2016. február 9., kedd

imádom ezt a nőszemélyt


nagyon nagy nosztalgiázásokban vagyok az utóbbi napokban. minden nap felvagyok legalább kettőig, aztán reggel szenvedek, hogy fel kell kelnem.
visszaolvasom, amiket régen írtam, és vegyes érzelmeim vannak. egyrészt elvarázsol, hogy mikre voltam képes tizennégy évesen, mennyire kreatív voltam és jól fogalmaztam, másrészt pedig elborzadok, hogy mennyire fogalmam sem volt, hogyan működik a világ és a párkapcsolatok.
elkezdtem megint írni, de nagyon tétlen vagyok. fogalmam sincs, mit és hogyan kellene, csak összefüggéstelen gondolatok vannak a fejemben, amit meg kellene valahogy ragadnom és egésszé faragni.

rossz visszajönni ide. olyan elmosódott minden. az idegen szoba, az idegen lakótársak, még a közlekedés is megváltozott. megint lassan hozzá kell szoknom az egyedülléthez és felemészteni a nap magányát. 
soha nem fogom ezt szeretni.


1 megjegyzés: