsúsztam erről is, Ó MICSODA  véletlen. szóval csak sóhajtok egyet.

2012. július 17., kedd

recent photos

ma reggel kilenc felé ébredtem, tizenegyig pedig álmatlanul, fura, szürreális gondolatok között sínylődtem az ágyban, az istenien meleg, masnimintás takaróban. amikor felkeltem, elhatároztam, hogy eseménydúsan és hasznosan töltöm a napocska további részét... és hát nem lett belőle semmi. kiengedtem a papagájt, aki azóta is csöndben kuksol a hátsó bejárat feletti karnison és csinosítgatja magát, ami elég természetellenes ahhoz képest, hogy ő egy gonosz kis köcsög, akinek be nem áll a szája.
a napjaim tulajdonképpen angry birdsözésből állnak, az ágyban fekve, esténként nyakig felhúzott takaróval megspékelve. mert mostanában csodás hideg idő van, a lábam most is olyan hideg, mint a béka (ú, valamelyik nap elfogtam egy szürkés árnyalatú levelibékát. imádom őket, olyan puhák). elborult az ég, de a madarak még így is csicseregnek; B nélküliségben vagyok még csütörtökig, és persze munka semmi, de kitartóan kerestetek másokkal és körbekérdezgetek.
most pedig, mivel már régen mutattam életképeket... következzék egy pár, a nem oly közeli, de nem is távoli időkből!
(nem sorrendben)


az ébredések / imádomimádomimádomimádoom. / B-vel bicikliztünk, horgásztunk egy aprót, miközben csontikat dobáltam a vízbe. / apival szolnokon fogszabályoztunk


B igazán keménynek érzi magát.  / horgászat B-vel, TommyGvel és Bencikével. / Szilvócát látogattam, halálra nevettük magunkat, filmeztünk és arckönyvön írogattunk szép embereknek. 


imádom ezt a játszótéri-hintaalatti-pihepuha homokot. / Vivcivel Ádibüféztünk, rántott kárfiol! / kisbabák csoportképe



mai időkép.


ééééés 'üszi.

2012. július 15., vasárnap

blazírtos hangulat


hallgatom ezt a csodazenét, elragad a hangulata, szeretném ordítani, ha tudnám, hiszen még csak most találtam rá. olyan érzéseket kelt bennem életre, hogy azt szavakkal le sem tudom írni, de közel jár az őszi idillemhez, amikor sálba burkolózva próbálom feldobni az ócska időjárás által befolyásolt mindenkori flegmaságom, és jókedvet okozni magamnak. amúgy meglepetés, de várom azt az időszakot.
ma szépen rendet tettem a könyveim között, elméláztam a jövő év szarságain, kidobtam a felesleges dolgokat és emlékeket idéztem. aztán megérkezett B, egy aprócska időre, teliettük magunkat palacsintával, aprócska dolgokat osztottunk meg egymással az ágyikómon ölelkezve, aztán pápá, búcsúintés. én pedig ettől a hirtelen jött hazameneteltől ott álltam szerencsétlenül a kapuban és néztem, hogy megy el a busz. mert hát most nem egészen az volt, amit én akartam.
de sebaj, megettem egy csokipudingos palacsintát, felemelő muzsikát bömböltettem, és most tetszik a kedélyállapotom.
tervekkel teli kislány vagyok most, és remélem, hogy minden jól alakul.

2012. július 14., szombat

i role everything.

sötét felhők gyülekeznek az égen és fúj a szél. én halkan kuksolok a félhomályban, fájó hassal, álmatagon, ásítozva és várok arra, hogy betöltsön a true bloodocskám, hogy hátradőljek és relaxáljak egy kicsit, ÉS eközben folyamatosan, megállás nélkül egész álló nap az a köcsög Gotye song jár a fejemben.
ma biciklitúráztunk egyet, nagyokat beszélgettünk mamáékkal, akik emlékeket idéztek a múltból, a szomszéd nénivel, barackot és csipszet ettünk, és sikeresen megállapítottam, hogy fáj a lélegzetvétel. csak hogy ne legyen velem elég gond soha.
tegnap csodás kis partit ejtettünk meg, aminek nem sok köze volt a jókedvhez az elején, de a végén elég csodás táncokat lejtettünk, sikoltoztunk, ordítottuk a szöveget egyszerre, és megőrültünk mindannyian. volt ott sírásrívás, kötözködés, nevetések, csoportos ölelések, feszengés egy kissé a Réputól kapott rózsaszín blézeremben, koktélozás, fájdalom és vízhólyag keletkezése a lábamon, majd egy kis ádibüfét is megejtettünk, úgy hajnali három-négy tájában. aztán B-vel szép lassan hazasétáltunk, beestünk a nappaliban megvetett ágyba, és kemény két órát aludtunk a szentemmel.
csütörtökön épphogy eltávoztam az öcsém szobájából, amikor megcsörrent a telefonom, és bátyuskám, Károly hívott, hogy van-e kedvem egy kis laza nyársaláshoz. hát hogyne lett volna! összekapartam magam, egy órát sínylődtem az ágyon fekve, mígnem majdnem feladtam a várakozást, stlílusos hozzájuk passzoló késéssel megjelentek, és elragadtak. aztán csodásat nevettem rajtuk/velük. 

most pedig megkoronázom az estét a sorozatkámmal, így a semmilyen szombat végére.
boldog vagyok.
és elégedett mindennel és mindenkivel.
minden a régi még.

várom angliát
és remélem, most összejönnek a munkák

2012. július 13., péntek

fú, grr, grr
ezek a hirtelen jött ötletek

2012. július 12., csütörtök

hát most tétlen vagyok, na. az átlag fiatal gyermekek korát élem, akik gondtalan ülnek a gép előtt, pizsamában, fél egykor. a háttérben hallgatom a strandfoci meccs ismétlését, amit még apival néztünk, miközben én a kanapén feküdtem, lehetetlen testhelyzetben és kommentáltam a szokásos okos gondolataimmal a meccset, és azon nevettem, hogy a kopasz játékosok fején kis foltokban ott maradt a homok.
utazni van kedvem. bármerre, bármit csinálni. most olyan jó idő van.


ésss... az ezidő alatt eltelt röpke két-három óra óta sem történt semmi érdemleges, csak annyi, hogy ellátogattam Vivienhez és egy aprócskát beszéltünk az élet kisebbfajta dolgairól.
a tegnapi napocska volt a héten a kedvencem, igaz, hogy majdnem meghaltam, de olyan jót nem nevettem már rég, mint azon a napon TommyG-vel, aki szabályszerűen lefárasztott, miközben horgásztunk.
holnap meg megyünk pártizni, és reméljük, jó lesz.

2012. július 10., kedd

maybe I'm a different breed

2012. július 9., hétfő

kinn a nappaliban nincs valami világos. csak a kis éjjeli lámpa világít mellettem, a tévé szól halkan a háttérben, csak hogy ne érezzem magam egyedül annyira.
de aztán rámír a legcukibb és mégis legbunkóbb barátom, és hatalmas cseverészésbe elegyedtünk, mint minden egyes alkalommal. jó vele beszélgetni, mert úgy ért meg, mint senki más, mert máshogy is szemléli a világot. tényleg máshogy. meg hát ismer, mert tele vagyok olyan dolgokkal, amiket csak neki mondok el.
nagyon inspirálódott állapotban vagyok jelen pillanatban.
nemsokára úgy érzem, visszatérek
addig meg vattacukros parfümtől illatozom, álmodozom, merengek, kétségbeesett vagyok anglia miatt, de tervekkel teli.

2012. július 5., csütörtök

úgy szeretem az ilyen förmedvény-senkitsemérdekel-dolgokat.

egy teszt, amit innen szedtem.
csütörtök esti miegymás, dinnye, tejszínes-sonkás-sajtos tészta és rosszullét mellé.
szeretném már visszakapni a régi laptopom, oxánát.
akkor gyakrabban jelentkeznék.
jelenleg munkakeresés van, B-vel töltött mindennapok, kiskutyák dédelgetése és inspirációtól dúskálás, változtatásra hajlandóság.
nyár, néha utállak.

1. Teljes név: Tóth Nikolett - igen csodás lapos, egyszerű tömegnevem van
2. Lakhely: berény város

3. Szingli vagyok? nem. jelenleg egy csodás medve boldogítja a mindennapjaimat.
4. Kivel élek? anyuapuöcsike
5. Szeretnék-e gyereket? talán igen. talán nem. ha egyszer rávetemedem, akkor két fiút szeretnék, legalább 4 év korkülönbséggel.
6. Mi lenne a fiú gyermekem neve? Viktor, Ádám, Balázs, Róbert
7. Mi lenne a lány gyermekem neve? Dalma, Bianka, Lia
8. Kit öleltem meg utoljára? Buldikát.
9. Kinek írtam szívet utoljára? Grépának.
10. Milka vagy Tibi? Milka
11. Csoki vagy Chips? csipsz. egyszerűen imádom. omnomnom, meg is látszik.
12. Túrórudi vagy Muffin?  amióta B-vel vagyok, napi kilencszázezer túrórudit eszem, mindenféle fajtából, hála anyucijának. a muffint meg csak a nagyonnagyonnagyon csokisat szeretem.
13. Tetoválás vagy Piercing? egyértelműen tetkó. alig várom, hogy csináltassak.
14. Pisztácia vagy Kesudió? kesudiót még nem ettem, a pisztáciát meg imádom, csak drága.
15. X-faktor vagy Való világ? Való világ. én azt úgy imádom.
16. Szerelmes vagyok? Igen. nagyon-nagyon.
17. Voltam-e már viszonzatlanul szerelmes? ó, hát igen. van egy plátói szerelmem. de ez semmi komoly. meg persze Brad Pittről ne is beszéljünk.
18. Legjobb barátom/barátnőm: Grépácska és Szilvóca.
19. Akibe szerelmes vagyok: Buldózer
20. Szeretnék-e esküvőt? Fú, nem. nem szeretem a kötöttséget, attól szerintem a falra másznék, ha papírok kötnének valakihez. de ettől ne nézzetek szívtelen szarnak, kérem. köszönöm.
21. Hány gyereket szeretnék? Talán kettőt
22. Hiszek-e a fiú lány barátságban? hogyne hinnék. néha sokkal jobban megértenek, mint a lányok. mindig is voltak fiú barátaim.
23. Mi akarok lenni? gazdag. haha. meg ügyintéző néni. 
24. Hobbim? jaj, ez annyira uncsi kérdés... szeretek írni, olvasni, angry birdsözni, vodkát inni, rajzolni meg kreatívkodni meg satöbbi.
25. Legjobb verseny eredményem, mivel értem el? húha, hát én nem nagyon járok versenyezni. konkrétan nagy ívből leszarom az ilyet. angolversenyeken voltam, meg mini oktv-n. de a legnagyobb eredményem, amit elértem, az az, hogy felvettek a nyolcosztályosba, még pisis koromban, és ott a 90ből kilencedik lettem. ne kérdezzétek, hogy csináltam.
26. Újrakezdeném az életem? rohadtul nem. nem érdekel, hogy elkövettem hibákat, rosszul cselekedtem, meggondolatlanul, hülyeséget csináltam, vagy beégtem, akkor is az én életem és szeretem minden egyes szar dolgommal és mocsokságommal együtt.
27. Gondolkoztam már azon, hogy megölöm magam? az a gyengék dolga.
28. Mikor van a szülinapom? szeptember tizenhét
29. Mikor van a névnapom? szeptember tíz
30. Boldog vagyok? lehetnék boldogabb is.
31. Milyen színű nadrágot viselsz? Fekete
32. Milyen zenét hallgatsz most? a háttérből a tv-t
33. Mit ettél utoljára? fentebb meg van említve a bevezetőben
34. Ha kréta lennél, milyen szín lennél? nem lennék kréta, de türkiz.
35. Milyen az időjárás? nyugodt, kurvakibaszott meleg.
36. Utolsó ember, akivel telefonon beszéltél? Buldi
37. Első dolog, amit megnézel az ellenkező nemű embereken? arc, szem, mosoly, karok, popsi (de nekem oly' mindegy, milyen teste van, hogy az hihetetlen. mondjuk azért ne legyen cérna. viszont a kedvenceim a macik)
38. Kedvenc üdítőd? kokakóla és energiaital.
39. Kedvenc alkoholos italod? VÓDKÁ
40. Tél vagy nyár? hülyének néztek, de tél
41. Kedvenc kaja? Rakott káposzta, anyuci módra. istenem, végtelen mennyiséget tudok belőle megenni.
42. Utolsó film, amit láttál? hét élet
43. Kedvenc napod az évben? karácsony első napja
44. Elmersz valakit hívni randira? attól függ. nem szokásom randizni.

45. Milyen kulcstartód van? eiffel torony.
46. Ölelés vagy csók? egy jó csók sose rossz.
47. Csokoládé vagy vanília? csoki
48. Voltál már szerelmes? (túl?) sokszor
49. Volt már csonttörésed? Nem 
50. Kedvenc szám: jelenleg: chase and status - let you go
51. Kedvenc zenei műfaj: drum and bass, minden mennyiségben. bármilyen szar, elhallgatom, mert d&b.
52. Rossz tulajdonság? hisztis vagyok meg kibaszott flegma, előítéletekkel.
53. Mit változtatnál meg az életedben? fogós kérdés. talán... nem ittam volna olykor-olykor annyit, hogy ne beszéljek hülyeségeket. de amúgy semmit.
54. Kedvenc szín: türkiz
55. Vannak különleges barátaid? Ha úgy nézzük minden barátom különleges
56. Most mire gondolsz? titoooooooooook
57. Csinosnak tartod magad? nagyon néha. de hamar szertefoszlik a kép.
58. Rágod a körmeidet? mostanában keveset, régen viszont állandóan azt csináltam.
59. Akit most nagyon szeretnél látni? a szép kékszeműt
60. Van valami nagy-nagy titkod? Van
61. Van valaki, akit most nagyon utálsz? nem szokásom utálni, nincs rá okom. pusztán ellenszenvet érzek.
62. Most tetszik valaki? ojaj. mindig.
63. Tudsz valakiről, aki beléd van zuhanva? hát, éppenséggel :)
64. Volt olyan, hogy valakit megdobtál valamivel? annyira jó agresszívkodni. 
65. Mi a vezetékneved második betűje? 
66. Mi a keresztneved második betűje? mi ez a két kibaszott logikus és érdektelen kérdés?:P
67. Melyik szó jut róluk eszedbe? jaa, már értem. óóóóóóóóó, és inni.
68. Mi a gépen a háttérképed? a kómában lévő laptopon egy cica egy áfonyástállal.
69. Mi van az egérpadodon? nincsenolyanom.
70. Mi most az MSN-neved? nincsenolyanom.
71. Hány ember online most MSN-en?
72. Hol van a telefonod? a táskámban, valamerre.
73. Kit hívtál utoljára? Buldózert.
74. Mi a jobb kezedhez legközelebb eső piros tárgy? dinnyemaradvány.
75. Ha azt hallod, sárga, mi jut róla eszedbe? "csak azok az emberek hordanak sárgát, akik elégedettek önmagukkal" -mondat, amit mindenkinek elmondok. meg hogy milyen rondák a sárga kocsik.
77. Ha egy híres emberrel találkozhatnál, ki lenne az? ú, hát Brad.
78. Mi volt az utolsó dolog, amit megfogtál? egy kibaszott villa? *most kezdek rájönni, mennyire értelmetlenek ezek a kérdések, de komolyan*
79. Melyik dal megy most a fejedben? i, i, follow, i follow you, deep sea, baby i follow you
80. Milyen színű a tálcád? kék
81. Milyen ablakok vannak nyitva a gépeden? arckönyv, blogger
82. Mi van az ágynemű huzatodon? full fehér az egész, mert nekem úgy tetszik.

2012. július 2., hétfő

semmi említésre méltó. semmi olyan, ami érdemleges lenne.
mi az állás jelen pillanatban?
nyitott ablak és ventilátor
nulla munka, ami azért már tényleg siralmas.
milliónyi (na jó, erős túlzás) seb a lábamon mindenfelé, csak hogy élvezni tudjam a nyarat pucéran nyilvánosan is.
rekkkkenő hőség.
érdekfeszítő ördögűzős film nézése Zolóval és Viviennel.
elgondolkodás pár dolgon
amit el akarok kerülni
vagy nem?
lassú napok, eseménytelenség.
a mai napon további halacskákkal gyarapodott az itthon.
B bébikiskutyái, amik úgy néznek ki, mint az apró vidrák. édesen puhák és csipognak.
B medvetetoválása, ami élőben brutális - igen megnövekedett az ösztrogénszintem mostanában.
felgyülemlett bennem egy aprócska mennyiségű kreativitás, amit ki szeretnék ereszteni.

és a mai nem volt az én napom.
pechek, csodálatosan elmaradt találkák egy délutáni műszak miatt, elromlott laptop.
ezért megajándékozom magam egy kis true blooddal, relaxálok és lesz ami lesz.