2016. április 12., kedd

most kicsit rossz kedvem van. kiöntöttem Dnek a lelkem, hogy utálom a hétvégi kapcsolatunkat. többet akarok vele lenni, nem elég az a két nap, amit együtt töltünk. hiányzik mindig, de mindig itt van a kis lelkemben belül. jó lenne, ha megint arra érhetnék haza a lakásba, hogy már meglepetésből ott vár, még reggel fel is kelnék, hogy reggelit csináljak neki, sőt, utána nem is duzzognék, hogy nem tudok visszaaludni. hiányzik ez. hiányzik, hogy nem vele alszom el, hogy nincsen társaságom sokszor, és az is, hogy nem csacsoghatom el neki rendesen a kis gondolataimat. mert szerinte én azt teszem mindig, meg rötyögök. nagyon szeretem őt. elviselném a pukijait is, holott mindig lebaszom érte. hiányoznak azok a pillanatok, mikor együtt mentünk tescoba, teletömtük a kosarunkat mindennel, amit megkívántunk, helyes kis vacsorákat csaptunk, míg ő a fotelében ült és xboxozott, én meg az ágyon fetrengtem mellette. hiányzik, hogy együtt néztük a sorozatok legújabb részeit, most pedig külön kell majd mindig. kinek teszem fel akkor a kérdéseim majd? azt lehetne gondolni, hogy már hozzászoktam egyedül lakni, de az ő jelenléte hiányzik, úgy, hogy már tudom milyen érzés vele lenni minden nap, minden este, minden reggel, és csak a munka időtartamára különválni. egyáltalán nem zavart, hogy mindig együtt voltunk akkor, sőt.
a hetem legszebb pillanatai azok, amikor a buszon ülök és hazafelé tartok, és tudom, hogy ő majd kijön elém kocsival, hogy ne kelljen cipekednem. hogy együtt lehetünk, csinálhatunk valamit, iszunk Aval és Ával, és hogy az egész hétvégén együtt lógunk. aztán mindig, mikor elindulok, már akkor hiányzik. és neki is én, az a legjobb, hogy három év elteltével egyre jobban és jobban szeret, és ezt szorgosan ki is mutatja az utóbbi egy évben. nem tudom, mi változott benne a régi Dhez képest, de ez a dolog tetszik. és az is, hogy a mi kapcsolatunk egyáltalán nem átlagos - bátran ugrathatjuk egymást sértődés nélkül, beszólhatunk a másiknak, hülyéskedhetünk, de ugyanakkor úgy gügyögünk egymással sokszor, mint a kisbabák. (ez külső szemmel elég érdekes lehet). és utálom, hogy nem beszélgetünk ilyenkor rendesen, csak a szokásos fb dolgok, amik épp eszünkbe jutnak, telefonálások a nap random időpontjaiban, mikor eljövök a suliból, vagy épp oda tartok. nem is tudom, mit hisztizek. kell több belőle. és kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése