2016. május 26., csütörtök

shield

iszonyatosan fáradt vagyok, de valami furcsa erő folytán még mindig ébren vagyok.
igazából ha a szakdolgozatra gondolok, kétségbeesek, hogy kifutottam az időből, május vége van, és mindenkinek van tanárja, csak nekem nincs. valamilyen sürgető érzés fog el, összeszorul a gyomrom, és legszívesebben bebújnék egy sarokba és sírnék.
új hobbim a négy óra alvásidő. az utóbbi két napban összesen nyolc órát aludtam. a testem sikoltozik azért, hogy végre ágyba bújjak.
de olyan szép most a szobám. ismét feltekertem az égősort a csőre, az ágy felé, mellettem pedig ég a kis éjjelilámpám, ami mindig be van kapcsolva, és tök jó kis fények vannak a szobában, furcsa árnyékokkal. egész otthonos.
megengedek magamnak egy kis luxust, négy nap rabszolgatanulás és szenvedés után, és holnap legalább tizenegyik fogok aludni.
aztán ráérek aggódni a szakdoga miatt.

befejeztem a sense8-et, és most nem tudok mit kezdeni az életemmel. (most már tudom, hogy szerelmes vagyok Wolfgangba). oké, gondoltam, itt az ideje, hogy befejezzem végre a breaking badet, főleg, hogy van is rá időm, de két részt néztem meg, és valahogy olyan unalmasakat sikerült kifognom a negyedik évadból, hogy inkább abbahagytam.

már egy hete valamiért ez a szám megy a fejemben, ami érdekes, körülbelül nyolc éve hallgattam, vagány tizenkétéves írókorszakomban, amikor minden kezdődött. nem tudom, miért juthatott eszembe.

ma egész nap outsider voltam. úgy volt, hogy a vizsga után - ami szánalmasan egyszerű volt ahhoz képest, amit vártam (mégis szar lett) - elmegyünk inni Kval, beszélgetni, hogy mi van vele. mikor vártunk arra, hogy beengedjenek minket a terembe, elmentem mellette és nem vettem észre, ő sem engem. mögötte álltam három percig, mire felhívtam, hogy hol van, aztán ez igazából meg is határozta a mai napi kapcsolatadagunkat. nem éreztem magam különlegesnek, ahogy ott volt mellette egy másik lány, és mondta, hogy jön velünk, ha nem baj. jó, persze, jöjjön. egész végig úgy éreztem magam, mint középsuliban, pedig annyit beszéltem arról, mennyire megváltozott ez a dolog azóta. na, hát most rohadtul nem ez volt. aztán találkoztunk egy másik lánnyal is. remek, ő is jön velünk. feldolgoztam szépen lassan, hogy ez nem olyan lesz, mint ahogy elképzeltem, de hát ha már emiatt fennmaradtam pesten, csináljak is valamit. másfél óráig voltam ott, rekordidő alatt megittam egy tequila sunrise-t, D rám sem ismert volna amiatt, hogy nem évekig szürcsölgettem, aztán amilyen gyorsan lehetett, leléptem.
jó, nem azt mondom, hogy teljesen kívülálló voltam, mert igenis próbáltam beszélgetni velük, de annyira kizártnak éreztem magam a témákból, hogy nevetni támadt kedvem magamon. úgy éreztem magam, mint eddig mindig, mintha egy fal venne körül, ami elzár a többiektől, egy olyan kis burok, amiben csak én vagyok, ott vannak a gondolataim, a véleményem, de senki sem ismeri őket, csak én. iszonyatosan csalódott voltam, nevetséges módon. azt hittem, hogy különleges vagyok, de mégsem. ez igazából K közvetlen személyiségéből fakad, de mégis. tudom, kislányosnak tűnhetek most, de megengedek magamnak egy kis éretlen durcázást.

írni akarok.
megvan az ihlet, de az energia valahogy elveszett. belegodolok, hogy fürdeni kell mennem, és felnyögök. túl fáradt vagyok mindenhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése