2016. február 24., szerda

igazából D nővére már több, mint kilenc hónapja terhes volt, de a tudat, hogy nagynéni leszek, és hogy egy aprócska babával gyarapodott a család, akkor világosult meg bennem, amikor megláttam a képeket a babáról és elkezdtem sírni örömömben. innentől kezdve az életünk része lesz, egy kis gyerek, akit ha minden jól alakul, láthatok felcseperedni. 
azt akarom, hogy szeressen minket és fontosak legyünk neki, és egy hatalmas szelet az életéből a mi életünk része is legyen.
ha egyszer valaha találkozhatnék még vele, elmondanám neki, hogy mennyire ostobán viselkedtem és mennyire éretlen és szégyenteljes voltam. nem mintha erre bármi esély is lenne, és nem is tudom, hogy miért érdekel, de azt akarom, hogy tudja milyen vagyok most. 

2016. február 23., kedd

olyan érdekes, hogy amióta újra írok és alkotok, minden ugyanolyan lett bennem, mint anno hat-hét-nyolc évvel ezelőtt, és ez megbotránkoztat. ugyanazok az érzéseket érzem, ugyanazokat a zenéket hallgatom, atomnosztalgia uralkodik rajtam, és ez valahogy olyan nehezen illeszthető bele a mostani érett, komolyodott életembe.
viszont az boldogsággal tölt el, hogy az írói készségeim nem voltak a földbe döngölve és elfeledve, mint ahogy azt én gondoltam. még mindig ömlenek belőlem a szavak, csak önszórakoztatás céljából.

2016. február 14., vasárnap

nya rummet (bara för mig)

Jag har bott i mitt nya rum i 5 månader, men jag har alltid känt mig konstigt och inte hemma där. Jag trodde att det är bara tillfälligt, men saker förändrats och jag vet att jag ska bo där för en längre period, så det är nu tid för att köpa nya grejer eller möbler så att jag kan känna mig mer bekväm där.


planer för framtiden
(för sommaren, då skulle jag ha pengar)



2990 Ikea
Sommar 2016

4990 Ikea
Mossflox 

Nesna, Ikea
2690

Lack, fallal egybeolvadós polc, legalább 2db
1490


Kullen szekrény
8990

Krabb tükör
2790


falmatrica


+ művirág (nagy, nálam meghal minden igazi)


2016. február 9., kedd

imádom ezt a nőszemélyt


nagyon nagy nosztalgiázásokban vagyok az utóbbi napokban. minden nap felvagyok legalább kettőig, aztán reggel szenvedek, hogy fel kell kelnem.
visszaolvasom, amiket régen írtam, és vegyes érzelmeim vannak. egyrészt elvarázsol, hogy mikre voltam képes tizennégy évesen, mennyire kreatív voltam és jól fogalmaztam, másrészt pedig elborzadok, hogy mennyire fogalmam sem volt, hogyan működik a világ és a párkapcsolatok.
elkezdtem megint írni, de nagyon tétlen vagyok. fogalmam sincs, mit és hogyan kellene, csak összefüggéstelen gondolatok vannak a fejemben, amit meg kellene valahogy ragadnom és egésszé faragni.

rossz visszajönni ide. olyan elmosódott minden. az idegen szoba, az idegen lakótársak, még a közlekedés is megváltozott. megint lassan hozzá kell szoknom az egyedülléthez és felemészteni a nap magányát. 
soha nem fogom ezt szeretni.


2016. február 2., kedd

régen írtam.
nagyon sokat változtam.
a Good Will Hunting megnézése után rájöttem a tipikus és mindenkori témára, amely mindig foglalkoztatja az embert, ami mindig is jelen volt mind a költészetben, mind a művészet bármely ágában: az ember aprócska kis jelentéktelensége ebben a nagy világban, az életünk átlagossága. persze, nincs okom panaszkodni, még így is irigylésre méltó életem van sok tekintetből.
úgy érzem, hogy sok minden lapul bennem, de nem tudom hogyan használjam ki. a lustaság a legfőbb irányterelő, bármikor is elhatározok valamit, az soha nem történik meg. mindig odébbcsúszik, mindig átkonvertálódik valami mássá, valami lényegtelenné, valamivé, ami csak köddé válik.
az egyetemi szünet már megőrjít, lassan vágyom vissza oda, ahová egyébként csak börtönként gondolok. most menni akarok, gondolkodni, irodalomba burkolózni, teóriákat megoldani, olvasni. a vizsgaidőszak kedvenc részei az Artur Lundkvist és az Edgar Allan Poe versek feltérképezése volt, azok megoldása és csak úgy szimplán a vizsgára készülés folyamata. tudom, nem vagyok normális.
sok minden mindig változik a fejemben és gondolkodom is gyakran, hogy miért vezetek gondolati naplót, miért nem olyat, amiben a tetteket írom le? sokszor olyan dolgok nem férnek be a kis agyamba, amikre később nagyon jó lenne visszaemlékezni. érzések, gondolatok, tettek.
jelen pillanatban csak arra gondolok, hogy két hét után most nem fogok először Dvel aludni. utálom, hogy az élet egyik kezével ad, de elvesz a másikkal. miért lakhattunk együtt fél évig, miért szoktam hozzá a jóhoz, és most miért rossz beletörődni abba, hogy már nem így van? pedig mennyi együtt töltött év áll még előttünk. 
jó belegondolni abba, hogy nem kell félnem attól, hogy vajon mikor szakítunk, mert minden tökéletesen működik a szerelemnek nevezett gépezetben, és ha ebbe belegondolok, mosolyognom kell. ugyanúgy szeret, mint régen, sőt talán a napok telésével egyre jobban. nem kell félnem attól, hogy mikor lesz vége, mert magabiztos minden. és ez jó.
és ez a klip, mintha csak rólunk szólna.