2016. április 17., vasárnap

the ultimate defense is to pretend


megváltoztattam a blog címét, sablonját és url-jét, mert nem akarom, hogy néhány ember olvassa, bár nem tudom, hogy sikerrel járok-e így. és amúgy is, már körülbelül öt éve így nézett ki. szóval most egy darabig más lesz.
a hétvégét Dvel és a barátaimmal töltöttem, befontam G haját, miközben ő egy csodálatosan undorítóan lefordított warcraft könyvet olvasott, és az idióta neveken nevettünk, például a pokolsikoly grommashon, delejen meg sorspörölyön, megindító beszélgetéseket folytattunk a barátságról és a kapcsolatokról Aval és Tvel, majd nekiindultunk a városba, aztán hazajöttünk és folytattuk, amit elkezdtünk a rozékkal és az almalevekkel. hiába, nem egy élettől pezsgő nagyváros.
aztán egész hétvégén Dvel relaxáltam, főztünk is, bár kissé elrontottuk, de nem baj, ígyis teleettük magunkat. a legjobb dolog, ha szimplán vele lehetek, még akkor is, ha nem csinálunk semmit.
most pedig a sötétben gubbasztok a szobámban, és szomorkodom, mert a családi életem katasztrofális, meg mert semmi nem jön össze, amit szeretnék. egész délután sírtam, mert nem vár itt semmi, csak a veszekedés, az ordibálás, és semmi harmónia nincs. a baj az, hogy a konfliktusokat senki nem tudja kezelni, és tűrés vagy kompromisszumok helyett a másik út kerül előtérbe. az a baj, hogy nem vagyok itthon, hogy nem segítek, hát miért tenném ezt a hétvégémen, amikor még fiatal vagyok? nem lehet a problémákat megbeszélni, mert akkor még nagyobb baj lesz. lehet a másikat sértegetni, de abba nem gondolunk bele, hogy ez hogy esik a másiknak. meg lehet sértődni, egy életre meg lehet jegyezni, amit a másik mond neked, de soha nem az van, hogy a lelkedbe nézel, és belegondolsz, hogy a te szavaid hogy mit jelentenek másoknál. de már nem is fogok ezzel foglalkozni. inkább csak nem szólalok meg és tűrök. 
az amúgy is fos és bőgéssel eltöltött napomat megkoronáztam azzal, hogy a buszon hagytam az utolsó kis forintjaimmal vásárolt almaszörpöt. nem tudom, hogy felejthettem ott, de még csak vissza sem tudtam menni érte, mert már túl késő volt és elindult a busz, mielőtt még ki tudtam volna magam küzdeni a bezárt kapun kulcs nélkül. 
néha utálom, hogy akármit akárhogy is teszek az életben, nem jön össze. valamit változtatnom kell magamon, mert ez a miserable lét nem a kedvencem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése