2016. június 3., péntek

Deutsch

a reggeli kiakadás után rámjött az ihletroham, és körülbelül a nap felét írással töltöttem, mostanában I'm making progress.
aztán összepakoltam a cuccaimat, teljesen megpakolva mentem be az egyetemre, kicsit ideges voltam, hogy találkoznom kell a professzorral, előtte be is mentem a tescoba, hogy vegyek egy kis nyugtató kakaót és sajtkrémes rudat, letelepedtem egy padra, és megettem, hogy kicsit valahogy lecsökkentsem a felgyülemlett stresszt magamban. aztán mikor odaértem az irodája ajtaja elé, láttam, hogy egy kis lapocska van rajta, azon pedig az a szöveg állt, hogy [...]'s office hours are cancelled today alatta pedig a mai dátum állt. egy darabig csak álltam a terem előtt, az arcomra fagyott a mosoly, és az agyam kétségbeesetten próbálta meg feldolgozni az információt, hogy teljesen felesleges volt fennmaradnom pesten emiatt. 
dühömben megint írtam a zsibongóban, miközben mellettem nem messze egy pár beszélgetését hallgattam, ismeretlen emberek áramlottak ki a liftből, Ffel beszélgettem, és elmeséltem neki a hangtan vizsgáz kiakadós lány történetét.(igen, a vizsga karikázós, mindig feltűnnek előző évi kérdések, de most valahogy nem így történt, a lány pedig dührohamot vagy talán idegösszeroppanást kapott, és elkezdett ordítani szegény szerencsétlen mosómaci és doktorbácsi tanárurakkal, hogy ezt még megkeserülik, aztán ki kellett vezetni a teremből, K pedig azt mesélte, hogy odakintről is hallották, ahogy ordít, csapkod és kiabál. komolyan, már megint akkor történnek ilyen dolgok, mikor nem vagyok ott.)

a buszon megint csak írtam, figyeltem a beborult eget és a sötét esőfelhőket, és a majdnem kétórás út egy szempillantás alatt elröppent.
Dékhez mentem, ő pedig épp csak kikúrálódott a legkedvesebb és kellemesebb egynapos vírusból, ami most az egész családon és barátokon végigment (szerintem mindenki ki tudja találni, mi az, ha azt mondom, hogy alul-felül), én pedig rettegtem, hogy ha beteszem a lábam a lakásba, akkor azon nyomban rám fog ragadni, D anyukája pedig kinevetett. iszonyat édesek voltak - vettek nekem az egész világ (komolyan) legjobb gyrososából kaját, amit befaltam, megkaptam D szeretetadagjait, majd elmentünk az anyukájával és a barátjával, Aval vásárolni. D anyukája, J, megeskette még velem a bajuszpartin, mikor felhívott, hogy gyereknapra vegyek magamnak valamit a nevében, de akkor csak szabadkoztam, hogy nem kell semmi most viszont azt mondta, hogy nincs kibúvó. tehát gazdagodtam egy tökéletes új melltartóval (nem gyakran váltogatom őket, tudom, rossz szokás), és mivel semmi mást nem találtam, kiegyeztünk abban a csodatusfürdőben, amiért már hónapok óta epekedek, de sajnáltam rá annyi pénzt kiadni. tehát most boldog vagyok. Dnek is vettünk egy pólót, ami extra boldogságpontokat jelentett, mivel iszonyatosan szegényes a ruhakészlete. (ha rajtam múlna, nem lenne az.) 
annyira jól éreztem magam. úgy éreztem, mintha a kis felesége lennék, és elmennénk az anyósékkal vásárolni, mintha a család része lennék, mivel rám is gondoltak mindenben.
elpanaszoltam Jnek, hogy fogalmam sincs, mit vegyek fel az esküvőre, azt mondta van egy csodás fekete overallja, amit kölcsönad, ha jó rám.
rossz érzés volt, hogy haza kellett jönnöm. annyira szívesen maradtam volna még.
anyának névnapja volt, ezért rengeteg csoki várt itthon, mivel szegény nem ehet ilyeneket, így nálam kötnek ki általában, én pedig nem szoktam vonakodni elfogadni őket. még mindig itt sorakoznak mellettem, és egy darabig itt is lesznek, többek között pár darab celebrations csoki és egy foltos milka.

nosztalgiázok, azokat a számokat hallgatom, amiket körülbelül 2007-8ban hallgattam - nevada tan, linkin park, paramore, thirty seconds to mars, és furcsa régi érzések öntenek el. tegyük hozzá, hogy a nevada tan még mindig iszonyatosan jó, tök mindegy, hogy német vagy sem. meglepően sokat értek belőle, többet, mint régen. múltkor, mikor Theon Greyjoy-jal beszélgettem, iszonyatosan beégtem előtte, mikor próbáltam németül beszélni vele, de mindegy, úgysem látom soha többet. rengeteget felejtettem, beszélni és szöveget alkotni nem tudok, de teljesen jól megértem az írott szöveget. elhatároztam, hogy visszafejlesztem magam arra a szintre, amit érettségikor tartottam, sőt, ha sikerül, akkor tovább is haladnék. magamtól tanultam németet egész életemben, a tanárok soha nem segítettek igazán, egyedül értem el azt a szintet, amit érettségin produkáltam. valami fura tehetségem volt hozzá, és sír a lelkem, amiért hagytam ezt kárba veszni.  talán valamikor majd sikerül visszaszerezni. talán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése