2016. május 30., hétfő

lett konzulensem, úgy néz ki. pénteken csak úgy unottan, kíváncsiságból felmentem megnézni az emailjeimet és ott várt egy üzenet egy igen prestigious tanártól, hogy igen, elvállal, mehetek az irodájába csütörtök délután fél egy és fél kettő között. teli szájjal vigyorogtam, aztán elkezdtem ugrálni örömömben, hogy mégsem annyira elveszett a helyzet, mint amit hittem. K szerint talán ennek az első elutasításnak így kellett történnie - hogy a helyébe valami más, valami sokkal jobb kerülhessen.

szombaton életemben először emeltem fel babát. a kis unokaöcsém valami iszonyatosan aranyos. nagy, barna szemű, csintalanul mosolygós, pufi babaszájjal, puha, babaillatú bőrrel, nagy pocakkal, húsos kezecskékkel, görbe o-lábakkal. játszottam vele, tornáztattam a lábait, megpusziltam a hasát és az arcát, de még mindig fogalmam sem volt, mit kellene vele tennem, mikor sír. aztán felemeltem, valami fura okból fogva felbátorodva, és azonnal abbahagyta a sírást. csak nézett a gombszemeivel, én pedig nem hittem el, hogy egy kis gyereket fogok. 

aztán háromkor elmentünk Nagy Cékhez a bajuszpartira, aminek célja, hogy rengeteg barátjukat meghívják még körülbelül februárban, és akinek addigra a legrondább bajsza lesz, a megtisztelő győzelmet nyeri el vele. Á borzalmasan nézett ki, Nnek pedig hitlerbajsza volt, amin körülbelül öt percig röhögtem, amikor megláttam. tökéletesen illett a dühös archoz, amit általában vág. D szerencsére feladta körülbelül két hónap növesztés után és megszabadult tőle idő előtt. Nagy Céknek iszonyatosan gyönyörű háza van. modern, szürke és fekete, csodás bútorokkal, hatalmas kerttel, aminek a végében van egy otthonos kis házikó, emelettel, ami kiveszet egy teraszra, ami szinte beleolvad az ott álló fába. N le is mászott a fa vaskos ágain a kertbe. ott töltöttük az időnk legtöbb részét, én pedig eldöntöttem, hogy ha egyszer megnyerem a lottót vagy sok pénzem lesz, nekem is lesz ilyen lazítós faházam. és kész.
a partin ott volt Theon Greyjoy is, személyesen. a srác iszonyatosan hasonlított rá, amire én mutattam rá, és rá is ragadt ez a név egész estére, meg a hozzá kötődő virslis poénok is. (talán a fogai között lévő gap miatt, meg úgy az általános vonások tehettek róla - csak nem volt olyan iszonyatos haja, sőt kb nem is volt neki). Theon egész furának bizonyult - hol jófej volt, hol meg elküldtem volna a faszba. meglátszott rajta, hogy pesti, na.
az este jól telt, NagyC megpihent egy fa alatt, pedig a saját kocsmájában voltunk az este végében, tehát megtehette volna, hogy keres magának egy kis sarkot, de nem, ő az utca túlsó végét választotta, egy villanykaró alatt, szinte elveszve a fűben. aztán feltámadt, mintha mi sem történt volna, úgy ment vissza a többiek közé.
Á szokás szerint iszonyatosan megbántott, bár ki tudja, lehet az tehetett róla, hogy részeg voltam. ha iszik, mindig átlép egy határt, amit már annyiszor kértem, hogy ne tegyen, de valahogy állandóan az a vége, hogy sírásközeli állapotba kerülök. most nem tudom mi történhetett, szinte nem is emlékszem, szóval valószínűleg túlreagáltam, de bementem a wcre, leültem az ülőkére, magamra zártam az ajtót és elkezdtem bőgni. kopogtak az ajtón, mondtam, hogy foglalt, de tovább kopogtak, a zenétől nem sok mindent hallottam, de végül kinyitottam, és D állt ott. beengedtem, ismét bőgtem, Ára dühös voltam, és elkeseredett, hogy D soha nem véd meg, hanem ugyanúgy nevet, ha beszólogat Á, és már nem a vicces, hanem a bunkó részben tart. nála elég könnyen összemosódik ez, és én jól bírom, mert ehhez szoktam, de érdekes, hogy ő az egyetlen, aki el tudja szakítani a cérnát, a többiekkel csak röhögünk. D kikísért és megvigasztalt, megálltunk a bicikliknél, kicsivel távolabb tőlük, D átölelt, Á meg odakiabálta, hogy szakítsunk. szóval köszönés nélkül hazajöttünk.
a legrosszabb, hogy mindig elfelejti mit csinál, aztán kezdődik elölről az egész, minden oké, majd később megint valamivel felbasz. a baj nála, hogy olyan hatásosan, komolyan és fapofával tud mindent mondani, hogy ha azt mondaná bármelyikőtöknek, hogy igazából az ég nem kék, hanem sárga, akkor gondolkodás nélkül elhinnétek, és meggyőzne titeket. mindig emiatt van vele baj, és hiába kér utána tízszer bocsánatot még aznap, ha olyan kedvében van, legtöbbször a lelkembe tipor azokkal a megjegyzésekkel, amiket viccnek és ártatlannak szán. 

a régi kedvenc német együttesemet hallgatom, néha rám jön egy ilyen érzés, egy nosztalgikus hangulat, és valahogy még mindig tetszik, amit csinálnak. (zárójeles megjegyzések - van egy kis köze Wolfgangnak hozzá, 2 vissza akarom szerezni a némettudásom, ami valahol eltűnt az agyam mélyébe n 3- aki még nem kezdte el nézni a sense8-et, tegye meg. most. 4 - nem értem, miért nem Franky volt a kedvencem, ah)
pénteken fennmaradtam Dnél, hogy tanuljak, aminek sikeres elrontója lett F, azzal hogy másodpercenként írogatott nekem üzeneteket facebookon. mindig ezt csinálja, nem hagy tanulni. 
(most egyeseket érzékenyen érintő tartalom jön, kedveseim)
megtárgyaltunk egy cikket, ami elég érdekes volt - és ráadásul a suliban történt, az épület előtt, ahol mindennap órám van a btkn.
egy leszbi párt kizavartak a kkból, mert smároltak, erre a válasz egy komoly öt párból álló csók flashmob lett, a reakció rá pedig körülbelül ugyanennyi eltúlzottan dühös, eléggé jobbikos, összefüggéstelenül beszélő öltönyös srác (akik természetesen biztos nem néztek leszbipornót még soha életükben, hanem ezt elutasítják szívük mélyéről - és valami szánalmas, teljesen nem odaillő dumát vágtak rá, hogy majd ha rajtuk múlik, akkor az országban ilyen nem történhet, és a többi.) kinevettük őket. 
engem már az idegesít, ha azt hallom, hogy heterók cuppognak a hátam mögött, vagy ott akarják megdugni egymást. tehát felőlem lehet az meleg, transzi, heteró, bárki, engem zavar, ha valaki nyilvánosan smárol. tehát nem azt mondom, hogy az a helyes dolog, hogy kibasszák őket onnan, de az sem helyénvaló, hogy erre ilyen dologgal válaszolnak. eléggé megrendezettnek és túlreagáltnak tűnt az egész. Ffel kitárgyaltuk, hogy semmi ellenszenv nincs bennünk (sőt, bennem mindig is volt egy kis hajlam a lányok felé, tehát rohadtul nem vagyok homofób, épp ellenkezőleg), de ez több volt mint gáz. aztán rájöttem, hogy a csókolózó "tömegnek" a fele évfolyamtársam volt, leszűkítve a kört - csoporttársam. miért nem vagyok suliban, amikor ilyenek történnek?


2016. május 26., csütörtök

Ő

Dnél vagyok, az ágyban fekszem, le van kapcsolva a villany, csak a tv fénye világítja meg a szobát, ő pedig mellettem fekszik, hortyog, össze van gömbölyödve és magához öleli a takarót. puha az ágya, a legkényelmesebb az egész világon.
ma iszonyat meleg volt. igazából semmit sem csináltam, tizenegy előtt ébredtem kicsivel, feküdtem a puha matracon és az álmaimon merengtem. örültem, hogy végre kialudhattam magam. aztán elindultam, hogy a június negyedikén esedékes esküvőre vegyek magamnak valami ruhát, de semmit, egyszeruen semmit sem találtam, összevesztem anyával, szokás szerint. a plázák rossz hatással vannak a családomra. bármikor elmegyünk, mindig orbitális veszekedésbe torkollik a végén.
beültem a mekibe, útbaigazítottam egy csapat turistát, aztán hazamentem busszal, az úton pedig négy oldalt írtam, sőt, még ment is volna, ha nem érek oda.
aztán szexeltünk, pizzát ettünk lapkasajttal és kukoricával, ami iszonyat krémes, végigbeszélgettük a tvben lévő filmeket, és szokásunkhoz hiven rengeteget nevettünk.
több mint három éve együtt vagyunk, és meglepő, de nincs hiba a kapcsolatunkban. iszonyatosan szeretjük egymást, és ez így jó.


amúgy hármas lett az irodalom vizsgám, senkinek nem lett jo az ismerőseim közül, a tanár leszophat.

shield

iszonyatosan fáradt vagyok, de valami furcsa erő folytán még mindig ébren vagyok.
igazából ha a szakdolgozatra gondolok, kétségbeesek, hogy kifutottam az időből, május vége van, és mindenkinek van tanárja, csak nekem nincs. valamilyen sürgető érzés fog el, összeszorul a gyomrom, és legszívesebben bebújnék egy sarokba és sírnék.
új hobbim a négy óra alvásidő. az utóbbi két napban összesen nyolc órát aludtam. a testem sikoltozik azért, hogy végre ágyba bújjak.
de olyan szép most a szobám. ismét feltekertem az égősort a csőre, az ágy felé, mellettem pedig ég a kis éjjelilámpám, ami mindig be van kapcsolva, és tök jó kis fények vannak a szobában, furcsa árnyékokkal. egész otthonos.
megengedek magamnak egy kis luxust, négy nap rabszolgatanulás és szenvedés után, és holnap legalább tizenegyik fogok aludni.
aztán ráérek aggódni a szakdoga miatt.

befejeztem a sense8-et, és most nem tudok mit kezdeni az életemmel. (most már tudom, hogy szerelmes vagyok Wolfgangba). oké, gondoltam, itt az ideje, hogy befejezzem végre a breaking badet, főleg, hogy van is rá időm, de két részt néztem meg, és valahogy olyan unalmasakat sikerült kifognom a negyedik évadból, hogy inkább abbahagytam.

már egy hete valamiért ez a szám megy a fejemben, ami érdekes, körülbelül nyolc éve hallgattam, vagány tizenkétéves írókorszakomban, amikor minden kezdődött. nem tudom, miért juthatott eszembe.

ma egész nap outsider voltam. úgy volt, hogy a vizsga után - ami szánalmasan egyszerű volt ahhoz képest, amit vártam (mégis szar lett) - elmegyünk inni Kval, beszélgetni, hogy mi van vele. mikor vártunk arra, hogy beengedjenek minket a terembe, elmentem mellette és nem vettem észre, ő sem engem. mögötte álltam három percig, mire felhívtam, hogy hol van, aztán ez igazából meg is határozta a mai napi kapcsolatadagunkat. nem éreztem magam különlegesnek, ahogy ott volt mellette egy másik lány, és mondta, hogy jön velünk, ha nem baj. jó, persze, jöjjön. egész végig úgy éreztem magam, mint középsuliban, pedig annyit beszéltem arról, mennyire megváltozott ez a dolog azóta. na, hát most rohadtul nem ez volt. aztán találkoztunk egy másik lánnyal is. remek, ő is jön velünk. feldolgoztam szépen lassan, hogy ez nem olyan lesz, mint ahogy elképzeltem, de hát ha már emiatt fennmaradtam pesten, csináljak is valamit. másfél óráig voltam ott, rekordidő alatt megittam egy tequila sunrise-t, D rám sem ismert volna amiatt, hogy nem évekig szürcsölgettem, aztán amilyen gyorsan lehetett, leléptem.
jó, nem azt mondom, hogy teljesen kívülálló voltam, mert igenis próbáltam beszélgetni velük, de annyira kizártnak éreztem magam a témákból, hogy nevetni támadt kedvem magamon. úgy éreztem magam, mint eddig mindig, mintha egy fal venne körül, ami elzár a többiektől, egy olyan kis burok, amiben csak én vagyok, ott vannak a gondolataim, a véleményem, de senki sem ismeri őket, csak én. iszonyatosan csalódott voltam, nevetséges módon. azt hittem, hogy különleges vagyok, de mégsem. ez igazából K közvetlen személyiségéből fakad, de mégis. tudom, kislányosnak tűnhetek most, de megengedek magamnak egy kis éretlen durcázást.

írni akarok.
megvan az ihlet, de az energia valahogy elveszett. belegodolok, hogy fürdeni kell mennem, és felnyögök. túl fáradt vagyok mindenhez.

2016. május 25., szerda

eldöntöttem, hogy jövőre a pénzgyűjtésemnek egyetlen egy célja lesz - Izland. a leggyönyörűbb hely az egész világon, és ha törik, ha szakad, elmegyünk Dvel. főleg, ha olyan ügyes jegyszerző barátnőm van mint K.

mental breakdown

mental breakdown a szakdolgozat miatt
egy tanár, akit megkértem, hogy legyen a konzulensem, nem elérhető
rátett egy lapáttal az amúgy is fos hangulatomra
kb egy másodpec alatt elbőgtem magam, hogy akkor most mi lesz
azért is sírtam, mert
  • négy órát aludtam
  • hiába tanultam sokat a skandiországismeretre, nem sikerült jól megírnom
  • fogalmam sem volt, hogy tanulom meg a sok amerikai irodalmat, még most se
  • nagyon sokat szenvedtem, hogy legyen egy témám, és mire lett, az nem lesz jó, vagy visszautasítanak
elmentem az esőben, vettem egy cigit
megittam a második energiaitalom
elbőgtem a sminkem, elkérték a személyim a boltban
apával beszéltem telefonon közben

aztán megnyugodtam - nem baj, maximum megbukok és oda az édes pihenésem, június végén
de basszus, nem akarok ennyi tanulással egyest vagy kettest kapni. irodalomból elfogadhatatlan, ami nem ötös. ez az egy tárgy, amiből kifogástalanul jó vagyok.
inkább bukjak meg és legyen utána ötös, mint épp hogy kettes.
kell az ösztöndíj.

most körülbelül nem is fogok aludni, úgy érzem.
felraktam a hatvan oldalas gigajegyzetemet a csoportba, hogy legalább másokon segíthessek. nem értem azokat, akik el akarják adni a jegyzeteiket. én megosztom ingyen, mert nem vagyok féreg.
aztán hátha visszakapom a sorstól.

2016. május 22., vasárnap

bevallom, bűnös vagyok, és megnéztem a trónok harca kiszivárgott 5. részét, hogy kicsit pihenhessek.
és csak néztem a képernyőt, tátott szájjal, és folytak a könnyeim. ilyen nincs. ennyire kegyetlen még shireen baratheon elégetése sem volt. még most is sírni tudnék, ha eszembe jut.

ezeregyszázadik

most minden olyan furcsa.
süteményillat van a házban, vagy anya valamit csinál a sütőben.
rend van és tisztaság.
egész nap amerikai irodalmat tanultam.
meleg van odakint, ki akarok menni. süt a nap, a szél melegen fúj, csicseregnek a madarak, gyerekek játszanak. minden olyan zöld.
valahogy úgy érzem, hogy minden hiábavaló, amit csinálok.
hiányzik D.
elszívnék egy cigit egy cherrycoke társaságában.
de nem mehetek be este hozzá, mert tanulnom kell, természetesen.
reggel K keltett, mert most épp hazaért Angliából, tíz percig beszélt az irodalomról, én pedig feküdtem, épphogy kinyílt szemekkel, átsütött a redőny kis résein a fény, a takaró meleg volt és puha, és jó kedvem volt.
most megint felhívott, és megvitattuk azt, hogy fél évet legalább csúszik anglia miatt, és hogy megbeszélte egy tanárral, hogy nem jár be az órákra, csak dolgozatokat ír, úgy jó lesz, a tanár megengedte neki. ötösöket írt, mindent megtett, és kettest kapott. igazából olyan nehéz figyelni arra, amit mond, mert csak darál és darál, nálam is többet beszél, de nagyon szeretem, akkor is, ha kilométerek választják el tőlem, és hogy ritkán beszélünk. ő volt az első barátom az egyetemen, az első, aki megtanította nekem, milyen a spontaneitás és az igazi barát, akit érdekel, mi van veled. szóval szerdán vizsga után még beülünk valahová, mielőtt visszautazik Londonba.
egyébként rendesen megijeszt a tudat, mennyire ügyesen tud repjegyeket venni. két hétre megy Los Angelesbe a nyáron, oda-vissza az út százhúszezer forintjába kerül. businesswoman.



olyan fura hatás alá kerülök, ha a sense8-et nézem. elragadtat, a történet részének érzem magam, és valahogy... valahogy máshogy. az egyik srác benne annyira magával ragadott, pedig nem is jóképű, és ráadásul német és félig orosz, de istenem, ha meglátom, valami iszonyatosan fura érzés keletkezik bennem, amiről muszáj írnom. talán a karakterét valahogy alkalmazom majd a saját írásaimban. van benne valami titok, valami komoly és rideg, mégis érzékeny.

2016. május 21., szombat

panaszáradat

jelenleg áll a bál itthon, de ezen meg sem kell lepődni, a tesóm féreg. igazából miatta nem szeretek hazajárni. nem szokás ilyet mondani, de teljes szívemből utálom, az esetek majdnem kilencven százalékában. mindig elgondolkodom azon, hogy milyen jó lenne egy olyan testvér, akivel jó kapcsolatban vagyok. akivel meg lehet beszélni a problémákat, akivel lehet bulizni meg eljárni ide-oda. nem, nekem mi van? egy hálátlan, követelőző, embereket semmibevevő, nagyképű, pénzéhes, de azért semmit nem tevő, utálatos, rosszindulatú szar. vannak pillanatok, amikor normális, de ez egytized másodperc alatt képes megváltozni. anyát sajnálom a legjobban, mert az egésznek ő issza meg a levét, neki kell elviselnie mindent ezzel kapcsolatban. komolyan, néha jobban örülnék, ha eltakarodna itthonról, sőt, ha egyke lennék, mert ez nem állapot, amit csinál. remélem, majd egyszer hatalmas pofont kap az élettől, vagy iszonyatosan lesüllyed, de hát ezt nem nehéz elképzelni amiatt az életmód miatt, amit folytat. nem is értem, miért szentelek neki egy bejegyzést, de már annyira tarthatatlan a helyzet, hogy legszívesebben átmennék a szobájába és beleverném a fejét a falba. bár nem sok esélyem lenne ellene. agyonverne, mivel annyira brutálisan agresszív, és valószínűleg az első ütés után megsajnálnám. de anya miatt megérné, mert ő nem érdemli meg ezt a bánásmódot, mivel mindent megad neki....
egyszerűen csak ki kellett írnom magamból a feszültséget. regényeket tudnék erről írni, de nem teszem, mert csak még idegesebb leszek. ez egy olyan dolog, amire nem szívesen gondolok, mindig próbálom félrerakni a tudatomban, hogy ne kelljen ezen stresszelnem, mert megváltoztathatatlan.

D meg elment egy csapatépítő ivásra, a három kollégájával, nélkülem persze, ami kicsit szíven ütött. egy héten találkozunk komoly két alkalommal, és hiába csapatépítés, meg összekovácsolódás, nekem ez szarul esett, hogy az ivást választja helyettem. bár mégis mit tudnék most tenni? 
egész nap tanultam, művészettörténetet, ami nem is kapcsolódik a képzésemhez, és világéletemben utáltam. viszont sikerélménynek könyveltem el, hogy ma megittam másfél liter vizet, a napi fél helyett. talán nem véletlen, hogy ennyire vérszegény vagyok és mindenféle vérrel kapcsolatos bajom van (najó, ez durván hangzik, de igazából csak azt jelenti, hogy minden vitamin meg cucc alacsony benne, túlságosan is.) dehát ha az ember nem szomjas!
kiválogattam néhány képet, ami kifejezetten tetszik.
ezeket én sokkal többre tartom, mint az modern odahányt fos képeket. kövezzenek meg.

Strindberg bácsit amúgy is szeretjük nagyon





2016. május 19., csütörtök

sense8

ma egyszerűen semmit nem csináltam. egy tökéletesen passzív napom volt, fél tízkor keltem. kialudtam magam. szeretem ezt az ágyat. kényelmes.
egész nap ágyban feküdtem és délután kettőig tanulgattam, kiegészítettem a mondattan jegyzeteimet, próbáltam memorizálni őket, de nem vitt rá a lélek, hogy tanuljak. csak ültem a falnak dőlve, kipárnázott háttal, vagy hason feküdtem, betakaróztam, hol fázott a lábam a hidegben, hol túl meleg volt a takaró alatt. nem tudtam megerőltetni magam és elkezdeni konkrétan megtanulni mindent. ennek több oka is van - úgyis olyat kérdeznek, amit nem tudok, és talán az előző évi kérdés-válaszok segítenek majd. valamiért nem tudom komolyan venni ezt a vizsgát. sőt, csöppet sem érdekel.
csak délután háromkor öltöztem fel, hogy lemenjek a boltba és vegyek valami ösztönzőt a tanuláshoz. de csak vergődtem és vergődtem, míg végül letettem a dologról, és elkezdtem nézni a Sense8 című sorozatot.
gyerekek. engem ritkán köt le valami ennyire. a történet röviden nyolc emberről szól, akik mentális összeköttetésben vannak egymással, és ezt szép lassan felfedezik. nem akarok senkinek spoilerezni, de iszonyatosan izgalmas. nyolc szálon fut a történet, mindegyik más, mégis hasonló, teli van izgalmakkal és titkokkal, amiket meg akarsz fejteni. az elején teljesen confused voltam, teli kérdésekkel és semmiről nem volt fogalmam, de szépen megvilágosodtam, ahogy rögtön bedaráltam egymás után hét részt. hát igen, vizsgaidőszak, mi is lenne jobb tanulás helyett, mint bingewatching series? mindenkinek ajánlom ezt a sorozatot, akinek van affinitása az lmbtq dolgokra. de ha ennyire rákattantam, ami ritkán történik meg sorozatokkal, akkor bizony ez az egész nagyon jó. persze, nem ez a szál a meghatározó benne, sőt, de gondolok most azokra, akik valamilyen rejtélyes módon az ilyen dolgokat nem tolerálják, ne nézzék. 

2016. május 18., szerda

tegnap, ahogy békésen üldögéltem a villamoson rögtön a vezető mögött és candycrushoztam, hirtelen csörrenést hallottam, követtem a tekintetemmel, és meglepetésemre körülbelül tíz centi választotta el a másik villamos orrát az arcomtól és ablaktól, ahol ültem, ugyanis egymásnak ütköztek, a csörömpölés pedig az volt, ahogyan a visszapillantó tükröt elegánsan leverték, amint egymásba kanyarodtak. az egész a Szent Gellért térnél történt, ahogy lehajtanak a villamosok a Szabadság hídról, és pontosan meghatározott időben kell elmenniük egymás mellett, hogy ne legyenek ilyen kis balesetek, mint most. 
én meg gondolkodás nélkül leszálltam, átvágtam az úton és Dvel idegesen telefonálva mentem el gyalog a megállóba, hogy átszálljak egy másik villamosra, amin talán életben maradok. na jó, túlreagáltam, de basszus, ha ezek a zötykölődő szarok képesebbek lennének gyorsabb sebességre azokban az elnyűtt, recsegős, rázós, nyikorgós kanyarokban, akkor most nem biztos, hogy épen tudnám pötyögni a soraimat ide.

2016. május 16., hétfő

eurovision


(update: azóta kb negyvenszer hallgattam meg ezt a számot. eléggé iszonyatjó)

írom az olycklig kärlekshistoriamat svédre, ami az utolsó fogalmazásom lesz ebben a félévben, és már körülbelül nyolcszáz szónál járok az ezerből, tehát igen jól haladok. majd talán közzéteszem itt a magyar verziót (igen, kettőt is írtam, lefordítom).

ez a szám incredible. az eurovízióból ez volt az egyetlen, ami tetszett. a múltkor elmondtam L-nek, hogy szurkolok a magyar srácnak, mert viszonylag jó zenét csinált, és megérdemelne valami jó helyezést, mire kibukott, hogy ez egy politikától túlfűtött szar, és hogy felesleges nézni, mert bunda az egész, nem a zene számít itt. és igaza volt, az az urkán szám azon kívül, hogy a háborúról szól ukrajnából, egy szar zeneileg. (persze ez csak az én véleményem.)
együtt néztük apival, anyával, Dvel, aki a földön feküdt, somersbyt ittunk és pizzát ettünk, a hangulat pedig egész jó volt, ahogy értékeltünk minden fellépőt és végigpofáztuk az egészet, mivel az összes szám szinte fos volt. kivéve ez a gyönyörűség.
elképzeltem, milyen jó lenne elmenni Svédországba, az életem legnagyobb álma. felfedezni mindent, megnézni a gyönyörű szőke férfiakat, csorgatni a nyálam utánuk, bejárni az egész landskapot, elmenni Izlandra is, és sóvárogni azután, hogy Skandináviába költözzek. egyszer ez lesz, ha rajtam múlik - ha már nem skandinávnak születtem, megpróbálok azzá válni. 

ez a lett srác annyi idős mint én, és lám, micsoda zenét csinált. bár lorde-dal is ez van, fiatalabb nálam, és miket ért el az életében. én pedig itt vagyok az ábrándaimmal és vágyaimmal, amik csak az én fejemben élnek, és valószínűleg soha nem lesz belőlük semmi.

a hétvégén többször is csalódtam a sógornőmben. elmentem D-ékhez, hogy végre találkozhassak megint a kisbabával, megnyomkodhassam, megszeretgethessem és odaadjam neki a kisujjam, hogy rámarkoljon az aprócska kezével, és rám mosolyoghasson a kicsi, fogatlan szájával és a puffadt babaszájával, hogy megszimatolhassam a puha bőrét, és végre fel merjem venni, hogy életemben először babát tarthassak a kezemben. és mi lett a vége? három órát vártunk rájuk mindkét nap, majd csak öt percre jöttek át. én elbőgtem magam, miután elmentünk Dvel a buszmegállóba, aztán vigasztalt, hogy majd két hét múlva több idő lesz vele lenni. én meg igazából nem csak azért sírtam, mert nem láthattam a babát, hanem mert rohadtul nem érzem magam családtagnak, hiába vagyok már ott három éve és lassan két hónapja, tök feleslegesnek éreztem magam, ami felidegesített és elkeserített. aztán D azt mondta, hogy hülyeségeket képzelgek, és igenis a család része vagyok, mindenki szeret, és már nem csak D barátnője vagyok, hanem Niki.
néha rámtör ilyen képzelgéshullám és depresszió, de hát tőlem nem is lehet mást elvárni.

D eladta a kocsiját, amiért elég szomorú vagyok. valami olyan srác vette meg, aki semmit sem ért a kocsikhoz, egy éve van jogsija és fél éve vezetett utoljára. Dnek kellett elvinnie próbakörre, és ő vezetett, a srác pedig megdícsérte a vezetési stílusát. ezen elmosolyodtam. szeretem, mikor vezet. olyan független és magabiztos akkor, semmi nem zavarja. szexi közben. 
szóval kitalálta, hogy majd ő biciklit és robogót vesz a pénzből, majd gyűjteni fog egy normális kocsira, de tudom, hogy nem így lesz. mindent eldönt, aztán soha nem viszi rendesen véghez. vagy a másik véglet - hülyeségeket talál ki, aztán gyorsan meg is valósítja őket, aztán nekem kell azt hajtogatni neki, mikor sopánkodik, hogy én megmondtam.
el se tudom mondani, mennyire imádom őt.


a hétvégén találkoztunk G barátnőjével is, aki pontosan illik hozzá - mindketten szexmániások és bolondok. igazából nem sokat beszélgettem vele, de épp elég volt, hogy konstatáljam, hogy lesz helye nálunk. D behányt azon a "bulin", körülbelül hat év után, rettentő vicces volt, ahogy visszajött a wcről falfehéren, és közölte, hogy menjünk haza.
elégedett vagyok, hogy G akkor is beszélgetett velem hosszan és sokáig, mikor a barátnője ott volt. bebizonyította, hogy tényleg barátok vagyunk.

2016. május 12., csütörtök

first world problems

van az úgy, hogy az ember miután végez a suliban, elmegy a barátnőjével ikeába köttbullart enni, majd vásárolni, mivel épp megérkezett a csinos kis ösztöndíja az egyetemhez képest. aztán mikor a ruhák tömkelege között nézelődik, nem tetszik neki semmi, nem passzol semmi a fejében kitalált képhez. felfogja, sóhajtással. jól van, majd később visszajön. majd máskor. továbbmegy egy másik helyre, megtalálja azt a felsőt, amit két hónapja felpróbált, csak az ára miatt nem vette akkor meg, szóval most gondolkodás nélkül beviszi azt az egy darabot a próbafülkébe, majd mikor már kezd örülni, hogy végre most valahogy kedvezett neki az univerzum, a felső körülbelül egy tehénen is lógna. megint sóhajt, rendben, majd másra, hasznosabb dolgokra költi a pénzét. persze, tudta, hogy olcsó rozéra fogja költeni a hétvégén. megfogadja magának, hogy nem érdekli, több pénzt fog ruhákra költeni, maximum kevesebbet vesz, de hátha így nem foszlanak le róla a tizenötödik mosás után. meg talán így minden hónapban vehet ruhát. komolyan elgondolkodik azon, hogy a ruhatára elég szegényes, és körülbelül egy éve folyamatosan ugyanazokat a ruhákat hordja. még jobban elhatározza magát, hogy vesz valamit. körbemegy a boltokban, szétnéz mindenhol, kémlel szép darabok után, elmegy másik bevásárlóközpontba, de semmi. kezd elfogyni a türelme. az idő gyorsan halad, már délután öt óra van. telefonál a barátjával, neki panaszkodik. visszamegy egy boltba, hogy megerőltesse magát, és azért is vegyen valamit. talál egy nadrágot, egy olyat, amit előző nyáron mindig ellopott a barátja anyukájától, még a minta is szép, fekete alapon fehér madarakkal. lekap egyet a méretében, boldog, hogy az univerzum mégsem hagyta teljesen cserben. kiállja a sort, előtte ezer meg ezer ember áll, nekidől a falnak és lehunyja a szemét. a lábai fájnak. hisztis. sorra kerül, bemegy a próbafülkébe, melege van a sok öltözéstől. felveszi a nadrágot, aztán elkomorul az arca. akkora volt, mint egy ház. mint egy hatalmas nadrág, amit török pasák hordtak. ismét sóhajt. talán xs-es méretben jó lenne. aztán rájön, hogy ő biztos nem állja ki a sort újra. ezért elmegy a sparba, telefonon beszél tíz percig a barátjával, kiélvezi, hogy korlátlanul beszélhet vele mostantól, majd a nap megkoronázásaként és vigaszdíjként vesz magának sajtos chipset. majd legközelebb.



néha elgondolkodom, olvassa-e még ezt a blogot bárki is.

2016. május 10., kedd

med fullkomligt visshet

igazából most eléggé lent vagyok, ami úgy a szociális életet jelenti. állandóan csak tanulok, jelen pillanatban már a tizedik A4es oldalt írom tele svéd szavakkal, ráadásul egynyelven, mivel lektornál készülök dolgozatot írni. 
mindig nehezen veszem rá magam, hogy szakítsak a blogírásra egy kis időt, aztán a végeredmény az lesz, hogy bepötyögök valamit, aztán sóhajtok és bezárom az ablakot. most viszont már inkább elengedtem a szorgalmasságot, úgysincs semmi esély arra, hogy mindezt megtanulom. szóval, ahogy nyelvészeten új szóként megtanultuk - yoloa
ma a borús nap reggel ugyanolyan borút okozott a lelkemben, mint odakint a tájban. valahogy megmagyarázhatatlanul szomorúnak éreztem magam, aztán felvidított ki más, mint L. egy csodálatos filmet néztünk meg, a Tillsammans-t órán, ami a svéd hippikorszakot idézi fel. végre találtam egy embert Lben, aki full olyan, mint én. végigbeszéltük és röhögtük az egész filmet, apró kommentárokkal, egymás vállába kapaszkodva vicces jeleneteknél, csak hogy ne hívjuk fel magunkra még jobban a figyelmet. aztán óra után beültünk a mekibe a szokásos menüre. 
az egész délutánom abból állt, hogy szenvedtem a szavakkal és a szövegek olvasásával, de az olvasás elég felemelő élményt okoz legalább. egyre jobban és folyamatosan értem a szövegeket, egyre kevesebb szótáraznivaló van, ha van, az is valami bonyolult szó vagy a tizedik szinoníma ugyanarra a szóra. valamennyire élvezném, ha nem lenne ennyi. aztán remélem, hogy hátha majd tényleg nem vész kárba a tudásom és kijön egy csinos kis nyelvvizsga belőle.
aztán délután anyáék feljöttek és elhozták nekem a lakbért, ami egy kisebb vagyon, és vonakodva, nehezen adom ki a kezemből. nevettünk a kocsiban miközben esett az eső, megtárgyaltuk, mik történtek velük, api vett egy új telefont, aztán szomorkodva útnak engedtem őket.
most pedig beletörődöm, hogy vagy hajnal kettőig felleszek, aztán kelek hatkor tanulni, sóhajtva és hisztizve. érdekes, hogy szerintem többet tanulok mostanában, mint amit vizsgaidőszakban fogok.
aztán csütörtökön elvileg leveszik az alsó fogszabályzóm, lassan négy év után, és öt év kezelés után végre megszabadulok a fogszabályzás eseményeitől. D már alig várja, hogy anélkül láthasson. engem viszont valahogy nem érint meg.


az utóbbi idők történései közül egy dolgot emelnék ki, mielőtt feledésbe merül az aranyhalmemóriámban.
V ballagásán voltam, aminek az eredménye az lett, hogy mamámtól egy vasárnapi sütögetés után azt hallottam vissza, hogy mindenki arról beszélt, hogy én milyen részeg voltam. tehát gratulálok. 
mikor két lánnyal visszafelé tartottam a ballagásra, miután beszereztünk kellő mennyiségű piát (amit nem kellett volna), szembe jött velünk rejtélyes módon I, az egyik exbarátom, aki itt a blogban is szerepelt, öt évvel ezelőttről, és öt év után hozzámszólt, ráadásul kedvesen, azután olyan furcsa és nosztalgikus érzés uralkodott el rajtam. 

2016. május 3., kedd

épp írom svédre a novellámat, és ömlenek belőlem a szavak, majd közzéteszem itt is, bár úgysem fogja rajtam kívül érteni senki.
nincs időm semmire, ma írtam két zéhát, tanulok állandóan, majd ha túl vagyok ezen a csodálatos megpróbáltatáson, akkor írok egy hatalmas bejegyzést arról, hogy mi minden történt az utóbbi időben.

L kezdi kinőni magát azzá az emberré, aki anno MP volt nekem. mindent megosztok vele, együtt panaszkodunk, nevetünk, kibeszélünk mindent. miért csak két évből áll az egyetem?

N: meg majd tuti ezt is fullra lehúzza H, d meg odahány neki valamit, meg k is, aztán nekik meg csillagosötös 
AJJ MIÉRT ILYEN A VILÁÁG L?

L: szokd meg mindig lesznek ilyen emberek
el kell fogadni
el kell fogadni azt is, hogy te milyen ember vagy és saját magadhoz mérten kihozni magadból a maximumot
és nem ahhoz mérten, hogy a D mit hány oda 
mert lehet, hogy neki pl semmi szociális érzéke nincs amúgy

N: jaj olyan cukcsi vagy 
bocsi, hogy mindig itt panaszkodom neked

L: jaj rágjalak meg, nyomjad 
nekem lehet
aztán max szijjelváglakagecibe