2013. április 30., kedd

where did you go?

nagy nyújtózás, ágyban fekvés, szétgyűrt, leopárdmintás pihepuha pléd, laptop az ölben. alatta halkan szóló zene. unatkozás és fáradtság. konstans kimerültség és gyengeség uralkodik. valami meglepőnek kellene történnie, valami olyasminek, ami feldobja a beteg, elhasznált napomat és helyre teszi az elkószált egészségemet.
persze, valami fejlődött. tegnap sírva fakadtam a szélsőségekben, ahogy jöttem ki az iskolából. egy - megérkezett a két hete várt mikulás bácsi, ami határtalan boldogságot okozott. kettő - drága Pálomat, a plüss medvémet anya hat év fáradalmas mindennapjai után kimosta, ami azt jelentette, hogy teljesen átváltozott egy másik személyiségé. 
a doktorbácsi ma megállapította, hogy a betegségem pszichés eredetű. ó, micsoda iróniát éreztem akkor. a vérvétel pedig nemsokára vár rám. rettegek tőle.
de legalább a lelkecskémben próbálom összerakni a kirakós szétesett darabjait, és felépítek mindent újra.

2013. április 28., vasárnap

is anybody out there?


take all those wrongs and make them right

sírok, eszeveszettül sírok, a könnyeim elhomályosítják a szemeimet, a hüppögések pedig szakadozva törnek fel. minden tönkrement az utóbbi időben, itt bent. most pedig minden előtört: megtalálta a kis lyukat a szépen összefoltozott, összetákolt lelkecskémen, és megint szétszaggatta. vérzik minden, összetört.
a sok rossz akkor kezdődött, amikor ő elment, itt hagyott. azóta a rossz dolgok lavinaként érnek. először az átsírt nappalok. aztán a nyakamba szakadt a sok megfelelni akarás, a félelem, a stessz, az ébren töltött éjszakák, a tanulási rohamok, a temérdek elvárás.
most remegnek a kezeim és szakadozva veszem a levegőt. hiába, de összejött minden. a sok kicsi csepp megtöltötte a poharat, ami most kicsordult.
a dolgok állása szerint vérszegény vagyok. konstans szédülések gyötörnek, a vérnyomásom pedig túl alacsony.
az érzelmi életem a romokból lassan felépült, de most megint széthullani látszik.
az egészségem romokban, az érzelmi életem roskadozik.

2013. április 23., kedd

kezd betelni a pohár, kezdek összeomlani, mert valami nagyon nem jó így.
túl nagy a terhelés, túl nagy az elvárás.

2013. április 17., szerda

Nikolett teljes kiakadás

2013. április 16., kedd

and I'm fallen through the air. I used to live out on the moon, but now I am back here down on earth

fordulóponthoz érkeztem. nem vagyok már lelkileg üres, és nem is dúskálok az érzelmek tengerében. a magam urává váltam, én vagyok a királynő. én döntök, én irányítok, az van, amit én mondok, amit én akarok és én teszek. nyugalom uralkodik, és attól függetlenül, hogy a tanulnivaló a nyakamba szakadt, megtaláltam a felfelé vezető utat és nem fulladtam meg benne.
ma megváltozott a hozzáállásom. sok tekintetben. cselekedetekben, érzelmekben, más csókokban, más ölelésben, más pillantással. szeretem a kék szemeit és az izmos lábait, a szemöldökét, a puha ajkait és azt a sok szőrt az arcán. a hatalmas szívéről nem is beszélve. még mindig nem érzem azt, hogy a rózsaszín köd utolért volna, de elmondtam neki. ő pedig mosolygott. 
tudattam vele az aggályaimat, a félelmeimet, ő pedig megértette. csodálatos volt, ahogy megnyugvásra leltem a tekintetében, amiben már láttam ezt az utolérést. őt már utolérte. én pedig a szokásos vívódásomban vagyok, küzdök ellene, nem akarom, hogy elnyeljen, nem akarom, hogy eltűnjön a tisztánlátás. 
de tőle nem kell félni. 
megőrjít. 

2013. április 15., hétfő

a hetek véget nem érő szenvedések, konstans tanulással, nyakba szakadó elvárásokkal, amiket én egyre jobban elvetek és nem hódolok be az akaratnak. roskadozok, úgy érzem, ez már az egészségemre is kihat. meg akarok állni egy kicsit, venni egy nagy levegőt és pihenni. elvonulni. valóra váltani a fejemben szereplő álmokat, az elképzeléseket, és szárnyalni akarok.
de legalább boldog vagyok ezek mellett. enélkül kínszenvedés lenne. árad felém a szeretet, süt a napocska, és rendeződik minden a helyére.

2013. április 8., hétfő

valami ma megváltozott.
igencsak jó irányba.

2013. április 7., vasárnap

vége a napnak. nyugalom van és béke. annyi emlékkel megfűszerezve, amennyivel csak lehet. minden olyan... kellemes. úgy érzem magam, mintha átmásztam volna egy másik szférába. a hétvégén mindössze huszonegy órát fektettem a tanulásba, a többi alvással telt. micsoda borzalom! ezért az elkövetkező hét ennek teljes ellentéte lesz. kiszabadulok a nikolett-féle kalitkából.

múlt, jelen

2013. április 6., szombat

slowly



nyugodt este, Chopinnal fűszerezve, hajlott háttal, zsibbadó kézzel, lábbal, szárnyaló gondolatokkal, túláradó történelemmel. a világ teljesen kizárt, minden annyira csendes és nyugodt. hátra kellene dőlnöm, behunynom egy kicsit a szemem és pihenni. 
ha nem tekintek az elém táruló szóbeli történelemvizsgára, akkor a pillanatnyi szituáció egészen elragadó. táncolni van kedvem, nagy, habos babos ruhában, forogni, pörögni, átadni magam a halk zenének. 
a tegnapi nap tökéletes ellentéte.
akkor majdnem elragadott a nyomorúságos rózsaszín köd. én majdnem odaadtam magam az elalélásnak, de a gondolataim megtréfáltak. oldalra néztem, láttam a profilját, és elfogott a kegyetlen rémület. mert őt láttam benne, amit nem kellett volna. nagyon nem. őt ki kell zárni a tudatból, rácsukni a rideg acélajtót, elfordítani benne a kulcsot, háromszor, négyszer, ötször, és kinyitni egy másik kaput, ami előttem van, ott van a kulcs a kezemben, de nem passzol az ajtóba. mit kellene csinálni? keresni egy másik módot, ahogyan bejuthatok. valami kitérőt, ami megfelel nekem. amitől nem érzem úgy, hogy beletuszkolom az oda nem illő kulcsot, ami azt a hatalmas helyet nem tölti ki, űrt hagy maga után. nem szabad kétségbeesetten összeomolnom, amikor annyira közel vagyok, hogy belátok a kulcslyukon, látom, mi vár, és érzem, hogy a része akarok lenni. benn akarok lenni ott. de nem találom a befelé vezető utat. a lábam nem akar mozdulni, hátrapillantok arra az ajtóra, ami a hátam mögött magasodik, egészen elnyel engem, érzem. és résnyire nyitva van. a kulcs illik a képbe, de az ajtó nem nyílik többé. ott kell hagyni. a másikhoz kell menni. mert nincs több hely. elfogy a levegő.
nagy lélegzet.
fáradtság uralkodik rajtam. egy nyugodt helyet akarok. ahol minden gondtalan, nincs aggódás, nincs megfelelési kényszer.
annak örülök, hogy helyreállt az önbizalmam. végre megint olyan egészséges, mint régen. 
szeretek elveszni a kék szemeiben.

2013. április 5., péntek

majd egyszer

"Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked."

2013. április 1., hétfő

jelentem, húsvét alkalmából túl vagyok négy vödör vízen, újdonsült férfiúm barátai által!

and the snakes start to sing

boldognak kéne lennem, tökéletesen boldognak, hogy itt van ő. már az enyém. már nem olyan könnyű elszakítani őt tőlem. érzem, hogy egyre jobban hozzámnől. itt van, lélekben mindig itt van. ha nincs, hiányzik. gyakrabban, mint az egészséges lenne. félek a közelgő rózsaszín homálytól. attól, hogy ez magába szippant, és hagyja, hogy levegőért kapkodjak, ellenkezzek ellene, aztán elernyedt testtel átadjam magam a tökéletes fulladásnak. játszok vele, de csak finoman. még én irányítok, és ez jó. de úgy tűnik, szereti, hogy én vagyok a vezető, a kalauz. 
félek tőle. még mindig félek tőle. pedig olyan tökéletes vele az állapot. az a gondtalan, titkos állapot, amikor senki nem tud rólunk, és közben mégis mindenki. büszkének kéne rá lennem. olyan, mint én. elragadtat magával. kiismert. tud rólam mindent. megért engem. tisztel és szeret. ezek mellett különlegesnek tart és törődik velem.
kérhetnék én ennél többet?
akkor miért küzdök a mágikus rózsaszín köd ellen? miért akarom megtartani ezt a határmenti állapotot? miért nem adom át magam neki?
ezekre a kérdésekre mikor kapok választ?