2016. június 6., hétfő

D jobb keze

érzelmektől túlfűtött bejegyzés következik

még soha nem írtam erről bejegyzést több mint három év óta, mióta együtt vagyunk. talán azért, mert ha elolvasom, amit az anyukája róla írt, egyből folyni kezdenek a könnyeim.
anyukájának rendes, normális terhessége volt, semmiféle bajokkal, de mikor D útnak indult, komplikációk léptek fel a szülésnél. nem fért ki, kicsivel nagyobb baba volt, mint kellett volna, hogy legyen, de hát van ilyen. az orvossal lehetett a baj - kétségbeesett, hogy a baba feje fennakadt, rohadtul nem tudta kezelni a helyzetet, és szabályosan kitépte a kisbaba Dt az anyukájából, és mivel nem sikerült rendesen kiszedni, olyan erősen húzta, hogy anyukája is leesett a szülőágyról. D nem sírt fel, ezért elviharzottak vele, otthagyva szegény J-t a földön vérezve. a kis Dt mentőhelikopterrel vitték fel pestre, és ott több mint egy hónapig kómában volt, élet-halál között ingadozva. rengeteg ideig kérdéses volt, hogy egyáltalán túléli-e, Jnek azt mondták, hogy készüljön fel a legrosszabbra. mivel oxigénhiány is fellépett a szülésnél, azt mondták az orvosok, hogy nagy esély van rá, hogy szellemileg visszamaradott lehet, ha egyáltalán nem hal meg. a kis D apró kulcscsontjába beletört az orvos ujja, lebénult a szemmozgató izom, a fejbiccentő izom és mivel a rekeszizma is, egy hónapig lélegeztetőgépen kellett lennie. a jobb kar gyakorlatilag pedig mint a rongy, béna lett. azt is mondták, hogy soha nem fogja tudni majd használni a kezét. aztán mikor az állapota jobbra fordult, gyógytornára jártak, rengeteg pénzt és energiát és türelmet áldoztak rá. hosszú ideig semmi változás nem történt a kezével, de D teljesen felépült, cuki baba lett, csak a karja nem mozgott, tehetetlenül lógott és semmiféle érzésre nem reagált. legalább tízféle kezelést használtak nála, de a legeredményesebb egy elektromos idegingerlés volt, ennek köszönhetően pedig tíz hónapos korában megrándult a kisujja, onnantól pedig rohamos javulás következett nála. semmi nem jött be abból, amit az orvosok mondtak - mindene működik, csak a keze egy icipicit rövidebb, nem tudja kinyújtani az ujjait, de teljességgel tudja használni a kezét arra, mint amire minden más ember. nincs szellemi visszamaradása (bár néha viccből megjegyzem neki, hogy fogyatékos, amikor baromságokat csinál, hogy megnevettessen), okos, intelligens, jó humorú, imádnivaló, érzékeny és romantikus, aki mindennél jobban szeret engem. iszonyatosan szerencsés volt az életben, hogy mindezt leküzdötte, és persze az anyukája is, aki mindent megtett érte, mindent feláldozva.
belegondolok, hogy mi történt volna, ha nem ilyen erős a szervezete, és nem tudta volna megnyerni a küzdelmet a halállal szemben. aztán gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot, mert itt van. tegnap miközben táncoltunk az esküvőn, belenéztem a hihetetlenül kék szemeibe, megfogtam a szőke borostás arcát, néztem a helyes arcát, és éreztem, hogy a szeretet szétáramlik bennem. nagyon szeretem őt, még soha senkit nem szerettem ennyire, és tudom, hogy ő az a férfi, akihez feleségül akarok menni.

az esküvő meg... D anyukája overallja először borzalmasan állt, néztem is szomorúan, hogy milyen kár, mivel tök kényelmes, aztán mikor átjött A, hogy megcsinálja a hajam és kisminkeljem, rájöttem, hogy fordítva vettem fel. fordítva. meg sem lepődtem magamon. A iszonyatosan jó sminket csinált nekem, és imádta is, hogy sminkelhet, mivel senki nem engedi meg neki soha elmondása szerint. titokban féltem, nehogy megbántsam, hogy nem tetszik, mint anno Szt, de hihetetlen király lett a hajam és a smink is. közben beszélgettünk és azon nevetett, hogy rohadtul nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy az arcomra mindenféle szart kennek, sőt nincs is rá szükségem, mivel ha már ronda vagyok meg dagi, akkor legalább az arcbőröm legyen szép. most is elmondhatom, hogy imádom At. és ennyiben ki is merül a kellemes rész. az esküvő HALÁL unalmas volt. a társaság nem táncolt, nem beszélgetett velünk, nem volt kavarodás, az ismeretlenekből nem lettek ismerősök, mindenki csak lesett az asztalnál. de mi ha már ott voltunk tesómékkal meg unokatesómékkal, kihasználtuk az egészet és annyit ittunk, amennyit csak tudtunk. különleges volt, hogy volt koktélbár is, de mivel az összesnek ugyanolyan íze volt, egész este csak viszkikólát ittam szokás szerint. 
egész nap arról fantáziáltam, hogy majd a jövőben Dvel milyen esküvőnk lesz, és tudom, hogy nem lesz ilyen lapos, unalmas és kliséktől túlfűtött. főleg mivel az én családom úgy viselkedik, mint egy olasz família, nincsenek gátlásaink egymás előtt, hangosak vagyunk és szeretünk bulizni, a baráti körünkről meg nem is beszélve. Zvel voltunk egész este, de hát ki mással, olyan, mintha a testvérem lenne. a fotósokkal is beszélgettem, és mivel ismertük őket, mondtam, hogy nem érdekel semmi, meg kell majd oldaniuk mindenféleképpen, hogy hozzánk ők jöjjenek fotózni, ők pedig azt válaszolták, hogy még kedvezményt is kapunk.
a menyasszonyi csokorból szereztem egy darabot, de csak úgy, hogy tesóm barátnője elkapta és odaadta nekem, szóval azzal boldogítottam D-t egész este, majd elloptunk három poharat, és mint aki jól végezte magát, hazamentünk a menyasszonyt furikázó fehér terepjáróval, mivel Z bérelte és ő töltötte is be a sofőr szerepét. 
ma pedig egész nap haldokoltam, és tudom, hogy a svéd irodalom jegyem nem lesz valami csodálatos emiatt.

4 megjegyzés:

  1. Jézus, ez de durva sztori, beillene valami thrillerbe...

    Amin én máig fenn vagyok akadva az az, hogy Rú anyukájának az első fiát bent tartották pár napig a kórházban (újszülöttként), majd amikor mentek érte, közölték, hogy meghalt, és már nem is láthatták a baba testét. Ez is tök gáz sztori, pláne, hogy a terhesség alatt nem voltak gondok, és tökre homályos az egész, és nem értem, hogy hagyhatták ennyiben. Egy csomószor eszembe jut, hogy vajon mi lett azzal a babával - talán valaki "megvette"? -, de nem akartam Rú anyukáját túl sokat faggatni erről, mert tudom, hogy 1-2 évre nagyon kiütötte őt is, meg a férjét is az eset, majdnem szétmentek emiatt, szóval nem akartam felzaklatni a sok kérdésemmel. De annyi jó van ebben, hogy így Rút viszont tudatosan hozták össze évekkel később, mert szerettek volna egy fiút is - igaz, már nem sok örömöm lelem benne, de na... :P

    Na de lényeg a lényeg, hogy D tényleg mázlis volt, és így ti is találkozhattatok. :)

    VálaszTörlés
  2. Ja még valami: igenis szép vagy, ne önbizalomhiányoskodj. :P

    VálaszTörlés
  3. juj... amit írtál, az azért sokkal durvább... nem is tudom, hogy tehetnek meg egyáltalán ilyet, de felmerül a gyanú, hogy valami nem stimmel. eljárást kellett volna indítani a kórházzal szemben, küzdeni, mert nem úgy működik az, hogy a gyerek kis testét ők eltüntetik a szülők tudta nélkül. de persze megértem, hogy nagyon megtöri és eltiporja ez az embert belülről. :( mindennek megvan a maga oka, de Magyarországon az ember soha nem lehet semmiben biztos, meg amúgy is, annyi durva dolgot lehet hallani...

    igen, az a lényeg, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy:)
    te pedig írj gyakrabban, nem baj, ha negatív, sokkal jobb, ha kiírod magadból a bajokat, legalább egy lelkes olvasódat boldogabbá teszed, nekem minden tetszik, amit írsz! :)
    és köszönöm, aranyos vagy :D

    VálaszTörlés