2014. július 12., szombat

éjjel kettőkor csörgő telefon, túlcsorduló szerelem, elmondja, mennyire hiányzom, mennyire jönne haza, mennyire szeret. húsz percig beszéltünk. ilyenkor tudatosul bennem, hogy mennyire iszonyatosan szeretem őt.

2014. július 9., szerda

rendben van minden, úgy hiszem. kaptam egy csomó szívmelengető üzenetet arról, hogy mennyire félreértettem mindent, és elöntötte a kis buta a szívem sok-sok kis, rózsaszínen villódzó szivecskével. a hiánya felemésztő, ezer kilométer választ el tőle, én meg csak gyenge árnyéka vagyok magamnak, ahogy vágyakozom utána.
dolgozom, ami jó. kivételesen. szeretem a piacot, még akkor is, ha hajnali háromig ott vagyunk. az a kedvenc időszakom. az emberek kedvesek, a szociális életem emiatt él még csak, a fiúk ostromolnak, eredmény nélkül persze, de azért élvezem. elememben vagyok ott, mert jó, amit csinálok, nélkülem pedig összeomlik a rendszer.

2014. július 7., hétfő

crawling back to you



szomorú vagyok. kételkedem. nem tudom leírni a gondolataimat. csak ez a szürke, mindent elnyomó szomorúság uralkodik felettem, én pedig magam alá estem. negatív vagyok minden tekintetben. D kint van Bulgáriában, azóta alig hallok felőle, ami akkora szomorúsággal tölt el, hogy levegő után kapkodok. ma reggel semmihez sem volt kedvem. nekidőltem a konyhapultnak, néztem magam elé és gondolkodtam. és sírtam egy kicsit, tényleg.
tök egyedül vagyok.