2014. január 16., csütörtök

nihil


a legszebb dexter zene a blood theme után

írni van kedvem, szüntelenül, az éjszakába nyúlóan, mint máskor, régen, amikor még értettem a kreativitáshoz, a gondolataim pedig olyan fejlettek és absztraktok voltak, hogy még a logikájukat most, visszaolvasva is nehezen értem meg, de aztán elcsodálkozom a fejlettségükön.
most lelki vívódásban vagyok, ami lassan bekebelez, és el fog uralkodni rajtam a nihil. már ezt érzem napok óta, hogy megszűnik bennem minden küzdés ellene, mintha feladtam volna a harcot. de mégis mi ellen? valami láthatatlan szomorúság kúszott a lelkembe, egy sötétség, ami indokolatlanul került oda. de ez most más, mint szokott. érzelemmentesen adtam át magam neki, ejtettem egy-két könnycseppet, de még most sem értem, miért. körülnézek, hogy van-e itt valaki, de teljesen egyedül érzem magam. kiizzadtam magamból mindenféle bút, bánatot, és most csak az icipici sóhajok maradtak, a sóvárgás azok után az erősen, de mégis puhán tartó karok után, amik ontják magukból a meleget, biztonságosan fognak közre, mert ott már semmi baj nem lehet.
egyre kevesebb szelet jut nekem ebből a fajta boldogságból, minden összeomlani látszik körülöttem, és úgy érzem, hogy egyedül maradok a romok alatt, hiába van ott ő. a saját bizonytalanságom az, ami tőrbe csal engem és meginogtat, gonosz és csúfos játékot játszik velem. megtaláltam a választ a reménytelen kérdéssorozataimra. 
nem találom magam, és eszeveszettül kapkodok levegő után. árnyéka vagyok a létemnek, magamnak, legszívesebben csak sírnék és sírnék, kiadnék magamból mindenféle beteg gondolatot, átadnám magam az érzelmeimnek és a lelkemen ütött lyukon kiborítanám magamból a bennem bujdosó, mardosó feketeséget. ez az, amit akarok, megszabadulni a feszültségtől és attól a kilós, zombiarcú valamitől, ami a mellkasomon ül és kiszorítja belőlem a szuszt.
félek mindentől, ami a jövőben néz rám, ami a jelenben uralkodik.

1 megjegyzés: