2013. augusztus 28., szerda

az embert minden nap érhetik meglepetések.
de hogy rám írjon az exem..
ráadásul nem is viszonyul felém ellenségesen.
ez valamiért mosolygásra késztet, mégsem hat rám úgy, mint régen.
hála istennek.

2013. augusztus 27., kedd

none

lassan éjfél van, én pedig alvásra képtelen vagyok. még egy aprócska morzsája sincs bennem a vágynak az alvás iránt. most megint sikerült összerakosgatni magamban mindent, de azért vannak olyan pontok, amelyek remegnek és erősen kell fognom őket ahhoz, hogy ne essenek szét. 
nincs most épkézláb gondolat az agyamban, egyszerűen semmi. még mindig várok valamire belül, ami nem fog bekövetkezni. tele vagyok vágyakkal, elfojtott érzelmekkel, amik magam sem tudom, hogy mik. 
tudom, hogy most aludnom kéne. vagy egyszerűen csak vegetálva néznem a plafont, összefolyt gondolatokkal, amiknek semmi értelmük. a kreativitásom is szépen lassan elveszik, látom, ahogy vízként folyik ki a kezeim közül, és nem tudom, hogy mit kéne tennem az iránt, hogy ezt meggátoljam.
most kicsit elgondolkodtam azon, hogy mi fog történni. kezdődik az iskola, és nekünk esélyünk sem lesz arra, hogy találkozzunk. vagyis csak apró, elcsépelt százalékban. amikor azt mondtam neki, hogy emiatt félek, és látom a közelgő véget, lehurrogott. ilyen nem fog történni. de akkor mi lesz? nekem édeskevés az a hétvégéként egyszeri találkozás, péntek este és szombat, néha vasárnap. sóhajtás. szomorú vagyok emiatt. de ezt is többre kell értékelnem, mint a semmit. nélküle... tudom, hogy milyen. nem akarom azt megint. bármennyire nem a lányok kedvence, én imádom. úgy, ahogy van. mindenével együtt. megtaláltam a horoszkópilag is tökéletes páromat, mit akarok még?
többet és többet?
az iskola meg se hat. nem érdekel, még legalábbis. most szívesebben dolgoznék, mert így halálra unom magam itthon.
most rá kéne vennem magam, hogy bebújjak a jó meleg ágyba, és próbáljak álomba szenderülni. ebből úgy sem jön ki semmi, aminek értelme lenne.
a legszexibb és vadabb kép az én cicámról.

2013. augusztus 23., péntek

sssh

üresnek érzem magam. ilyen ez, amikor lezárul az életedben egy fejezet. véget ér egy könyv. megváltozik egy érzés. egy gondolatsor. minden más, elveszti az élet az addigi megszokott folyását. nem találkozol többé olyan emberekkel, akik az életed részét képezték. 
ilyen ez. minden változik, minden átalakul. 
tegnap a torkomban hatalmas gombóc keletkezett, úgy kellett visszatartanom a sírást, mikor elköszöntem mindenkitől. hiányozni fognak, nagyon. minden egyes vásárló, a sok beszélgetés, röhögés, egy-egy odataláló beszólás, egymás nyírása, vagy az aranyos bókok. azt hiszem, az önbizalomnövelő tréningem véget ért.
kicsit megremegtem most. nem állok stabil lábakon, de nem csak emiatt. valami egészen más lett, és nekem ki kell derítenem, annak érdekében, hogy megmentsem a lelkem. de ezen a nyáron rengeteget változtam. és most nem vagyok már olyan törékeny kis gombóc, aki hagyja, hogy baszakodjanak vele. pont.

2013. augusztus 22., csütörtök

hatalmas kiszerelésű ellenállás fog bekövetkezni a napokban.
mert megérdemlem. és mert nem hagyom magam.

2013. augusztus 20., kedd

fröhlichkeit

ez ural mindent
hazaértem a balatonról, négy óra utazás, két óra várakozás, bkv-n csücsülés, buszon alvás, és egyéb szörnyűség után. de végre feltöltődtem szeretettel, nevetéssel, boldogsággal, és elmondhatom magamról, hogy elégedett vagyok, és belém költözött valami furcsa érzés, amit nem lehet máshogy leírni, mint hogy kibaszott boldog vagyok.
temérdekszer beszéltem németül az imádnivaló barátokkal, és még nagyobb előrelépés, hogy minden szavukat értettem, ők is értettek engem, és ki tudtam magam fejezni anélkül, hogy fatális beégés áldozata lettem volna.
fürödtünk a balatonban, őrülten,  Daniel a tenyerén hordozott. olyanok voltunk mint egy aranyos nyugdíjas pár, közös kasszával, kis piros hátizsákkal, nagy pocakkal, egymás kezét fogva állandóan, én  kis fekete ruhában. sárcsatáztunk, egymás arcára kentük az iszapot, birkóztunk a vízben, különböző módokon, hihetetlen erővel kapott fel és dobott be a vízbe. csókolóztunk és bolondoztunk, hatalmas sétákat tettünk, ittunk, és mindent sikerült végre az elképzelések szerint alakítani.
végre feltöltöttem a lemerülő elemeket a szerelemmel.
nem lehet elmondani, hogy lehet ennyire szeretni valakit. bármilyen buta is néha, és bármennyire szívesen is képelném fel néha, egyszerűen nem lehet őt nem szeretni, vagy csak két percnél is tovább haragudni rá. egyszerűen mindenkit maga mögé utasít, és tökéletesen kiegészít engem.


you're my reflection
and all I see is you.

2013. augusztus 16., péntek

azt hiszem, ennél jobban nem lehetnék hunger games rajongó.
huszonnégy órája ébren vagyok, a fejem fáj már, de én kitartóan olvasok és olvasok, és fenn maradok, ahelyett, hogy egyetlen órát tölthetnék alvással. 
dehát olyan rohadt izgalmas a harmadik rész, hogy bepisilek.
azt hiszem, rám fér már ez az elkövetkező öt nap pihenés a balatonon, Daniel társaságában. (akiért már mellékesen olyan betegesen vágyakozom, hogy láthassam, hogy az szavakkal leírhatatlan.) 
utána dolgozok még három napot, és megválok a munkától. hiányozni fognak a többiek. 

2013. augusztus 6., kedd

a reggeli egy órán át tartó remegésrohamom és hidegrázásom után most itt ülni kellemes. nem kaptam levegőt, ziháltam és ökölbe zártam a kezeimet, majd vissza. ezt persze akaratomtól teljesen függetlenül.
az ilyen események miatt elgondolkodom, hogy mi lett a karmával, és miért érdemlem meg a szenvedést és a kibaszásokat. légysziii, valami kis jót is elfogadnék én. bármit.
most forróság van, mellettem halkan zúg a ventilátor, ma nem dolgozok, fuckyeah. egy kis pihit megérdemlek a sok robotolás után.
wowkirálylány lettem, és az időm hupp, el is repül, amit kevéskeként itthon töltök. Daniel konstans ezzel piszkál. (de csak mert elverem benne.)
ezek, az apró rossz dolgok mellett amúgy minden szép. lassan telik az idő, én meg olyan fehér vagyok, mint a fal. ennek ellenére teli vagyok tervekkel, és azon gondolkodom, hogy fogom belezsúfolni a nyarat mindössze két hétbe.


2013. augusztus 1., csütörtök