2015. március 3., kedd

När någonting är bra med ditt liv

levagattam a hajam. feleakkora, mint volt, de ketszer olyan kenyelmes.
az agyban fekszem, mellettem az alberlet fala kopott es koszos, valaki biztos itt aludt regen es nyomot hagyott rajta a koromlakkjaval, mint en Dani szobaja falan. itt alszik mellettem. nyugodt vagyok, de elkeseredett.
valahogy nem ugy alakultak a dolgok, ahogy en azt elterveztem, mident elhanyagolok miatta, felborult a rendem, szoknom kell ezt. nem vagyok egyedul, este vele fekszem, vele kelek, de minden megvaltozott. egyelore a szobamon osztozunk ketten, o felboritotta a megszokott kis rendet az eletemben, neha szo szerint. jo volt, hogy hianyzott. jo volt, hogy minden hetvegen ot vartam, az o karjaiban akartam kikotni. most is jo, de mas. ehhez hozza kell szoknom meg, most viszont egy kalitkaba zart kismadarnak erzem magam, es ketsegbeesetten verdesem a szarnyaimmal, mert akarok egy kis figyelmet, torodest, szabadsagot, kozos dolgokat, de meg egyelore hiaba koptatom a szam. felek, hogy erre megy ra a kapcsolatunk majd, de remelem, megoldodik minden, amint ujraszervezem az eletem. es megnyugszom.
rajottem, hogy tok ertektelen es egyaltalan nem produktiv, passziv letet elek, egy atlagos, aprocska embet vagyok, aki csak egy potty a kockan, hal a tengerben. le kell foglalnom magam. fejlodnom, megis lusta vagyok. elert hozzam a koltok regen oly gyakran atelt felelme, hogy soha nem fogok maradandot alkotni.
de ma jo volt utazni a hetes buszon, imadom a szent gellert teret, a budai hegyeket, a napsutest. utazni fogok, mert latni akarok. boldog akarok lenni es el akarok feledkezni a problemaimrol, azokrol, amik nem elkerulhetok, es azokrol is, amiket en krealtam magamnak.
vele is beszelnem kell, mert ahhoz o tul fontos nekem, hogy arra menjen ra a szerelmunk, hogy osdzekoltozunk es nem talalom a helyem.
nevetseges, nem?