2013. szeptember 9., hétfő

we're about to explode



a helyzet csak egyfajta mocskos boldogság és nemtörődömség. az van, amit én akarok, és nem hódolok be semminek, főleg nem a kedves kis iskolámnak. még kicsit tart a nyár nekem.
egy kicsit.
a tökéletesség abban rejlik, hogy megmutatkozik a munkám, hónapokon át tartó nemalvásom eredménye egy csodás iPhoneban, amit már magamra is szabtam. megérdemeltem.

nemsoká elkövetkezik az évben a kedvenc szakaszom. de a jövő most nem tartogat számomra annyi boldogságot. most sok mindent beárnyékol a szorongás és az idegeskedés, hiszen utolsó év. igen, én még most sem fogtam fel. az én képzeletemben örökké itt maradok és örökké oda fogok járni, örökké azon az ajtón lépek be reggel hét óra húsz perckor és ugyanazokat a padokat koptatom, ugyanazokkal az emberekkel körülvéve. de ez hamarosan véget ér, leesik a szemem elől a most mályva és sötétpiros színben úszó kendő, és véget ér minden. hacsak nem térek vissza a jövőben, mint angol tanárnéni. mert akárhogy is nézzük, az az iskola az életem részét képezi, már majdnem egy évtizede.

de most makacsul ellenállok mindenféle tanulásnak, és csak próbálok relaxálni. talán nem kéne, de ez a saját magamnak tett névnapi ajándékom, aztán még talán a holnapi nap is belefér. talán.

nem tudom, miért, de meglepetésre számítok az elkövetkező egy hétben, valahogy itt lebeg a szemem előtt. a csalódás viszont annál nagyobb lesz, ha ilyesfélék nem fognak érni.
mindig csak azt hajtogatom - megérdemlem.
az új életfelfogás nem diktál régi képeket. hanem csak javulást és erősödést minden szinten. és én nem remegő léptekkel, hanem öles tempóban akarok egyre és egyre fentebb haladni.
ehhez viszont brauche ich viele Freizeit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése