2013. június 20., csütörtök

azt hiszem, teljes személyiségcserére lenne szükségem. 

2013. június 18., kedd

Dancicával Szombathelyen lustulunk, megfőlünk az ötödik emeleten, szenvedősre vettük a figurát. eszünk, iszunk, mulatozunk, és arra készülünk, hogy elnézzünk a strandra és valahogy enyhítsük a meleg hullámait.
öröm nézni, ahogy elnyúlik a kanapén a milliónyi párna közt és szuszog. én belesüppedtem az isteni babzsákfotelbe, az ölemben a felforrósodott laptop, a tévében a gyanú árnyékában egy olyan része, amit még nem láttunk. a fantaszelet elfogyott, én gyönyörködöm a házban, és jelen pillanatban az élet apró kis egyszerűségével, de minden rendben van. 

2013. június 14., péntek

show me how to fight for now


(beleszerettem ebbe a dalba)


megint bekattant valami. érdekes és elgondolkodtató. egy kép, egy szó, egy illat, egy érzés.
aztán az ember csak gondolkodik és gondolkodik szüntelen.
de persze mindez tökéletesen felesleges. a szavak rendszeresen elfogynak, felnézek, körbekémlelek és várok valamire, ami megoldja a problémáimat.
csak annyi a kérdés, hogy ezek miért jönnek újra és újra elő, aztán tűnnek el (nyomtalanul) addig, amíg valamely gonosz módon újra elő nem bukkanhatnak?

2013. június 11., kedd

can't hold me

kind of interested in writing in english, also in losing my mind.

I am targeted by a sudden happiness and it makes me feel like something good will happen in a short time. like some little piece of suprise. 
I can feel the approaching summer - the warmth, the unique smell of nights with cricket songs, the dew on grass, and the forthcoming independence.
all this will be crowned with the magic of next week, where all my struggles will be driven away (at least for a  short time) and we will be intoxicated with joy.
can't wait to lose ourselves.

2013. június 6., csütörtök


csak annyira vagyok álmos, mint ők.
(valami hihetetlen vonzalmam van a kiscicák iránt)

2013. június 5., szerda

quicksand


ahhoz képest, hogy vele minden rendbe jött, megtalálta a helyes utat, a történések továbbra is gubancosak és korántsem alakulnak úgy, ahogy azt én eltervezem. legtöbbször csak ülök, csendesen, megfigyelek és rágódom magamban. nem tudom, hogy mikor lettem ennyire stresszes és megfelelési-kényszertől nagyban függő, de azt akarom, hogy véget érjen. megszűnjön.
sok dolog van bennem, amit egyszerűen meg kellene fognom és kiölnöm magamból. olyanok, amiket nem tudok elviselni, de gyökeret vertek bennem és nem olyan könnyű megszabadulni tőlük. sokszor érzem úgy, hogy valami megfojt, hogy nem hagyja, hogy kiteljesedjek.
nem marad más nekem, csak a jövőben való bizakodás, az, hogy elképzelem, hogy új és tiszta lappal, alakítható személyiséggel és új emberekkel majd minden más lesz.
mert megbizonyosodtam abban, hogy itt bármit is teszek, az nem elég vagy nem jó, az esetek nagy százalékában félreértik. vágyok arra, hogy ne kelljen mások véleményétől tartanom, könnyű legyek és megmutathassam másoknak azt a személyiségemet, ami nem fél, nem szorong, hanem állandóan nevet, felszabadult és boldog.
nem pedig az egyedüllét veszi körül.
ez volt a mai mélypont.
aztán megmentett a délután, a medve mosolygó karjai között, az örök vicceivel, az öregbácsis röhögésével, amikor már nem tudunk mit tenni, csak ordítva nevetünk, a hasunkat fogva. 
szerelmes vagyok belé.
és itt a következő akadály.
miért nem fejezhetem ki úgy, ahogy akarom?
szeretnék egy nagy fésűvel végigmenni a mostani történéseken és megszüntetni a gubancokat.
persze vannak kivételek.