2012. október 29., hétfő

shorter

éles a kontraszt a fűzfák alatt

reggel nyolc órakor anya bejött a szobámba, és azzal keltett, hogy nézzek ki az ablakon. esett a hó. október huszonkilencedikén, esett a hó. kinevettem és visszafeküdtem aludni.
az első hó ugyanis mindig este esett az elmúlt négy évben itt. ez pedig hatalmas csalódást okozott nekem, mert szeretem ezt megünnepelni azzal, hogy kimegyek, melegen beöltözve, és végiggázolok a havon. most pedig már el is olvadt, latyakba borítva mindent.
a hajam eltűnt, és emiatt most rettentő mértékben szomorú vagyok. már nem fogják azt mondani, hogy úristen, mekkora már a hajad? hanem egyszerűen csak akkora lett, mint bárki másé. brühühü.
megint sül a kakaóscsiga, megint egyedül vagyok, és remélem, hogy ez este nem így lesz.
addig is olvasok egy kicsit, mert megtehetem. és mert a kedvemet fel kell dobni valahogy.

2012. október 28., vasárnap

nyugis, unalmas, sötét és esős nap volt. az élet megszokott körforgása folyik, a pillanatok pedig lassan telnek.  délelőtt fél tizenegykor keltem egy rémálom után. aztán csak feküdtem az ágyban és néztem magam elé. takarítottam és nem mentem Buldi meccsére, mert szakadt az eső. utálok néha itt lakni, csak mert oly messze van mindentől és mindenkitől. 
a szobámban szép rend uralkodik, de csak a felszínen. kissé rendszereztem pár dolgot, feltúrtam a régi tárolóberendezéseim és sok-sok kincset találtam. sikerült előtúrnom az elveszettnek hitt polipuraság nyakláncot is, és a karkötőt. aztán mindent szépen elrakosgattam és felfrissítettem a fülbevaló-tárolási rendszert. még mindig utálom a vasárnapot, és utálni is fogom míg világ a világ, akkor is, ha nincsen iskola másnap. csak ez vigasztal.
ma egyedül voltam, és végig úgy éreztem, hogy valami nem oké. 
anya ma kakaóscsigát sütött, nekem pedig tökéletesen téli hangulatom volt, főleg, hogy apa mesélte, hogy náluk kint ónagy németországban tizenöt centi hó esett.
holnap pedig megszabadulok tíz centitől a hajamból - előre is, rip.

2012. október 26., péntek


szeretem.

2012. október 24., szerda

no light, no light

mandarinillat van és sötét. didergek, a zoknim piszkos lett, mellettem körömlakklemosó hever, hallom a nappaliból beszűrődő rajzfilm hangjait, érzem a nyitott ablakon keresztül beáramló kicsit füstös levegőt. nyugalmas minden. tegnap takaróba bugyolálva ültem és negyed egyig olvastam, megállás nélkül. a szemeim már nem bírták az iramot, az agyam viszont annál inkább. egyszerűen erőt kellett vennem ahhoz, hogy lekaparjam magam a sorokról.
ennek meg is lett az eredménye. az agyam másodpercenként igényelte az oxigént, a szemeim könnyeztek és aludni akartam állandóan.
a buszon ülve a hat réteg ruha és a vastag, fekete sál alatt is fáztam. nekidöntöttem a fejem az ülésnek, a zene a fülemben harsogott, lehunytam egy kicsit a szemem és arra gondoltam, mennyire jó lenne, ha minden mindig gondmentes és boldog lenne, és az elénk terülő megoldandó feladatokat és problémákat egy hussal elintézhetnénk és nem lenne az útban semmi.
egész nap csak lézengtem, rengeteg mindenkivel beszélgettem, de most nem volt valahogy ez az igaz, németen nem remekeltem, amiért szomorú voltam és a matek szárnyalásomnak is vége szakadt, azt hiszem. csak eltelt ez a nap.
jöhetne már a télapócska.

2012. október 23., kedd

we don't drink enough

tegnap felvettem egy farmeringet, egy dög miniszoknyát, fekete nejlonharisnyával, a magassarkú bakancsommal, bőrdzsekivel, ezüst ékszerekkel. magabiztos voltam és szépnek éreztem magam végre. Buldi kezét fogtam és határozottan lépkedtem vele a buszig. sötét volt, csillagos az ég, belőle áradt a meleg, az orromon pedig végigáramlott a friss levegő. a buszon koromsötét volt, mert a kedvenc sofőrünk, a mackó nem kapcsolta fel a lámpákat. mi leghátulra beültünk, mert menők voltunk és horrorteóriákat, elmebeteg képzelgéseket és mi-lenne-ha-történeteket kreáltunk, az előttünk lévő ülésre dőlve, Buldi karjára. elvetemült módon szeretem őt.

most pedig hatalmas, orbitális, leküzdhetetlen fáradtság uralkodik rajtam, egyszóval jellemezve: aú.
tegnap egy nagyobbfajta születésnapi zsúrocskán voltunk. nagyobbfajta embertömeggel, jöttmentekkel, barátságos idegenekkel, ismerősökkel, jobban megismert emberekkel, osztálytársakkal. a hangulat felfokozott volt, az italmennyiség korlátozott, az emberek tündérek, mindenki szeretett mindenkit. robbanás volt, az biztos.
haza Bhez Grépa meg Sipó kísértek, közben a drága férfiegyed hatalmas kiselőadást tartott nekünk, arról, hogy a nők mindig csak másokhoz akarnak alkalmazkodni és túl sokat foglalkoztat minket mások véleménye. olyan ésszerű és férfias érveket hozott fel, hogy egyet kellett vele értenem. próbálom megfogadni a tanácsait.
egész délután zabáltam és pizsamában ültem, és most az este tökéletlen megkoronázásaként eszek valamit (a változatosság kedvéért) és olvasom a catching fire-t.

egy kis cukiság a tegnapról a kedvenc puncimmal:

2012. október 20., szombat

back for you


tegnap, ahogy hazafelé tartottam a buszon, megkönnyebbültem. nekidöntöttem a fejem az ablaknak és az élet nagy dolgairól gondolkodtam. meg arról, hogy mennyire jó túlesni a töridolgozaton, hogy megszabadultam minden gondtól és bajtól egy időre, hogy péntek volt, hogy már nem volt miért aggódnom, hogy ha hazaérek, levehetem a tizenöt centis magassarkút, betömhetek egy nagy tál kaját és fellélegezve hátradőlhetek. mert ugye akkor világszabadság volt. nyugalom és béke. figyeltem az előttem elhaladó rikító sárga levelű őszi fákat, a vele éles kontrasztban álló világoskék eget és hallgattam a fülemben dübörgő zenét. minden olyan jó volt akkor. az inspiráció csak úgy lengett engem körbe és körbe, minden gondtól mentes voltam és boldog. mert nem minden nap van az embernek egy rohanástól mentes délutánja, amikor semmivel sem kell foglalkoznia, csak hátradőlnie a székében és lenni. felfoghatatlan érzés volt, ahogy a jövőm tervezgettem mellette. nincs teljes homály, de azért mégis. kicsit elveszett vagyok ilyen téren. de talán egyszer megtérek.
az október huszonharmadikai ünnepség megindító volt csodás alakításokkal, de nem idézte fel a kellő emlékeket, amiket ez az ünnep generál. elgondolkodtatott azon, hogy valaha színész szerettem volna lenni és ezért mindenre hajlandó lettem volna. most pedig céltalanul bolyongok és tanulok, amit én sem értek.
este is buszoztam. hosszas ebaynézés és őrlődés után felkaptam a legmelegebb pulcsimat, rá a katonai dzsekimet, és elindultam. magabiztosan. szeretek a kivilágított városban sétálni. az agyam ilyenkor megindul, teóriákat és történeteket gyárt, átkreál régi gondolatokat és szárnyal. mindenkiben minden meglátok, és bölcs vagyok, kattantan. néha világmegváltóva szeretnék változni és gondolatban mindenki felé tornyosulok, és mindent megszemlélek és észreveszek.
pedig csak egy kis csepp vagyok a tengerben.
a parkban sétálva felkapott a mackó a hiperjárgánnyal (lila biciklijével) és megindultunk haza, a szokásos gyors tempóval. kenyérlángost sütött, a nadrágja kézlenyomatokban lisztes volt. elkényeztet engem a szakácstehetségével (is.) 

2012. október 18., csütörtök

lucid

elszántan ültem le ide, délután négykor, teli elhatározásokkal, hogy na majd most én tanulni fogok. aztán ebayeztem. aztán facebookoztam. aztán pénzt számoltam. aztán rendet raktam. és, elérkezett a hat óra, amikor rájöttem, hogy semmit nem fogok elérni azzal, ha nem adok bele egy kis energiát a történelembe, amitől már hétfő óta rettegek. erőt vettem magamon, előkapartam a füzetem és a temérdek lapot, amit kaptunk, és elkezdtem (hosszas háborgások után, persze, hogy ez nem nekem való, én ezt nem tudom megcsinálni) kijegyzetelni a zsidóság történetét, kialakulásától kezdve egészen az xyz uralmakig. hű, ennél aztán csodálatosabb programot egy csütörtök estére elképzelni sem tudok. siratom a hasznos tevékenységektől elesett órákat, és már fáj a fejem a sok információ áradásától. 
meleg van idebenn, én kihúztam magam, a kellemes újságírói hatás kedvéért, szemezek egy üres kakaósbögrével, az arcom pedig elegánsan, alig észrevehetően felpuffadt, a sebektől, amik az előkelő számban keletkeztek a fogszabályzótól. a boldogság a tetőfokára hág, még akkor is, ha belegondolok, hogy mennyi információ vár még arra, hogy a magamévá tegyem és elsajátítsam. van egy juharszirup ízű krémem, nyami, ami majd biztosan feldobja ezt a megfáradt estét. az emberek viselkedése is megkavarodott körülöttem, viszont, kijelenthetem, hogy megtáltosodtam és már nem vagyok olyan nagyon flegma, mint amilyen voltam, hozzátéve azt, hogy az agyam kihasználtsága is egyre és egyre nőtt. amióta a drága laptopom visszatért a hosszas, nyolc hónapon át tartó sarokban sínylődő kómából, rajtam van az alkotói áradat, és a szavak csak jönnek és jönnek.
de még mindig csak arra vágyok, hogy aludjak egyet, legalább két napig megszakítás nélkül, és hadd álmodjak arról, amiről csak akarok.

2012. október 17., szerda

it is a secure place

nyugalom van. pedig nem kéne annak lennie, főleg nem abból az okból kifolyólag, hogy a pénteki nap szörnyű követelményei egyre és egyre közelegnek. meg mert tegnap felrakták az alsó fogszabályzómat. ami nem egy kellemes érzés, hogy szolidan fogalmazzak. a szám már sikoltozik ettől a sok gyalázattól és megpróbáltatástól, de a szépségért meg kell szenvedni.
Lana Del Rey van jelen a kis szobában, a szám sajog, és tanulnom kellene. kellene. de nincs kedvem. egy ilyen napot elrontani felesleges aggódással? nem, minek? igaz, hogy a délelőtt nagy részét azzal töltöttem, hogy az arcomra szorítottam a kezem és próbáltam legyűrni azt a fura, égető fájdalmat, de jó nap volt. akkor is, amikor a sálamba burkolózva, a katonai blézerem átfogva sétáltam a buszhoz, és már nem éreztem semmit. csak sütött a nap, kellemesen átmelegedtem a pulcsim alatt, a mackóm kezét fogtam, és hümmögésekkel kommunikáltam. rengeteg emberrel beszélgettem ma, remekeltem az iskolában és elfáradtam. legszívesebben kizárnék minden esetleges zavaró tényezőt és emberkét az életből, és egy temérdek túrórudival megpakolva bevonulnék az ágyamba. aztán aludnék. egy hatalmasat, hogy egy hétre kipihenhessem magam és újult erővel iramodhassak a világ felé. szerencsére az megy, hogy kilökjek olyasmiket, amiken nem kéne felidegesítenem magam. hamis indokokat és hamis vádakat, amiket kaptam egy személytől, akinek azt hittem, hogy fontos vagyok.
de hát, minden megy tovább. mit idegeskedjen az ember feleslegesen?

2012. október 11., csütörtök

i would never be the same

csodálatos illatfelhő vesz körül, az orrom még mindig képtelen megszokni ezt a varázsos, édes áradatot., ami soha nem lesz az enyém csillagászati ára miatt. emellé apró csokikát eszem, már lassan el is fogyott a tábla. kicsit didergek, de megszoktam, visszatérve a nagy Albionból. a délután kellemes komfortját pedig megkoronázom a drága történelembe-belevetemedéssel.
a napom a nem akarom-mondattal jellemezhető, ugyanúgy, akár a holnapi is. de beletörődtem, hogy az emelt történelem nem kis dió, viszont a kitartásom sem egy hatalmas tenger, már egy icipici tóvá apadt, és fogalmam sincs, meddig tart még.
a boldogságom most akkor is rettenthetetlen a csodásan meglepő délután miatt, emellett a turik királynőjévé koronáztattam magam, és szerelmes vagyok, nagyon-nagyon.
szeretném visszakapni a saját kis privát szférám, a saját kis kreativitásom, azt a csöppnyit is kihasználni, ami maradt még. ha maradt. írni akarok, pötyögni szorgalmasan és eltűnni a képzelet világában. de hát erre idő egyáltalán nincsen.
a holnapot kell csak túlélni, aztán B karjai közé omolok, és szeretem.
a következő kérdés pedig - lesz nekem angol felsőfokúm júniusban? nagyvalószínűséggel nem.




soha nem fog elmúlni.

2012. október 6., szombat

i don't drink enough

fáradtság, bizsergő lábfej és rossz gyomor.
tegnap nem volt kedvem semmihez. vagyis volt, alapjában véve, csak közben nem is. mehettem volna több helyre is, elindultam, elkészültem, kivasaltam a hajam, befújtam magam a már lassan elfogyó rózsaszín parfümömmel és elsiettem a buszig. (közben rájöttem, hogy parfümök iránti konstans mániában szenvedek. ez már tuti. mindig megfognak újabb és újabb illatok, amiket be kell szereznem, képes vagyok egy illat iránt epekedni hetekig, majd amikor megveszem, annyit fújok belőlük magamra, ameddig menet közben illatfelhőt nem eregetek magam után.) odakint kellemes idő volt, nem is fáztam és nem is volt melegem, tökéletes volt minden, ahogy hangtalanul lépkedtem a sötétben. 
mire eldöntöttük, hogy mit is csináljunk este, egy órába telt, de Istennek hála, nem kaptam idegrohamot, még akkor sem, mikor megérkeztünk Buldiék háza elé, és ő az arcom fogva magyarázta nekem, hogy ő tudja jobban, mit is akarok én. a komoly nehézségek leküzdése és röhögés után Timivel és Gergővel kocsikáztunk, körözgettünk a városban, Buldi pedig az ablakból kifelé lógva szép szavakkal illette az embereket. miután a teszkóban beszereztük a kellő alapanyagokat, leültünk a Zagyvapartra és elfogyasztottuk őket, nagy beszélgetések közepette. most már komolyan tisztában vagyok azzal, hogy a mackó, akivel együtt töltöm az életem nyolcvan százalékát, kattant. (mellékesen megjegyezném, ki illene hozzám jobban, ha nem ő?) 
az este még több helyen jártunk, nem találkoztunk kellemetlen ismerősökkel, rengeteg embert öleltem meg, megismertem egy-két bolond srácot, és tudatosult bennem, hogy ezer éve nem voltam partizni.
a másnap délelőttöt egész nap Buldi pihe-puha ágyában töltöttem, és, felkészülni és megkapaszkodni - kaptam tőle ágyba-reggelit, forró teácskával! oly meghatott voltam, hogy az elképzelhetetlen, annak ellenére, hogy tettem pár aprócska célzást a dolog kivitelezésére, azelőtt. többször is elgondolkodtam már azon, hogy egy főnyereményt birtokolhatok a személyében, és mostanában ez az érzés egyre és egyre jobban kiélesedik bennem.
most pedig befészkelődök a szobámba, csinálok magamnak egy angol teát, és xfaktort nézek, német szavacskák tanulásával megspékelve.

és végre már meg kell vennem azt a régóta átított, ultramagas telitalpú cipellőt.
nem is beszélve egy fodrászról, ha már ezer meg egy ember zaklat.
meg az új ebay-rendelésemről
ezen felül egy csipkés pulcsi és pár szegecs beszerzéséről.

2012. október 4., csütörtök

hihetetlen elmaradások vesznek körbe és körbe. elcsodálkozom néha azon, mennyit változtam az elmúlt időkben. de mindig változok. apró kis dolgok vesznek rá arra, hogy megváltozzon bennem valami - a körülöttem lévő emberek, a befolyásoló tényezők, mint például a tárgyak pörgése, a tanulásra való kényszerültség, a mindennapos elektronika hiánya, a Buldózernél töltött délutánok sora, az időhiány, az ízlésem és az elhatározásaim változása.
kijelenthető, hogy még mindig szétszórt, szeleburdi kislány vagyok. és az is maradok. ezen nem vagyok hajlandó változtatni.
az élet csak pörög és pörög. gondolkodni sem volt időm, és máris október lett. lassan egy éve boldogulok a fogszabályzócskámmal, és ennek az alkalomnak a megkoronázása érdekében lecserélem a mindig kék gumicskákat róla és babarózsaszíneket tetetek a helyükre.
végül is, csak öt töri esszét kell holnapra megírnom, de aztán igyekszem itt is foglalkozni a dolgocskákkal.