2013. május 28., kedd

az egész csak kitartás kérdése - és nekem meghozta a gyümölcsét.
boldogság újratöltve!

2013. május 21., kedd

lavina (avagy burkolt megfogalmazású szerelemvesztés)

itt vagyok, egyedül, magamba roskadva, és csak gondolkodok, hogy miért baszik ki velem mindig az élet. miért kell tőlem mindig elvennie azokat, akiket szeretek. miért van, hogy kapok egy csöppnyi boldogságot, aztán az mint a felhő, elillan.
csak nézek, nem érzek, mert már a mai fájdalomadag tompult. de tudom, hogy itt van bent, és fájni is fog. még fog. sokáig. lassan és égetően.
amikor már éreztem, hogy a boldogságom elérte a megfelelő státuszt, és magasan szárnyaltam a felhők felett, úgy éreztem, hogy minden jó, a csendbe hatolt egy robbanás. fények, lüktető dobhártya, félelem. aztán eltűnt a füst. körülöttem minden romokban. mindent szétzúzódott egy pillanat alatt.
kiáltok, és várom, hogy valaki meghallja.
ott van ő, a romok legmélyén.
oda tudok menni hozzá és meg tudom fogni a kezét. de ő nem engedi. nem akarja, hogy kihúzzam, inkább ott marad bent és fél, és szomorú, és retteg. betemették.
kétségbe esek, hogy hogyan menthetném meg. körbe-körbe rohanok és megoldást akarok keresni. győzködöm, hogy minden jó lesz. hogy én kihúzom. bennem megnyugvást lelhet. én segítek, én elfogadom, én mellette állok, támogatom, vért izzadok, nem érdekel, mibe kerül, nem érdekel semmi, csak maradjon, csak hadd mentsem meg, hadd vigyázzak rá. itt van a szívemben, mindenével együtt. nem érdekel semmi, csak ő. fogja fel.
itt van mindenem, vigye el, én vigyázok.
vigyáznék.

most sírok, keservesen törnek fel a könnyek, és nem akarnak elfogyni. néha rámtör egy érzés, hogy nincs minden veszve, és sok, apró, de annál erősebb erőbefektetéssel rendbe tehetek mindent. aztán kételkedek, mert tudom, hogy nem hagyja. meg akarom menteni - őt és magamat is. nem akarok szomorú lenni. nem akarok magányt, sírást, fájdalmat a mellkasomban, remegő végtagokat, ajkakat, félelmet, egyedüllétet.
őt akarom.
úgy, ahogy van.

valaki mentsen meg
valaki segítsen.
kérem.
Vége
egy kis szelet mámoros boldogságnak.

üdvözöllek újra szomorúság.

2013. május 15., szerda

Leave the past


Micsoda meglepetés ért. Szavakkal furcsa leírni.
Talán három nappal ezelőtt gondolkodtam el azon, hogy mi van akkor, ha ő is ugyanígy érez, mint én. Hogy gyászolja a múltat. 
És ami a szomorú, hogy a mai napon erre kellett ráébrednem, hogy ez nagy valószínűséggel így is van.
Micsoda dolog ez, amikor már én kiöltem magamból a nagy uralkodót, a medvét, és megszabadultam a felé kötő szerelemtől. Nikolett nem mindenható.
Nem akarom őt elveszíteni, amikor már szerelmes lettem belé. Kapaszkodnék belé két kézzel, hogy magamnál tartsam. Mert szeretem őt - mindent szeretek benne. És már a magaménak akarom tudni.

2013. május 9., csütörtök

tű vagyok a kazalban



úristen, mi történik? sikoltozással és kapálózással kísért, apró ütésekkel tarkított mozdulatsort kellene leadnom ez ellen az érzés ellen, ami lassan törekszik fel a lelkemben. megrémiszt a tudat, hogy már egészen jelen van és uralkodik a mindennapokban.
de azt hiszem, hogy szerelmes lettem.
jaj, már megint. 
megélni nehezebb, mint beszélni róla, elfogynak a  kedves szavak, ha itt az óra. (nincs mosoly, csak harag,) egy hosszúra nyúló múló pillanat, ami a fejben bennragad.
nem szeretem most ezt az érzést. tiltakozok ellene hevesen.
és lehet, hogy jól is teszem.

amúgy semmi sincs rendben. 

2013. május 8., szerda

kezdek nagyon változni. ó, de annyira. elvakít, magába bolondít, akarata ellenére. nem lehet elmondani, hogy mennyire szeretnivaló. ott van benne az a plusz, és hív engem, én pedig nem tudok mit tenni - mert egyszerűen beszippant.
talán nem kéne ellenkeznem. 
de úgy néz ki, hogy a karmám kezd erősen helyreállni. legalább is, igyekszik.

2013. május 7., kedd

légszomj


sok ez.
félelem.
zavartság.
önmagam keresése.
nem találom a helyem.
rettentően hiányzik ő. a boldogtalanság forrása, egy olyan patak, ami már félig kiszáradt, de nem akar kiapadni. legszívesebben csak sikítanék és kiölném magamból. felgyújtanám. és örömmel nézném, ahogyan elég minden apró érzelem részlete. 
eközben ott van az én szívem csücske. az ártatlan, a csupaszív, a különleges, imádnivaló, a mackó, aki két (egy) kézzel fog engem, tart, és vigyáz rám, ápolgat, megfoltozza a bensőm. és szeretem. oda akarok neki adni mindent, elmondani neki, hogy tessék, ez itt mind az övé, a lelke sértetlen marad, majd én vigyázok rá. tessék, ez itt minden, amit adni tudok, vegye el.
és mégis - nem adom magam teljesen. még mindig vannak titkok, elítélt gondolatok, vágyak és borzalmak, amiknek ott kell maradniuk bennem érintetlenül.
mi ez?

a kezem zsibbad, és rettentő hideg. a másik tüzes. 
azt hiszem, nem lesz a kedvencem a vérvétel

2013. május 1., szerda


Daniel :)