2013. október 21., hétfő

mi más lehetnék, csak csönd neked

hihetetlen, mennyit gondolok rá. nincs más gondolat, ami kitölti a fejem, csak ő. amikor pénteken láttam, és hallottam a hangját, megmelegedett a mostanában kicsire összezsugorodott szívem. a színház csendjében éreztem az auráját a sok ember közt, a tekintetét százak között. nem volt egy pillanat, hogy elfelejtettem volna, hogy ott van. hatalmas volt és mindent uraló. végtelen.
bizalmat keltett bennem.
sok minden áll egymással ellentmondásban, de sikeresnek érzem magam. soha nem gondoltam volna, hogy ilyen történik, hogy hirtelen szerepet cserél minden, én meg csak állok és gondolkodom magamban, mit gondolok túl és mit kell, hogy csak engedjek, és történjen. mindig ez van, hogy lassan megemésztek mindent egy hosszas gondolkodás után, aztán majd minden szépen a helyére billen. (vagy nem, de ez már a másik véglet, ami nem történhet meg.)
semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érzek. kihúztam magam és mosolygok azon, amiért a küzdelmet feladtam, már csak egy kesernyés íz van a számban, amit lassan el is tűntetek onnan.
mindent helyre kell hoznom és beállítanom azt a régi állapotot, csak felújítva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése