2016. április 3., vasárnap

érzéskavalkád

mostanában nincs baj. szeretek pesten lenni. szeretek a tizenegyedik kerületben lakni. szeretek a hetes busszal járni a legszebb kerületben. szeretem a rügyező fákat, a parkot, ami a ház előtt van, és még elviselem a vonatot is, ami ott megy el előttünk, sőt, még azt is, hogy hallom a lift zötykölődését, az embereket elmenni az ablakom alatt. szeretem a viszonylag nyugodt és biztonságos környezetet, a mostanában virágillatot árasztó fákat. szeretem, hogy csak át kell mennem az út túloldalára, ha fel akarok szállni a buszra. szeretem, hogy tizenöt percen belül beérek a suliba. szeretem, hogy van lent egy kisbolt, a tesco három percre van gyalog, és azt is szeretem, hogy megismernek az eladók. szeretek az iskola vége után átsétálni az úton és élvezni a napsütést. szeretek a teraszon állni elől, kinézni a hegyekre, látni a szabadság szobrot, elszívni egy cigit, miközben a korláton tartom az almaszörpömet. szeretem, hogy nyugodtan érzem ott magam. szeretem, hogy a lakótársaim normálisak, és hogy soha nincs konfliktus velük, tudják, hogy mikor kell beszélgetni, és mikor nem. szeretem, hogy elszívhatunk egy szál cigit hátul az ő erkélyükön. szeretem, hogy a saját kis világomban lehetek ott, elvonulva mindenkitől.
hozzászoktam. ez az eddigi legjobb lakás, ahol a háromból a két kis év alatt laktam.
de még jobban szeretek hazajönni.
Danival ma, mikor kézen fogva sétáltunk a parkban, a napsütésben, fekete egyenpulóverben és szürke egyenmelegítőben, cherry coke-kal a kezünkben, arról beszélgettünk, hogy szeretünk itt lakni. akkor is, ha kis város. akkor is, ha a városvezetés ellehetetlenítette a bulizást. mégis sikerül minden hétvégén a törzshelyünkön fentebbi szintekbe emelkedni töménytelen mennyiségű pia után. és otthon is. ma, ahogy kijöttem a főtéri trafikból, mosoly volt az arcomon. mégis hány olyan dohánybolt van pesten, ahol az eladó a haverunk, ahol hc szól a hangszórókból és otthon érezheted magad? máshol van-e olyan, hogy bárhová mész, ismerősök vannak? ahol mosolyogva fogadnak, mikor meglátnak? szép itt. szeretünk itt lenni, és nem cserélném le soha. 
lementünk a zagyvapartra, iszogattuk a kólánkat, élveztük a napsütést, néztük az ott elúszó kacsákat, a rügyező fákat én pedig boldog voltam. álltunk a buszmegállóban, mint két tizenéves, ölelkeztünk, miközben lassan besötétedett, és arról beszéltünk, mire költenénk a pénzt, ha valaha egyszer nyernénk a lottón. aztán mikor a buszon ültem, beleburkolóztam a sötétbe, nekidőltem az ablaknak, és arra gondoltam, mennyi mindent tudnék írni akkor. rengeteget írok mostanában, ami minden más rovására megy. temérdek sorozat várja, hogy megnézzem, könyv várja, hogy elolvassam, és wow várja, hogy játsszam. de így is minden tökéletes, legalábbis most. remélem, így is marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése