2014. január 30., csütörtök

the sadness will never end

nem működik velem semmi, megragadtam ezen a ponton és levegőért kapkodok. teljesen összezuhantam, de nagyon jól tartom magam. csendességbe burkolózok, ez az én kis álcám. falom a könyveket, mert izgalmasabbak, mint a valóság, és lassan szépen felemésztem magam. a szomorúság lassan eléget abban a megfogalmazhatatlan okokkal teli tűzben. 
kezdek rájönni a dolgokra, összerakosgatni magamban a képeket, és megváltoztatni a nézőpontjaimat arról, amik azt hittem, hogy eddig stabil részét képezték az életemnek.
de szerencsére még van, akibe kapaszkodhatom, aki szeret, és tart a medvemancsaival mindenen át.

2014. január 29., szerda

the wolves are at my door
waiting for my empire to fall
széthullik minden
tökéletesen leírja a lelki állapotomat

2014. január 18., szombat

megvagyok, de nem ragyogok. lélegzem, érzem, kalapál a szívem a szerelemtől. a mindenség eláraszt, a gondolatok szaporák és gyorsak, de csak egy konkrét dolog körül járnak - körülötte. elvarázsolt ma engem a maga tömör aranyosságával, minden alkalommal újra és újra magába bolondít, akaratlanul.
tegnap átlendültem a holtponton. sok ember vett körül és kicsit kiszabadultam a sötét köd fogásából. de majd hamarosan visszatér. 
D-t elrabolták, születésnapja alkalmából, végigizgultuk; ő fél óráig remegett a sokktól, majd kijelentette, hogy ezért meglepetésért és rettegésért véres bosszú jár, aztán megittunk töméntelen mennyiségű mézes whiskey-kólát. jó este volt.

2014. január 16., csütörtök

nihil


a legszebb dexter zene a blood theme után

írni van kedvem, szüntelenül, az éjszakába nyúlóan, mint máskor, régen, amikor még értettem a kreativitáshoz, a gondolataim pedig olyan fejlettek és absztraktok voltak, hogy még a logikájukat most, visszaolvasva is nehezen értem meg, de aztán elcsodálkozom a fejlettségükön.
most lelki vívódásban vagyok, ami lassan bekebelez, és el fog uralkodni rajtam a nihil. már ezt érzem napok óta, hogy megszűnik bennem minden küzdés ellene, mintha feladtam volna a harcot. de mégis mi ellen? valami láthatatlan szomorúság kúszott a lelkembe, egy sötétség, ami indokolatlanul került oda. de ez most más, mint szokott. érzelemmentesen adtam át magam neki, ejtettem egy-két könnycseppet, de még most sem értem, miért. körülnézek, hogy van-e itt valaki, de teljesen egyedül érzem magam. kiizzadtam magamból mindenféle bút, bánatot, és most csak az icipici sóhajok maradtak, a sóvárgás azok után az erősen, de mégis puhán tartó karok után, amik ontják magukból a meleget, biztonságosan fognak közre, mert ott már semmi baj nem lehet.
egyre kevesebb szelet jut nekem ebből a fajta boldogságból, minden összeomlani látszik körülöttem, és úgy érzem, hogy egyedül maradok a romok alatt, hiába van ott ő. a saját bizonytalanságom az, ami tőrbe csal engem és meginogtat, gonosz és csúfos játékot játszik velem. megtaláltam a választ a reménytelen kérdéssorozataimra. 
nem találom magam, és eszeveszettül kapkodok levegő után. árnyéka vagyok a létemnek, magamnak, legszívesebben csak sírnék és sírnék, kiadnék magamból mindenféle beteg gondolatot, átadnám magam az érzelmeimnek és a lelkemen ütött lyukon kiborítanám magamból a bennem bujdosó, mardosó feketeséget. ez az, amit akarok, megszabadulni a feszültségtől és attól a kilós, zombiarcú valamitől, ami a mellkasomon ül és kiszorítja belőlem a szuszt.
félek mindentől, ami a jövőben néz rám, ami a jelenben uralkodik.

2014. január 6., hétfő

a ma estét megkoronázta egy felsőfokú angol nyelvvizsga sikeresség.
yessss!!!
csend van.
mindenhogy. 
az egész nap a szótlanságba burkolózásról szólt, a változtatási kényszerről, az előttem álló feladatok fejben való megbírkózásáról, a félelemről.
ezt pedig szembeállítottam azzal, hogy tökéletesen boldognak kellene lennem, hiszen minden úgy alakul, ahogy szeretném, béke uralkodik a privát életemben.