2016. július 25., hétfő


imádom őket. mindegyik cover, szám annyira jól összerakott, annyira jó.
nem tudnak hibázni.

I take all the right wrongs

eldöntöttem már rég, hogy írok, de mindig csak halogattam és halogattam, aztán pedig túl sok idő telt el a gondolataim és az események között.

egy hete talán a főnököm kitalálta, hogy bulit rendez - megünnepli a szülinapját velünk és elhívja az összes alkalmazottját hozzájuk egy kis főzős, medencézős partira. sokáig húztam a szám, és csak Pinky miatt akartam elmenni, hogy végre együtt ihassunk és veszíthessük el önmagunkat, de egy ideig kétes volt, hogy egyáltalán jön-e. kevés embert ismertem, sőt, az emberek fele utál, mert féltékeny rám, a másik fele pedig meg akar dugni, ezért nem volt kedvem éhes és dühös tekintetek között vergődni. úgy döntöttünk, hogy szolidaritásból elmegyünk. ott volt pár ismerősebb és kedvesebb arc, akikkel  külön vonulva a bogrács mellett dumálgattunk, a férfiak sorra kínáltak cigivel, majd utána jött a jägerek sorozata, kis borocska, mígnem azt vettem észre, hogy semmi kedvem bemenni a városba, hiszen amúgy sem csináltunk volna semmit Dvel. közben pedig egyre többet ittam, Pinkyvel együtt, egyre jobb lett a hangulat, ami fosként indult és egyre kevesebb ember akarta, hogy elmenjünk haza. sorra dobálták az embereket a medencébe, ruhástól, két telefon bánta, de Pinky és én hálistennek elkerültük ezt a szenvedést - amikor az öccse céltudatosan elindult felé és a vállára kapta, hogy beledobhassa a vízbe, kapálózni kezdett és olyan mélyet harapott V vállába, hogy lila folt maradt a helyén.
aztán a fordulópont este tíz körül jött el, mikor leültünk a medence szélére, hogy belelógassuk a lábunkat. a víz iszonyatosan jó volt, kellemes meleg és frissítő, akkor pedig felhívtam D-t, hogy ne  haragudjon, de mivel annyiszor elment nélkülem inni mostanság, most visszaadom neki az adagját. a hangja egyáltalán nem volt csalódott, mivel a többiekkel volt iszogatni. hazavittek minket fürdőruháért, aztán belecsobbantunk a vízbe, miközben mindenki árgus szemekkel figyelt minket. isteni volt - zene, hideg sör, kellemes víz, hangulatvilágítás a sötétben. minden nap el tudnám viselni. 
egy férfi, ne nevezzük sehogy, csak annyit kell megjegyeznem róla, hogy ahhoz képest, mennyi idős, iszonyatosan jól néz ki, és ha húsz évvel fiatalabb lenne, bármelyik pillanatban minden csaj kiugrana a bugyijából - az este igencsak jelentős részében elég rendesen rámmozdult, én pedig közöltem vele, hogy udvarolgathat, de tartsuk meg a távolságot. nem nagyon sikerült neki, párszor rossz helyre tévedt a keze, és bár elutasítottam és adtam is neki egy vicces kis pofont, annyira nem tűnt rossznak a helyzet, sőt, mélyen legbelül élveztem is a bókjait, miközben a felszínen nevetgéltem és viccelődtem vele, hogy elég. most mit tegyen az ember lánya, ha régóta kapcsolatban él? jól esik neki, ha valaki szépnek és szexinek találja. (azt is tegyük hozzá, hogy a barátja elég ritkán említi meg ezt a tényt neki). 
aztán bevitettem magam Dhez. vágytam rá, egyszerűen húzott valami felé, vele akartam lenni, beszippantani a lényegét, magamhoz ölelni és megcsókolni, érezni az illatát. iszonyatosan hiányzott, meg akartam szabadulni a ronda tekintetektől, amikben túlcsorgott a gyűlölet, és el akartam kerülni a pletykálást rólam és az úriemberről (mellékesen, már másnap visszahallottam olyan dolgokat, amik nem történtek meg.) D a fekete pulóverében volt, amit imádok rajta, a többiek, élen S-sel pedig nagyon örültek, hogy bementem hozzájuk.

amúgy A mostanában elég furcsán viselkedik. elvan a kis világában, és tipikus A módra, ha a közös társaságunkba kerülünk, alig szól hozzám. még mindig barátok vagyunk, de érzem, hogy valami nem stimmel. 

tegnap N szülinapját ünnepeltük - vodka-málnaszörp shotok, whiskey-kóla, egy üveg bor, négy somersby. M-et letartóztatták verekedésért és garázdaságért, de annak köszönhetően, hogy ismertünk egy-két embert, három órán belül kint volt. az estét iszonyatosan elbaszta, és ez elég fura dolog tőle, mert ő az egyik legnyugodtabb ember, akit ismerek, csak részegen meghülyül. de nem baj, a rendőrség előtt három pokémont is elfogtam, amíg várakoztunk. 

a napokban kéne megjönnie, ami látszik a hormonjaimban - hiperérzékenység, hozzám képest is kevés, limitált türelem, ami könnyen elfogy, minden idegesít, minden felbasz és minden elrontja a kedvem egy másodperc alatt. ma szétrágtam belül a szám a piacon, rendszerint ezt csinálom, ha ideges vagyok, közben egész végig kínzó másnapos hányingerrel és kongó gyomorral küzdöttem, és rohadtul nem akartam ott lenni. néztem a párokat, akik együtt vásároltak be a kis zöldségesboltjukba, és szinte felrobbantam belül, hogy nekem miért nem adatik meg, hogy mindig D-vel lehessek. nem kell nonstop együtt lennünk, de szép lassan megöl az, hogy csak hétvégente találkozunk. annyival többet akarok - vele keljek, vele feküdjek le aludni, hozzábújhassak esténként, csak, hogy tudhassam, hogy ott fekszik mellettem. azt mondta tegnap, miközben az ágyon feküdtünk, hogy szüksége van rám, és nélkülem nem tudna élni. 
én is rájöttem erre. mi már kibaszottul összetartozunk, közös a baráti körünk, a családunk szépen egybeolvadt, nélküle nem lenne... semmi. 



álmomban találkoztam egy lánnyal, akit lehet, hogy az agyam generált a sok fura könyv által, amit mostanában kivégeztem. kicsike volt és törékeny, hosszú, fehér árnyalatú hajjal, lilába átfordulva a hajvégeken. fiatal volt, 19-20 éves, és ha legjobban egy arcot kéne találnom hozzá, akkor azt mondanám, hogy az új harley quinn és riley keveréke a sense8ből, csak sokkal finomabb arccal. kissé elhalványul az egész mostanra, sőt, a nevére egyáltalán nem emlékszem, de iszonyatosan összekapcsolva éreztem magam vele, és egész nap rá gondoltam. cassie-nek neveztem el, mivel c-betűs magyar neve volt, de mostanra teljesen kimosódott az agyamból, és ő is egyre jobban eltűnik. találkozni akarok még vele az álmaimban. írni akartam róla, ezen gondolkodtam egész hazafelé úton, de most visszagondolva olyan butaságnak tűnik az egész.

2016. július 14., csütörtök

never hold on

nemrégen értem haza, körülbelül egy órája, de nem érzem magam annyira álmosnak, hogy még aludni kezdjek.
hazafelé jövet azon gondolkodtam, hogy mit is írhatnék, hiszen minden napom nagyjából egyforma - fél háromkor ágyba esek, alszom tizenegyig, amiből később tizenkettő lesz, mivel képtelen vagyok kikelni az ágyból, aztán wowozok, írogatok, netezek, és háromkor jönnek értem. minden nap más valahogy az este - de semmi olyan egetrengető dolog nem történik, amiről érdemes lenne írnom. 

a főnököm egy irtózatos nagy geci Pinkyvel, és annyira idegesít, hogy rendszerint visszaugatok neki, amikor valahogy beszól neki vagy megbántja szegényt. nem bírom nézni, ahogy mindenbe beleköt, amit szegény lány csinál, pedig nem rosszul végzi a munkáját, sőt. nem értem, miért ekkora tuskó. amikor Emillel és R-rel a szokásos késő esti csevegésünket ejtettük meg - ők sem túlzottan rajonganak a főnökünkért, Emil már rengeteg ajánlatot tett, hogy inkább menjünk hozzá melózni, persze nem gondolja komolyan -, Pinky azt mondta, hogy csomószor csak néz, mennyire vissza merek szólni neki, és ez milyen jól esik a kis lelkének. aki ismer, az tudja, hogy elég élesen fel van vágva a nyelvem, néha iszonyatosan bunkó tudok lenni, és minden érzelem az arcomra van írva, és ezt most is hasznosítom. kötelességemnek érzem, hogy megvédjem őt, hiszen konkrétan vele töltöm a napjaim legnagyobb részét, és iszonyatosan a szívemhez nőtt a kis mosolyka. utálom őt szomorúnak látni. tudom, hogy a pozícióm egészen megrengethetetlen, vagyis akörül van, nem tudna nélkülem mit kezdeni a főnököm, akkor miért ne használnám ezt ki azért, hogy kiálljak amellett, akivel igazságtalanul bánik? 
ezen kívül imádok ott lenni. szeretem a vevőket, akiknek mindig van egy-két kedves szavuk, szeretem a helyes pakolófiúkat, és a szomszédainkat, akikkel bármikor el tudunk beszélgetni vagy hülyülni. ma még R-t is befogtuk munkára, Zs pedig végre szóba elegyedett velünk, de én mentem oda hozzá dumálgatni. furán viselkedett, nem jött át soha, ezért megkérdeztem, minden rendben van-e. egyébként ő a környékünkön lakik, sőt, körülbelül 10 kilométerre tőlünk, az öccse pedig Á egyik haverja.
szarrááztunk Pinkyvel a végén az esőben, és annyira nevettünk, hogy már fájt a hasam, miközben próbáltuk leszenvedni a kocsiról a ponyvát és Pinky magára rántott körülbelül tíz liter vizet, amiből én is kaptam. aztán ráadásként lezuhanyoztunk az esőben is, miközben összepakoltunk. meglepetésszerűen ott nem volt akkora vihar, mint itthon, ahol fák törtek ki és elment a közvilágítás a városban. elbújtunk a kocsik rejtekében, otthonos vackot vertünk, és röhögtünk Zs-n és R-en, mivel felénk hátulról esett az eső, tehát csak apró párácskák érték néhol a hátunkat, viszont nekik telibe az arcukba esett az eső, hiába próbáltak meg a kocsik legvégébe bújni.
nem tudom, hogy tudnám-e ezt a melót hosszabb távon csinálni, de esküszöm, a társaság miatt teljesen megérné.

G-t beszippantotta a pokémon go, ami iszonyatosan vicces. elmondta, hogy tíz kilométert tekert a városban, már száz pokémont gyűjtött, és rengeteg gym-et megszerzett. persze nem menekül el az olyan viccek elől, mint hogy ön sportol? igen, pokemon go-zok, hogy két hétig nem látjuk majd, és végül valami más országban találnak rá a rendőrök mosdatlanul és züllötten, vagy hogy a blahán majd megy CIGleteket fogni, vagy hogy most végre kiteljesedhetett az élete. azt mondja, ő akar a legjobb lenni. ezért imádom a barátaimat.

2016. július 13., szerda


isteni számokat csinál.
tök vicces, hogy ilyen tehetségesen egy olyan nyápic együttesben játszott, mint a one direction. (haters incoming)
legjobb döntése volt kiszakadni onnan.

dance with the devil


sajgó lábakkal fekszem az ágyban. egesz délután álltam, most pedig a vadlijaim es a talpaim ugy dontottek, hogy bosszút állnak rajtam, amiért kínoztam őket. iszonyatosan álmos vagyok, de annyi gondolatom van, hogy muszáj legalább a felét leírnom.
ma először találkoztam ujra egy év után R-rel. eleinte próbáltam tudomast sem venni róla, mikor lattam, hogy megerkezett, de szinte ereztem, hogyan eget a pillantasa a tavolbol lyukat belem. direkt nem figyeltem ra, mert feltem, hogy kinos lenne talakozni es beszelgetni vele, miutan ket eve kb megmondtam neki, hogy nem, nem, nem lehet semmi, határozottan. egy ideig az elutasitottak bunkosaga uralkodott el rajta, sokaig nem jott oda hozzam es Pinkyhez beszelgetni, de ugy latszik, ezt lerendezte magaban az eltelt ido alatt.
olyan fura erzesem volt egesz vegig, rohadtul nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, majd vegul odajott hozzánk, es a szokasos stilusaval nevetgeltunk, Emillel es Pinkyvel, cigizgettunk es viccesen piszkalodtunk egymassal. de csomo bujtatott utalast tett, amiket egyszeru volt leszurni, hogy nekem szolnak. aztan puszival koszont el, es tudtam, hogy minden rendben van, nem durcazik mar. vegul mikor hazaertem nemreg es bekapcsoltam a telefonom, vart egy uzenet tole, hogy meddig szenvedtunk meg ott a piacon. annyira tudtam, hogy irni fog. igy lehetne otosom a lotton, amilyen mertekben bejönnek mostanaban a megerzeseim.
 remelem, most sem eli bele tulsagosan magat semmibe, mivel nem akarom pofara ejteni. rendes srac, de D az en mindenem, a masik felem, a szerelmem, es nem inogok meg egykonnyen. es ezt o is tudja. D-nek meg tavaly megemlitettem, hogy van egy srac, akinek tetszem, de nem erintette meg tulsagosan a dolog. tisztaban van vele, hogy mi ketten mar reges regota osszetartozunk.
egy hetet toltottem vele a balatonon, majd szombathelyen, es olyan felhőtlenül boldog voltam. folyamatosan egyutt voltunk, hosszu ido ota eloszor, nem zavart minket senki, meg az internet es a telefon sem, mindent egyutt csináltunk, es meg az agyban dogles is csodalatos volt vele. rengeteget strandoltunk, uj elmenyeket eltunk at, amit soha nem fogok elfelejteni, segitettunk a mamajanak a haz korul, elmentunk a veszpremi allatkertbe, ahol csodalatos polobarnulast szereztem, majd E-eknel folyamatosan babaztam. imadtam olelgetni azt az apro, vigyori, puhaboru, joillatu cukorgombocot. meg csak negy honapos, de mar imadom. belegondolok, hogy lathatom felnoni, es ez boldogsaggal tolt el. az utolsó napon, a kocsiban ulve hazafele menet iszonyatos szomorusag fogott el, hogy ennek a rozsaszin felhonek es gondtalansagnak vege szakad. letargiaba estem es alig tudtam mosolyt eroltetni az arcomra. nem tudom, mikor lesz legkozelebb ilyen. utalom, hogy harom es fel eve vagyunk egyutt, de ennyire keveset találkozunk.

2016. július 12., kedd

normális, hogy ennek a srácnak nagyon tetszenek a számai? az összes? 

2016. július 1., péntek


ne haragudjatok, drágáim, higy nem irok mostanában, most értem haza a piacról, apró csíkszemekkel hunyorgok a sötétben a telefonom képernyőjére, és próbálok úgy pötyögni, hogy legyenek ékezetek a szavakban. egyszerűen semmi időm írni. a napok jól telnek, az amerikai töri vizsgám négyes lett, a munka boldogsággal tölt el, Pinkyvel iszonyatosan jól vagyunk egymással, nagyon szeretem őt, a főnököm elragadóan rendes idén, tehát eddig jobb nem is lehetne.